Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meg lehet még menteni a kapcsolatot, ha a férjem egy hisztis p*csa, én pedig egy hárpia vagyok?

Figyelt kérdés

9 éve vagyunk együtt, az utóbbi 2 év nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Többször leültünk átbeszélni a gondokat, ideig-óráig működik, de aztán minden kezdődik előröl.

Ő játssza a hercegnőt, egy igazi hisztis p*csa, mindenen megsértődik, mindenen duzzog, én meg belefásultam az ő lelkét tötöjgetni, én vagyok a nő, nekem kellene gyengébbnek lennem, erre nálunk lassan ő "menstruál". Tudom, hogy hárpia vagyok és "elnyomom", mert nem ugrok minden hisztijére és basáskodok felette, de belefáradtam, hogy mindig nekem kell a nadrágot hordani, hogy egy nyamvadt csavart nem tud meghúzni, ha elmegy boltba, onnan is telefonál, hogy melyik tejet hozza, képtelen egy önálló döntést hozni. Igazából ez egy ördögi kör és nem voltunk ilyenek. Én már gyakorlatilag ott tartok, hogy nem is érzem magam nőnek, csak egy nemtelen élőlények, aminek az élet minden területén helyt kell állnia és egy pillanatra sem fáradhat el vagy lankadhat a figyelme.

Van még esély, hogy újra építsünk mindent? Ti honnan kezdenétek?


2021. máj. 14. 12:04
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem ez menthetetlen, legalábbis nekem az volt. Ugyanakkor tudom, hogy én rontottam el és lett ilyen anno ex.
2021. máj. 14. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
94%
Ezen már nincs mit menteni, csak felesleges vergődés lenne belőle.
2021. máj. 14. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
93%
Én is voltam ilyen kapcsolatban, de nálunk a pasi eleve ilyen volt. Pontosabban a kapcsolat elején meg a randizási fázisban előadta, hogy ő a nagy céltudatos, határozott, szorgos férfi, aztán ahogy összejöttünk szép lassan elkezdett a valódi személyisége megmutatkozni, és a végére én is belefáradtam, hogy "én vagyok a férfi". Szerintem egy kapcsolatot ilyen férfivel csak akkor lehet fenntartani, ha Te magad alapvetően egy domináns beállítottságú nő vagy és te akarod/szereted "hordani a nadrágot", másképp ez nem megy. Nincs ezzel semmi baj, vannak ilyen nők, te nem ilyen vagy, szimplán nem illetek össze.
2021. máj. 14. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
58%

Fú, nagyon sok mindenben magunkra ismertem pedig mi csak 4 éve vagyunk együtt... nekem van egy rettentő domináns stílusom mind a kapcsolatban, mint az élet bármely területén (barátok,munka), ezáltal gyakorlatilag tudat alatt is papucsot csináltam szerencsétlenből, most meg zavar, hogy az... Ő is nagyon életképtelen néha, amíg látom, hogy a barátaink felújítanak, házat vesznek, addig ez itthon egy lefolyó szétszerelést nem tudott megcsinálni, inkább én csináltam meg és túlzás nélkül durván 5 perc volt. Annak ellenére, hogy azt állítja ő mindenben segít csak szóljak, van, hogy szólok és elfelejti, ezért napokig kell kérnem ilyen apróságokra, aztán mérgemben megcsinálom, lecseszem őt és még ő van felháborodva. Főzés, takarításhoz egyáltalán nem ért, 24 évesen, mondjuk hála égnek tőlem se várja el, csak én magamtól csinálom mert ez a normális...


Mindennek ellenére, hogy ilyen esetlen és én is ezt érzem, hogy mindent nekem kell fejben tartanom helyette is, cserébe egy jó ember, akitől rengeteg törődést és szeretet kapok minden nap, őszinte hozzám és a nehéz időkben viszont nagyon számíthattam rá, akkor mintha pofont kapott volna, úgy összeszedte magát... szóval mivel már láttam összeszedettnek, bízom benne, hogy idővel fog tudni változni ("felnőni") és megéri ezt az utat együtt végigcsinálnunk, mert én is mellette rengeteget fejlődtem, egy elnyomó, uralkodó hisztigépből egy teljesen normális barátnő lettem mellette.

2021. máj. 14. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Miért akarnál együtt maradni valakivel, akit lenézel?
2021. máj. 14. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
66%

Én férfiként írom, hogy ebben vagyok és akkor lássuk a másik oldalt.

Teljesen mindegy mit csinálok, semmi nem tetszik neki és nem is engedném bő lére:

Ahogy itt is kidomborodik, azért valahol tetszik nektek is ez a szerep, hogy ti vagytok a valakik, mindenki más hülye.


Ez egy elég sekély és olcsó önbizalom növelő mentalitás (nálunk ez volt), több szót nem is igazán érdekel.

2021. máj. 14. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
*Érdemel
2021. máj. 14. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Érdekel a másik oldal véleménye is.

Honnan veszed, hogy ez nekem a tetszik? (a te barátnődről/feleségedről nem nyilatkozhatok) Nem, nem tetszik, hogy nem tudja eldönteni milyen tejet vegyen, mikor teljesen mindegy vagy nem tetszik, hogy megbeszélünk valamit, megkérem valamire és képtelen megcsinálni, mintha mindig mellette kellene állnom és fognom kellene a kezét.

Kipróbáltam azt is, hogy nem szóltam azért, mert valamit nem csinált meg. Pl fél évig folyott a WC tartály, a végén már engem kérdezgetett az egyik rokonunk, hogy miért nem csináljuk meg. Engem, a nőt! Egy normális háztartásban ez nem női feladat lenne. Amikor jeleztem, hogy ez a férjem dolga, semmi gúny nem volt a hangombam, nem rosszból mondtam, akkor a férjem felpukladt és ott duzzogott az asztalnál amíg az ismerős nálunk volt.

Miért akarnám megmenteni a kapcsolatot? Mert mint írtam, nem ilyen volt. Még emlékszem a szebb napokra és hiányzik az akkori énünk.

2 éve született a gyerekünk (közösen szerettük volna) és azóta áll fenn ez a helyzet.

Többet dolgozom, mint a férjem (mindketten szellő munkát végzünk), főzök, a háztartást én vezetem, a közös programokat én szervezem, a szexuális életünket én próbálom meg feldobni, ő annyiban vesz részt, hogy segít rendezni a gyereket, amit nyilván fele-fele arányban csinálunk. Azért ez nem teljesen egyenlő felállás.

2021. máj. 14. 13:32
 9/13 anonim ***** válasza:
81%

Ha ennyire beleszart, akkor annak oka van.

Nálunk az volt, amit már írtam, hogy ha nekiálltam valamit megcsinálni, addig nem nyugodott, amíg valamibe nem tudott belekötni, ha más nem, az időtartamba vagy csak szimplán kötekedett.

Utána már szartam rá, úgy voltam vele, hogy csinálja meg, ha akarja, mert engem nem érdekel, nem fogom állandóan hallgatni a "dominanciáját".

2021. máj. 14. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Na én pasaként egy általában mindent megjavító, autószerelő fazon vagyok munka után is, elég jó százalékban sikerül is minden.

Nem a párom ugyan, de egy nő rokonom:

Lassan már rádől az egész lakása, mosogató ereszt, fürdőkádban mosogat, vakolat omlik, zárlatosak a kapcsolók, konvektorok szarok, stb....

Tőlem várta hogy segítsek neki, de nagyon jól emlékszem, amikor bármit is csináltam, minden szrba belekötött pusztán passzióból.

Érteni nagyon nem értett hozzá, de okoskodni azt tudott.

Vannak bizonyos emberek(nők), akiknek ha nincs meg a napi beszólás százalékuk, már félbetegen fekszenek le.

Vagy én nem tudom, nyugodt paliként nehezen fogom fel ezt a hozzáállást, nekem az emberekhez fűződő kapcsolataim alapja, hogy jókat poénkodjak bárkivel, jókat beszélgessünk, stb.

Nem pedig összeveszni, dominálni, játszani a tököslegényt.(nőt)

2021. máj. 14. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!