Mit tegyek, ha a barátom foci-rajongása már-már kezd elhatalmasodni?

Az alaphelyzet, hogy egyelőre nem élünk még együtt, mindketten otthon a családunknál (24-25 évesek vagyunk), pályakezdőként még nem igazán tudjuk a feltételeket megteremteni. Ráadásul én budapesti, ő pedig az agglomerációban lakik, tehát eleve állandóan jelen van ez az ingázás, nyilván ő is szeretne otthon is lenni hétvégén, én is, tehát ezek miatt állandóan egyensúlyozgatni kell.

A barátomról tudni kell, hogy ő sokáig profi focista szeretett volna lenni, akadémiára is járt fiatal korában, amikor jött neki egy hosszabb betegség, ami miatt az akadémiát ott hagyta és elment egy kevésbé versenyistálló helyre focizni, ahol egyben edzőként is elkezdett dolgozni. Ezt csinálta 5 évig, de közben covidos lett, ami nála maradandó károkat okozott és végleg lemondott arról, hogy ő profi focista legyen.

Másfél éve ismerkedtünk meg covid alatt, akkor ő sem focizott, illetve habár edzőként dolgozott, csak délután volt munka fél6-ig, illetve minden 2-3. hétvégén kellett csak meccsre vinnie a gyerekeket. Összességében egy laza időbeosztása volt, és pont ez tetszett nekem ebben az egészben, hogy sokat tudunk együtt lenni.

Aztán a covidnak vége lett és tavaly ősszel már 3 bajnokságban is indult a csapata, ami azt jelentette, hogy minden hétvégén szombat-vasarnap is meccsek, teljesen tervezhetetlen volt minden, nem volt hétvégénk, nem lehetett normális programot csinálni, volt hogy vidékre utaztak stb. Nyilván ez nekem nem tetszett, mert elhanyagolva éreztem magam, illetve a barátom is kezdett belefáradni, meg a fizetés sem volt olyan kimagasló (félállásnak számított ez az edzősködés).

Idén februárban végül váltott munkahelyet, abbahagyta az edzősködést és egy foci akadémián kezdett dolgozni sportszervezőként. Itt az első ami kiverte nálam a biztosítékot, hogy a munkaidő este 7-8-ig tart eleve, illetve minden harmadik hétvégén is mennie kell dolgozni. Tehát a hétköznap esték is szinte kilőve (én 8-9-től dolgozom 5-fél6-ig), hétvégén is azért van hogy a hétvége is. Meg eleve érthető módon azért otthon is szeretne lenni hétvégén, azért én is néha, illetve azért hétvégén is mindig vannak ilyen-olyan elintézni valók, meg ugye az előző munkahelyről a váltás egyik fő oka (a pénz mellett) az pont az volt, hogy a hétvégéi legyenek szabadok. De mindegy igazából, ezt elfogadtam, hogy ez ilyen, majd alkalmazkodom.

Aztán kitalálta, hogy egy kisebb csapatba visszamenne futsalozni (teremfoci) ez heti 1x van, és mondta, hogy azért csak futsal, mert az minden esetben hétköznap este van, és nem a hétvégéjéből vesz el időt, amikor a családdal, barátokkal, velem lehetne, illetve programot csinálhatnánk. Igzából ezzel sem volt bajom, támogattam ebben is.

Most viszont kitalálta, hogy nagypályás focizni is visszamenne a helyi városi csapatba, ahol él, viszont itt a meccsek fixen hétvégén vannak...de ugye eleve vannak hétvégék, hogy dolgozik, nem is értem, hogy akarja, mikor szeretne velem is időt tölteni... minden harmadik hétvégén 1 napot? Vagy hogy gondolta? Hétköznap kb semmi időnk nincs, mert estig dolgozik, hétvégén is van, hogy dolgozik és mellette kitalálta, hogy a futsal mellett a nagypályás focihoz is visszatér.. azt érzem, hogy egyre több és több mindent ez a foci-mánia ural és mintha kb szűkölne állandóan az az időmennyiség, ami a magánéletére jut. Eleve mikor megismertem, teljesen más ovlt az élete, kevés munkája volt, alig volt hétvégén meccs, ő saját maga sem járt focizni... most meg kb heti 50 órában a fociban dolgozik, eljár futsalra és hétvégén nagypályázni... őszintén nem tudom, nekem ebben az egészben hol a helyem.. igyekeznék támogatni, de azt érzem, hogy csak a foci számít, semmi más..