Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem válaszolni normális?

Figyelt kérdés

A férjem a kérdéseim többségére nem válaszol. Ma is voltam kint és hoztam neki sütit és kétszer kérdeztem, hogy kéri-e és nem válaszolt. Jó, világos ebből, hogy nem kéri, csak ezek rendszeresen megakasztják a dolgok menetét. Pl.amikor kérdeztem, akkor be tudtam volna tenni a hűtőbe, de így hagytam neki időt, hogy “kiderüljön”, kéri-e, és később megint foglalkoznom kell vele.

Az az érdekes, hogy amikor én valamiért nem válaszolok neki azonnal (mindig igyekszem válaszolni, de van, hogy nem hallom vagy nem értem a kérdését), azon kiakad.

Szóval nem tudok ezen eligazodni. Néhányszor már kérdeztem tőle, hogy miért nem válaszol, amikor szerintem jóval kisebb energia egyszer válaszolni (pl.nemet mondani a tortára), mint többször meghallgatni a kérdést. (Vagy esetleg, nekem mekkora energia, hogy szükségem van tőle információra, de többszörre sem kapom meg. Nemcsak azon kell dolgoznom, hogy megtudjam a választ, de közben több eshetőségre is fel kell készülnöm, amik tőle függenek. Pl. le tudja-e vinni a babakocsit a 4.emeletről vagy nem.)

Visszatérve, néha azt mondta erre, hogy joga van nem válaszolni. Rendben, hát tényleg van ehhez joga, csak annyira megnehezít mindent. Pedig már alig kérdezek valamit, megpróbálok mindent egyedül megoldani.

A legjobban viszont az aggaszt, hogy a gyermekünk egyre több mindent ért a világból és aggódom, hogy az lesz neki a normális, hogy lehet teljesen ignorálni a másikat. Mi gyerekként azt tanultuk otthon és iskolában is, hogy tiszteletlenség, bunkóság nem válaszolni. Lehet, hogy ez azóta változott?

Vagy én reagálom túl?



2022. okt. 12. 22:59
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
95%

Nem te reagálod túl. Én ebben a helyzetben stílust váltanék. Kérsz tortát? Nem jön válasz, akkor visszacsomagolom és elteszem. Vagy megeszem, de ez részlet kérdés😀

Játszottam ilyet ebédnél is, szóltam hogy kész, kiszedtem semmi. Szóltam mégegyszer, semmi. Visszatettem a fazékba, de a hütőbe. Amikor jött, hogy hol a kaja, közöltem hogy melegitse meg magának.

Ne hunyászkodj meg, ne kedveskedj neki.

Nálam az is bevált, hogy nem adtam puszit csak úgy. Ez is rosszul érintette, hogy nem kerestem már a társaságát. Viszont ha valami olyat csinált, amivel nekem kedvezett, akkor ott járt a jutalom. Puszi ölelés.

Nem szabad lemenni házicselédbe, mert onnantól nem fog Rád nőként tekinteni.

2022. okt. 13. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%

Jó nagy köcsög a férjed, már bocsánat.

Ez nem derült ki a gyerek születése előtt? Vagy most lett ilyen?

Én biztos azt csinálnám, hogy ha ő kérdez, nem válaszolnék neki. Ha ezen kiakad, mondanám neki, hogy JOGOM van nem válaszolni.

Velem egyszer csinálná meg, az biztos. Legközelebb ha nem válaszol olyan kérdésre, hogy kér-e sütit, azt úgy venném, hogy nem kér. Eltenném a hűtőbe. Így járt. Ha kér, szolgálja ki magát.

Nehogy már még ezek után pitizzek neki!

Nekem úgy jön le az írásodból, hogy elnézed neki. Lehet szóvá teszed, de ettől még ugrálsz neki.

2022. okt. 13. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
91%
Kérsz tortát? Nincs válasz. Aztán hangosan vagy magadba tökmindegy mondd ezt: Először, másodszor, senki többet? Harmadszor, elkelt! És aztán úgy habzsolod be a tortát, mint a huzat.
2022. okt. 13. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
93%

A 13-as válasza a legjobb☝️

"Ma is voltam kint és vittem neki sütit"..."Próbálok mindent egyedül megoldani..."

Tudod ki vinne még sütit ennek a parasztnak?!?Vegyen a büfébe kaját,vagy ha nincs csináljon magának szendvicset.

Valahogy nagyon bepitiztél a férjednek,már bocsánat..Ő meg magában valószínűleg jót röhög rajtad,meg élvezi az egészet.Bár az is lehet hogy még fel sem tűnik neki, annyira el van szállva magától.Egy kérdés; Másokkal is ilyen? Vagy csak veled??

2022. okt. 13. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
51%

Sokat beszélsz, ő meg nem. Ezért van kiakadva, ha nagyritkán nem válaszolsz.


Az, hogy ő nem válaszol az normális, mert sose szokott.


Meg kell tanulni kitalálni mit kell csinálni, ahogy a sütinél is kitaláltad. Én meg se kérdezném, hogy kér-e, csak mondanám, hogy van a hűtőben süti. Majd kiveszi ha kell neki. Nem kell neked körbeugrálni, főleg ha ilyen izén viselkedik.

2022. okt. 13. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
Mi lett veletek azóta, kérdező?
jan. 18. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Pár hónapja elköltöztem a gyerekkel. Észre sem vette, amikor kerestem az albérletet, meg pakoltam a cuccainkat. Aztán amikor mondtam, hogy nemsokára költözöm, kivett szabit, mosogatott, gyerekre vigyázott, majd egy hét múlva megsértődött, hogy továbbra is el akarok költözni…
jan. 18. 22:32
 18/18 anonim ***** válasza:

Jézusmária🤣

A legjobb döntést hoztad, kérdező!

Most majd joga lesz nem válaszolni a 4 falnak.

jan. 19. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!