Szerintetek ez sok egy friss kapcsolatba, jogos az aggodalmam?

Nem szeretném bő lére ereszteni a dolgot, de az a lényeg, hogy életem szerintem legnehezebb 3 hónapja következik. Nulla szabadidő, folyamatos stressz lesz a kilátásom. Párommal 2 hónapja vagyunk együtt, gyakorlatilag a kezdetek óta egy fedél alatt élünk. Hosszú távra tervezek vele, sok elcseszett kapcsolatom és alapos válogatás után látom, hogy vele igazán összeillünk, nekem ő kell. Az utóbbi két hónap idilli, kiegyensúlyozott volt.

Na de ugye most jön az életembe a feketeleves és nemhogy nem tudok mellette jelen lenni és a kapcsolatunkba fektetni, de kb. a háztartásba sem tudok beszállni, mert nem lesz időm és energiám főzni, takarítani, bevásárolni. Eredetileg édesanyámmal egyeztem meg, hogy ő fogja gondomat viselni ebben az átmeneti időszakban, mert előre látható volt, hogy ez lesz. Csak ugye derült égből villámcsapásként belépett az életembe a párom.

Szóval nemhogy én vagyok az ő lakásában, még ki is kéne (csúnya szóval élve) szolgálnia, és eltűrnie hogy zombi szinten létezem és magamat ismerve előfordulhat, hogy folyamatosan sírni fogok az idegtől. Szerintem ez egy hosszabb kapcsolatban elférne, de aggódom, hogy ez elején túl sok lenne. Ha elköltöznék tőle átmenetileg, szinte borítékolható, hogy nem vagy alig találkoznánk és mellesleg nagyon hiányozna, már így is fura, ha nem vagyok nála és ő is így érez.

Nem tudom mit tegyek. Túl sok helyre kell megfeleljek és féltem a párkapcsolatomat, hogy nem éli túl az időszakot, mert úgymond egy "ideges élősködő" leszek és lehet eleve nem illene ezt a terhet a páromra aggasztani. Eddig ennek szöges ellentéte voltam, jól működött köztünk a munkamegosztás, a közös programok, kommunikáció stb. Félek, hogy rosszul kezelné a váltást. Már beszéltem neki erről és nyitott volt, hogy maradjak, de attól tartok, hogy a valóság az nem lesz ilyen szép és jó, mint amire ő elsőnek elképzelte, hiszen ő nem volt még ebben a cipőben, mint én.