Van-e még visszaút ebből?

Sziasztok! (bocsánat, ha hosszú lesz)

Előröl kezdve, amikor összejöttem a jelenlegi párommal, minden teljesen rendben volt, rózsaszín köd, tehát minden ami általában a párkapcsolatok elején van. Aztán elkezdett folyamatosan és apró lépésekkel romlani, mintha valaki lépésről-lépésre eltervezte volna, hogy hogyan tesz tönkre lelkileg.

Legelőször generált egy szerintem vicces konfliktust a szüleimmel, azaz a szüleim egyszer megkérdezték tőle, hogy nem-e éhes, erre berontott idegesen a szobámba, hogy rühelli a szüleimet, mert szerinte őt nem kezelik felnőttként, ugyanis a felnőttek akkor esznek amikor akarnak, nem kell őt kínálgatni. Egyből felhívta a szüleit, és elmondta nekik, hogy mekkora egy szar a családom. Ezen rugózott körülbelül egy hónapig, folyamatosan push-olva, hogy biztos akkor a nevelésem is el lett rontva, de "mellette majd felnövök". Aztán szintén még abban a hónapban megkínálták a szüleim kávéval a barátnőm (ugye milyen gonoszak), erre a barátnőm megint beront a szobámba, hogy látom mennyire gyerekként bánnak vele, meg amúgy is ki iszik kávét.

Majd összepakolta a cuccát, és kijelentette, hogy ő soha többet nem jön hozzám, ha akarok, én mehetek hozzá, de ő soha nem fog hozzám jönni, mert nem engednek neki "teret".

Az ezt követő hónapok arról szóltak, hogy bármit csináltam, ő leszarozott és belém kötött, undorítóan beszélt velem, és persze folyamatosan én jártam hozzá és nem ő hozzám. Persze minden leszarozás után, hozzátette, hogy én is szeretlek, meg hogy ezen lehet változtatni, akkor még ezért hálás voltam, és vakon bólogattam, hogy igen velem van a baj, és ő milyen megértő, milyen tökéletes.

Viszont továbbra is szó szerint mindenbe belekötött velem kapcsolatba, azért is én voltam a hibás, ha nagy a forgalom, azért is, ha nem "eléggé hangosan" szóltam, amikor tolatott, hogy valaki jön-e, szó szerint mindenért én voltam a hibás, teljesen kontrollmániás lett, ha valami nem úgy történt, ahogyan szerette volna, akkor mindig vagy engem szarozott le, vagy mást, vagy a saját szüleit, mindig másban kereste a hibát, és mindig mással beszélt undorítóan és tényleg nagyon alpárian, amikor szóltam neki, hogy azért vissza vehetnél, már kaptam is az ívet. Magának folyamatosan megenged olyan dolgokat, amiket mással, pláne velem szembe nem enged meg, de szerinte ez teljesen rendben van, hiszen mindenki más rossz ugye.

Ezen felül elvárta, hogy minden náluk történő családi eseménynél legyek ott, hogy ünnepeljem ott a névnapom, és a születésnapom, töltsem ott a karácsonyt, mert egy rész ő nem jön ide, mert a szüleim "gyerekként kezelik", másrészt, náluk "önmagam" lehetek. Majd amikor ellenkeztem, hogy nem tudom, én miért kéne elmenjek az apukád születésnapjára, amikor az én apukáméra nem jössz el, na itt letiltott és 3 napig nem beszélt velem.

Ahogyan telt az idő, én kezdtem egyre jobban elengedni a dolgot, és saját magamra koncentrálni, elkezdtem a körülményekhez képest edzeni, odafigyelni arra amit eszek, illetve társaságba járni, aminek ő nem a része. És ahogyan szedtem le magamról a kontrollját, ő benyögte, hogy olyan mintha nem szeretném már őt, mintha a szeretetét csak akkor lehetne megszerezni, ha az ember teljesen az ő kontrollja alá rendeli magát. Például amikor felhívtam, hogy picit kezd sok lenni anyagilag, hogy csak én járok hozzá, mi lenne, ha legalább 1x-2x eljönne, hogy ne kerüljön annyiba tankolni a kocsit, agresszívvé vált, kiabált velem, rám rakta a telefont, és írt, hogy kérjek tőle bocsánatot, amiért értetlen vagyok, és nem tudom felfogni, hogy ő nem jön el hozzánk.

És elérkeztünk a múlt héthez, amikor is kézhez kaptam a jeles diplomámat, otthon családi ünneplés, egyszer csak cseng a telefonom, felveszem, és kapom az ívet, hogy miért lett ötös, ezért rá nagy nyomást raktam, meg egyébként is sok sikert ahhoz, hogy elhelyezkedjek a semmit nem érő diplomámmal (közgazdász diploma pénzügy és számvitel szakirányon), majd dolgozhatok éhbérért, miközben ő sikeres lesz, és milliókat fog keresni. Majd este pedig kérte, hogy kérjek tőle bocsánatot, amiért úgy ünnepeltem, mintha valódi sikert értem volna el.

Itt már elengedtem az egészet, leraktam a telefont, nem érdekelt őszintén, majd felhív, másnap felhív, hogy csináljam meg a beadandóját, mert ő szenved, és olvasni akar, én meg egész nap csak otthon vagyok. Mondom ez nem az én dolgom. Erre elkezd velem kiabálni, hogy de hát én a kisujjamból ki tudnám ezt rázni, de akkor ő soha többet nem kér szívességet, és már nem is szeretem (ami lehet, hogy igaz is :D).

Egyszerűen olyan jól előadja, hogy én vagyok a rossz, hogy néha el is hiszem, keresem magamba a hibát, keresem, hogy hol és mit láthatok másképp, ami miatt ennyire rossz vagyok. És Ő tényleg így látja a dolgokat, és képes úgy előadni másoknak a problémákat, (pl a barátainak) mintha tényleg én lennék a világ legszarabb embere, ő pedig egy áldozat, aki próbál belőlem embert faragni.

Nem tudom felsorolni az összes ilyen történetet, nagyjából szerintem látható, hogy mi a szituáció, több barátomnak is elmeséltem ugyan így, mindenki mondta, hogy 22 éves vagyok, dobjam ki a 'csába, és ne pazaroljam az időmet erre a csajra, mert pszichológiai eset.

Egyre jobban kezdem érezni, hogy nem velem van a baj, viszont ahogyan mondtam, nagyon jól adja elő, hogy én vagyok a rossz, és lehet tényleg velem van a baj, és valamit nem veszek észre, ezért is kérem a segítségeteket, hogy létezhet, hogy tényleg én vagyok ennyire rossz, és nem látom azt, hogy amúgy egy szar ember vagyok?