Papucs vagyok, ha elfogadom a kontrollmániás barátnőmet olyannak amilyen, mert szeretem?

Persze igyekszik, dolgozik rajta hogy változtasson magán, de úgy gondolom soha nem fog megváltozni igazán, mert akkor nem is ő lenne.

A külvilágnak persze az jön le, ami azért nekem se könnyű helyzet, hogy nagyon kontrollmániás. Szeret parancsolgatni, minden szabályokat hoz, mindenben neki kell hogy igaza legyen - és ami a legrosszabb - durván rendmániás..

A szabályokból meg sokat csinál és nehéz őket betartani, mások egyáltalán nem is értik meg, hogy miért vannak ezek, vagy hogy miért foglalkozom vele. Ilyen pl. hogy a haverjaimmal max heti 1-szer találkozhatok, ilyenkor nem ihatok max 2 sört, gépen max 1 órát játszhatok naponta és még sorolhatnám. Mindenre pontos szabály van. Mivel az étrendre is, amiből egy elég szigorú egészséges étrendet követünk. Ha esetleg rokonoknál vagy ismerősöknél vagyunk, és olyan kaja van akkor simán rám szól hogy abból ne egyek, ami persze eléggé kínos.

Ugyanez a helyzet amikor mások előtt utasítgat, ráadásul ilyenkor türelmetlen és nem tűri a nemetmondást, gyakran rámszól, ami szintén kínos. De egyébként ezen már dolgozik, hogy mások előtt ne csinálja, és jó úton halad, csak hát sokan már megismerték olyannak amilyen...

Ezek a rossz tulajdonságai. Persze rengeteg jó tulajdonságai vannak és szeretem őt, meg ő is engem. Azt is tudom hogy sok dolgot pont azért csinál mert szeret, és egyébként sok dolog a hasznomra vált mióta együtt vagyunk, egészségesebben élek, rendet tartok, szorgalmasabb vagyok.

Elítélendő hogy elfogadom a dolgait, és nem ellenkezek, támadok állandóan, vagy tényleg ki kéne állnom magamért napi 24 órában, ahogy a haverok, családom javasolják?