Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tennétek a kapcsolatért?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a kapcsolatért?

Figyelt kérdés

A párommal több, 3 éve vagyunk együtt, de az utóbbi időben megváltozott bennem valami. Mindketten 24 évesek vagyunk.

Egy éve voltunk együtt, amikor kiderültek dolgok róla, amelyekben hazudott nekem mielőtt összejöttünk, ekkor hatalmasat csalódtam, mert nem ilyennek ismertem.

Később elkezdett nőket bejelölni, lájkolni, régi lánybarátokat felkeresni, akikkel évek óta nem beszélt, mindezt mellettem. Ő alapból nagyon aktív a közösségi médiákon, én pedig ebben szöges ellentéte, nem szeretem ha a telefont nyomkodjuk.

Majd sokadig összeveszésre sikerült megértenie, hogy ez nekem elég rosszul esik, gyerekesnek tartom, de azóta is párszor "elfelejti ezt".

Én sokkal határozottabb vagyok, illetve úgy érzem, hogy csak én vágyom rá, hogy fejlődjön a kapcsolatunk, de egy ideje stagnálunk.

Mostanában testiség is alig van köztünk, mintha eltávolodtunk volna, vagy hetekig nem jutna eszébe.

Emellett, a kapcsolatunkban nagyon előzékeny, mindig meglep apró dolgokkal, próbál a kedvembe járni, odafigyel rám, közös programokat szervez rendszeresen, 3,5 éve nap, mint nap dicsér, bókol, elmondja mennyire szeret és sosem akar elveszíteni.

Bűntudatom van amiért ezek a jó dolgok mellett és több, mint 3 év után ezt érzem. (Szerinte minden rendben van.)

Viszont, mikor próbálnék újra közeledni, olyan mintha eszembe jutnának régebbi sérelmek, és lenne bennem egy gát. Nem tudom, mit tegyek a kapcsolatunk érdekében.


2022. jan. 31. 13:50
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Mikben hazudott pontosan?
2022. jan. 31. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Korábbi kapcsolatok, családon belüli dolgok, életvitel… ennél jobban nem szeretném részletezni.
2022. jan. 31. 16:47
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Ha őszinte akarok lenni, ezért a kapcsolatért én semmit nem tennék. Magam miatt szakítanék. Megmondom, hogy miért.

1. Ha olyan dolgokról hazudott, ami miatt két év múlva is haragszom, akkor az az ember mehet a levesbe. Szerintem két év után nem olyan dolgok miatt haragszik az ember, hogy bekamuzta, hogy levitte a szemetet, miközben nem, én ezzel otthon szembesültem. Apró is hazugságok beleférnek, mert mindenkinek vannak, de nagy hazugságok, mint életvitel, meg családi dolgok, stb., az kuka. Ilyen emberre nem lehet építeni.

2. Tiszteletlen. Nekem nincs bajom azzal, ha az embernek vannak ellenkező nemű barátai, így az nem zavarna, ha felkeresné őket baráti célzattal. De szerintem kirakott csöcsű nőket lájkolgatni, random nőket bejelölni a legalja. Szánalmasnak tartom. Persze, nézze meg őket, jegyezze meg magában, hogy milyen formás a segge, vagy milyen isteni a dereka, vagy bánom is én, de egy kulturált ember az utcán is max. diszkréten megnézi a nőket, és nem megy oda megmondani, hogy de megdugná. Márpedig random nők szexi képeinek a lájkolgatása ugyanez a szint.

3. Nem haladtok a kapcsolattal. Nem mintha így igazán lehetne... szerintem ő inkább nőzne meg, csak túl kényelmes neki így.

4. A szavak egy dolog, a tettek egy másik. Bárki tudja mondani, hogy mennyire szereti a másikat, de ha a tettek nem erről árulkodnak...



De nyilván ez egyrészt én vagyok, másrészt a másik oldal véleményét, álláspontját nem hallottuk, így nehéz értelmeset mondani. De én azt gondolom, hogy ha egy kapcsolat 3 év alatt ilyen szintre jut (sőt, ugye a hazugság egy év után derült ki... tehát akkor sem volt felhőtlen rózsás unikornisos csoda), ott nem érdemes szenvedni a megjavítással. Azt egy 10+ éves kapcsolatban kell csinálni, ahol van hova visszanyúlni a régi szép időkhöz, amikor minden jó volt, csapatként tudtak működni, közös tervek voltak, plusz már gyerek is van. Ott érdemes megpróbálni kimászni a langyos kakiból, mert abban van érték. Itt meg?

2022. febr. 2. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
53%

Ennek vége.

Ha nem veled, akkor mással.

A felszínes figyelmességek a lelkiismeret altatása.

Neki így kényelmes. Meleg otthon, ellátás, mosás, takarítás.

Van egy saját élete.

Kirúgni. Törölni.

Sztorno.

Új élet.

Egy életed van.

Most is hazudik.

2022. febr. 2. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező,

Csatlakozok az előttem szólókhoz, lehet valóban jobb elengedni ezt a kapcsolatot elsősorban magadért. Aztán keress olyat, aki tisztelettel, szeretettel bánik veled.

Ilyen "nem haladós" kapcsolatban töltöttem majdnem 6 évet, az utolsó 2-2,5 év borzalmas volt. Nálunk nem volt ugyan hazugság a pakliban,de jó ideje már csak én próbálkoztam egyben tartani kettőnket, bele is rokkantam a végére. Ez így nem működőképes. Ha valaki mindig csak ad és ad,de nem kap vissza, akkor nem lesz miből visszatöltekezni.

Azóta rendbe raktam saját magam, és találtam valakit,aki egyenes, következetes és lehet vele közös jövőt építeni. Nagyon értékel mindent,amit csinálok és fordítva.

Sok sikert neked, ne engedd, hogy az értékes idődet más rabolja. Nehéz lesz biztosan az elején,de megéri a végén. Fel a fejjel!

2022. febr. 3. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm a segítő szándékú válaszokat!

Attól tartok, hogy nem lenne tőlem gerinces most, ennyi év után múlt beli dolgokért megmondani, hogy vége. Joggal kérdezhetné, hogy miért nem akkor lett vége, mikor ezek történtek? De én sajnos ilyen vagyok, az utolsó utánig próbálok mindent pozitívan látni, viszont ezek szerint is be kell látnom, hogy van az a pont, ahol nincs tovább. Még egyszer köszönöm nektek, hogy foglalkoztatok a kérdésemmel.

2022. febr. 3. 09:41
 7/8 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, de ebben semmi gerinctelen nincs. Te próbáltad túltenni magad, de nem sikerült. Illetve, nemcsak a hazugságok miatt kéne szakítani: az, hogy nem megy sehova a kapcsolatotok, jelenbeli dolog, az, hogy olykor-olykor elfelejti, hogy nem kéne random nőket lájkolgatni, bejelölni, jelenbeli dolog. Nem arról van szó, hogy az elején voltak összezörrenések, de most már minden oké, csak és kizárólag a múltbeli dolgok zavarnak. Arra lehetne pszichológus/mediátor/párkapcsolati terapeuta segítségét kérni. De nem, ezek nagyon is valós, mostani problémák IS.

Ráadásul egy párkapcsolat két fél közös akaratán múlik. Abban a pillanatban, hogy az egyik fél bármi miatt nem akarja a kapcsolatot, annak vége. Nem kell a másik engedélye, rinyálása, hibáztatása. ÉS ha neki állna feljebb, hogy miért nem akkor: neki egyáltalán miért kellett csinálni.

2022. febr. 3. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Megint csak nagyon köszönöm a választ!
2022. febr. 3. 10:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!