Voltatok már olyan párkapcsolatban, amiben azt éreztétek, hogy nem vagytok elég jók a másiknak?

Volt, folyton a fejemhez is vágta, hogy ők gazdagok, én meg csóró családból származom. Ennek ellenére rengetegszer én segítettem ki anyagilag. Ha rossz kedve volt, különféle gusztustalan jelzőkkel illetett, felmosórongyként bánt velem. Sokáig tűrtem, de aztán szerencsére meghoztam a döntést és léptem. Mikor látta, hogy komolyan gondolom a szakítást, rögtön átment csúszómászóba és mindenféle, saját magát megalázó eszközökkel próbált maga mellett tartani.Ezek csak arra voltak jók, hogy teljesen kiábrándultam belőle.

Összekötött minket a közös, pusztán hitelből felvett ház. Meg ugye szerettem - talán... Nem mertem szembenézni azzal, hogy nem működik, mert nem kapok vissza semmit? Talán az volt a helyzet, hogy a sok munkaóra közepedte nem volt időm végiggondolni, hogy mi a helyzet? Utólag nem tudom teljes bizonyossággal megmondani. Egy biztos, amíg vannak érzelmek, hajlamosak vagyunk mindent is megtenni, hogy a másik végre észrevegyen bennünket, és értékelje azt, hogy vagyunk neki - pedig ez kapitális hiba.

Jelenleg is egy ilyenben vagyok, nem tudok kijönni belőle...egyszerüen képtelen vagyok kilépni. Próbálok elég jó lenni neki, de nagyon nehéz, akármit teszek, akarmit csinálok, nem vagyok elég jó, sem méltó arra, hogy feleségül vegyen. Sokáig ügyesnek hittem magamat, de most ő ravilágitott arra, hogy mennyire szerencsetlen lúzer vagyok, és mennyire nem értek semmihez.., és persze így sose kellenék senkinek. Plusz eljártak felettem az évek...egy 31 éves nő mar nem sokat remélhet az élettől! Az utóbbi időben a munkába temetkeztem, és minden szart bevállaltam, hogy eltereljem a figyelmemet, és legalább abban legyen sikerélményem, de igy meg alig marad időm/erőm a házimunkát elvégezni. 4. éve tart ez az állapot. Nagyom fáradt vagyok 😒

5: Azt ne mondd, hogy 31 évesen eljárt feletted az idő, mert én kapok fényt instant (32 éves férfi vagyok). Nem akartalak bántani, ne haragudj! De! Tegyük helyre a dolgokat: Nem te vagy lúzer, nem te vagy szerencsétlen, nem te vagy ügyetlen! Attól, hogy egy baromarcú nyomorék a saját nyomorát rád vetíti ki, attól nem te vagy nyomorult! Nem rólad állít ki szegénységi bizonyítványt! Ami a "kedves párodat" illeti: Annyira ismerem ezt a marhaságot... "Semmirekellő vagyok, de a páromban van potenciál - nosza romboljuk le az önbecsülését! Akkor legalább ő megmarad nekem. Nekem meg nem kell változtatni, mert minek az..." Fú... Ez gusztustalan. Arra kérlek, hogy MINDENKÉPPEN lépd meg a lépést! Hagyd el, mert amiben jelen pillanatban élsz, az nem élet. Elvegetálhatsz, amíg teljesen ki nem készülsz, vagy be nem ketyózol. Túlságosan fiatal vagy még ahhoz, hogy csak a szidalmakat kapd! :))) Adj magadnak egy esélyt a boldogságra - az első lépés, hogy kiiktatod ezt a majomszájút az életedből. Meglásd: SOKKAL jobb lesz. :)))

Csak ilyenekben voltam...