Csak én értékelem túl a sex jelentőségét? Vagy már csak engem is megváltoztatott ez a kapcsolat?

Öt és fél hónapig tartott a kapcsolatom egy férfival, akivel már a legelején is problémák merültek fel. Az első két hónapban nem volt köztünk sex, mert én voltam úgymond az első igazi kapcsolata amiben testiségek is lettek volna. Tehát nem volt tapasztalt sexuális téren, de már volt benne része. Ezekben a hónapokban minden alkalommal mikor kezdeményezett nálam, sosem jutottunk tovább a csókolózásnál, még csak megérinteni sem mert engem. Nagyon-nagyon türelmes voltam vele, azonban mivel a párom volt és kívántam őt, két hónap után nem bírtam tovább a hajnalokba nyúló agyalásokat és önmarcangolásokat emiatt, ezért szakítottam vele. Őszintén elmondtam hogy mi bajom volt vele, aztán szélnek eresztettem mert tudat alatt önértékelési problémáim kezdtek lenni. De annyira hiányzott nekem ez az ember, hogy miután felkeresett ismét kibékültem vele. Mert ő az a férfi akivel eddigi életemben legjobban megtudtam értetni magam, minden téren egyeztünk, kivéve a sexet. Nos a kibékülésünk után sem történt semmi, hiába próbálkoztunk mindig feszültté vált. Nem voltak problémái fizikai téren mindaddig, míg az együttlétre nem került volna a sor. És egy újabb nehéz két hónap következett, amely lassan de biztosan teljesen tönkretett engem…Minden nap cikkeket olvastam a sexről, hogy mennyire fontos e ez egy kapcsolatban, hogy mi a teendő ha a párod nem képes kielégíteni a kapcsolatban. Vagy hogy egyáltalán létezik e sex mentes kapcsolat, és működhet e.

Azonban mindig ugyan arra a kiinduló pontra jutottam, teljesen beszippantottak engem az interneten talált cikkek, és vele töltött rossz emlékeim világa. Teljesen összezuhantam a gondolattól, hogy az a férfi akit életemben először képes voltam az igazi érzelmeimmel szeretni, sosem fog örömöt okozni az ágyban.

Az önértékelésem még jobban elindult a meredek lejtő felé, olyannyira hogy már önmagamhoz sem akartam hozzáérni azóta hogy kibékültünk. Ebből pedig egy újabb szakítás lett, mert már nem volt türelmem ahhoz a mindig lefutott körhöz. Belefulladtam azokba a próbálkozásokba, az órákba nyúló csókolózásokba, és abba hogy hiába teremtek neki komfortos hangulatot, és kommunikálok vele felnőttek módjára, ennyi idő után sem történik változás. Pedig ő is láthatóan nagyon akarta, és nagyon próbálkozott. Már mindenre gondoltam…Kiskori trauma, biszexualitás, pánszexualitás. Na meg persze hogy velem van a baj.

A szakítás után, átfogalmaztam magamban mindent. Arra gondoltam, hogy lehet csak én nagyítom fel a sex fogalmát, és igazából nem is kellene dominálnia egy kapcsolatban ennek. Hogy lemondok a testiségekről miatta, még ha nem is leszek teljesen boldog mellette, majd egyszer megszokom, mert szerettem. És mivel három a magyar igazság, ismét kibékültem vele. És akkor megtörtént a csoda. Lefeküdtünk, habár az első teljesen zökkenőmentesen ment, a többi ismét nehezebb volt. Ha elterelődött a figyelme, akkor egyből a teste is reagált rá, olyankor pedig hosszú-hosszú percekig küzdeni kellett azért hogy újra a sexre tudjon koncentrálni. De én eddigre már teljesen más voltam. Állandóan szégyelltem magam a sex miatt, én sosem kezdeményeztem mert kínosan éreztem magam, és ha megérintett volna, inkább gyorsan eltereltem a gondolatát valami okos módszerrel. Baromi cikin éreztem magam, állandóan kínzott a gondolat, hogy talán csak miattam csinálja ezt, pedig láthatóan élvezte a dolgokat. Mégis mindig ez az érzés telepedett rám, ami lehet részben igaz is volt.

Ez a koncentráció vesztés nála, és rendkívüli figyelmet igénylő előjáték ami olykor már az idegeimre ment, a tegnapi napig is fennállt. És tegnap volt màr az a nap, amikor tényleg azt mondtam hogy elegem van!

Ismét egy több óra hosszát igénybe vett előjáték után, ami igazából csak azt foglalja magába hogy én érintem őt és csókolom, ismét kudarca fulladt a sex esélye valamiért. Ekkor pedig eszembe jutott, hogy akkora erőbedobással próbálkoztam nála, hogy én teljesen elfelejtődtem. Utoljára januárban ért hozzám, mert mindig ő volt a középpontban.

Ezért tegnap feldúltan magára hagytam, majd némi zokogás és önpusztítás után mikor lenyugodtam leírtam a gondolataimat neki újra, és hogy véget akarok ennek vetni. Mert még túl fiatal vagyok ahhoz hogy a sexuális életem belefulladjon egy ilyen kapcsolatba, még ha hiányozni is fog, aztán majd egyedül maradok.

Mit gondoltok? Túl hamar adtam fel? Tényleg fontos a sex egy kapcsolatban vagy én látom már túl zavartan a dolgokat? Változott volna ez nála valaha is?