Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakítottunk, de még mindig...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítottunk, de még mindig szeretjük egymást, viszont nem akar együtt lenni, hagyjak neki időt?

Figyelt kérdés
Szakított velem a barátnőm, 2 éve vagyunk/voltunk együtt. Voltak az elmúlt időszakban vitáink, főleg az elmúlt 2 hétben. A fő oka a féltékenységem volt, ezt ő szakításkor el is mondta, úgy gondolta hogy kalitkába akarom őt zárni, valamint hogy most szeretne inkább egyedül lenni, próbáltam vele megbeszélni, de ő kiállt a döntése mellett. Letiltott majdnem mindenhol, elmondta hogy még szeret, de ő ezt így nem akarja, ez pénteken történt, azóta minden nap beszélünk, vasárnap pedig titokban bementem hozzá, nem hajtott el, viszont mérges volt amiért nem szóltam neki, ott voltam egész nap és ott is aludtam, nem történt semmi köztünk este, viszont közösen megnéztünk egy romantikus filmet és csókolóztunk közben, másnap öleléssel és csókkal búcsúztunk egymástól, ragaszkodik hozzá hogy esténként videóchateljünk, azt mondja szeretne segíteni hogy túltegyem magam rajta, de ez az amit nem tudok megtenni. Hagyjak neki időt és ne keressem? Szeretném rendezni vele a dolgokat de úgy érzem hogy most nem tudok semmit sem tenni, olvastam hogy ilyenkor hagynom kell és majd 1 hónap múlva megkeresni, mit gondoltok mi lenne a legjobb megoldás, vagy tényleg vége?
2021. aug. 17. 09:53
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
97%
Szegény lány... Én nem tudnék egy ilyen féltékenykedő fasszal együtt lenni. Remélem talál egy rendes srácot.
2021. aug. 17. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Lehet hogy igazad van, ezt már mi is megbeszéltük, és azóta elindultam a változás útján, most vasárnap is amikor ott voltam, beszélt a srác haverjaival, akikkel régen nem beszélt már és nem viselkedtem úgy, mint előtte, tehát nem féltékenykedtem. Szóval szerintem megtudok változni.
2021. aug. 17. 10:03
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Ha még fiatal vagy, hajlando vagy változni és nincs más probléma, akkor szerintem menthetõ a helyzet.
2021. aug. 17. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Hajlandó vagyok változni, most is minden erőmmel azon vagyok. Viszont ő úgy gondolja hogy legyünk külön, tehát bármit fogok most tenni szerintem nem nagyon fogja érdekelni, ezért is kérdeztem hogy hagyjak neki időt átgondolni az egész helyzetet?
2021. aug. 17. 10:14
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Hát az már alapból gáz, hogy az akarata ellenére titokban járkálsz hozzá. Látod már most sem tiszteled, hogy ő mit szeretne/mit kért tőled. Aki meg betegesen féltékeny az nem tud megváltozni! Egy kis ideig tudja titkolni, hogy mi zavarja és aztán egyszer robban a bomba aminek mindig a nő látja kárát. Ez már nem cuki hanem félelmetes! Elhiszem, hogy szeret de én sem járnék egy állandóan féltékeny pasival.
2021. aug. 17. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
92%
Nem tiszteled, amit akar. Odamentél, holott nem akart találkozni. Lehet hogy akkor romcsi volt, de ez egyszerűen taplóság.
2021. aug. 17. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Igazából azért mentem hozzá be vasárnap, mert pénteken nem tudtunk rendesen elbúcsúzni, ezt ő is bevallotta és végül örült neki hogy bementem hozzá, egyedül az zavarta hogy nem szóltam neki előre.
2021. aug. 17. 10:20
 8/11 anonim ***** válasza:

Mentalisan beteg az en párom is

Pont eloadast néztem errol. Ő is rombolja magát is, engem is, a kapcsolatunkat is

[link]


Te legalabb beismered hogy változnod kellene.

A barátom soha az életben nem fog eljutni erre a szintre. Addig meg segiteni se lehet rajta.

Beteg.

2021. aug. 17. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm, mindenképpen megnézem a videót, remélem hogy megtudok változni, ha nem is miatta, akkor magam miatt hogy ilyesmi ne forduljon elő még egyszer.
2021. aug. 17. 10:31
 10/11 anonim ***** válasza:
Kérj tőle egy találkozót, ahol eldöntitek közösen, hogyan tovább. Akárhogy is döntötök, csináljátok rendesen. Ha szakítotok, akkor ne találkozzatok, ne beszéljetek többet. Ha meg együtt vagytok, akkor dolgozzatok a kapcsolaton meg magatokon.
2021. aug. 17. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!