Bántalmazás meddig “tűrhető” mennyire szakító indok?

Ha egyszer ketszer tortenik az nem feltetlen valook. Mindket fel boven ra tud szolgalni.

De manapsag taposak az emberek, ezert nem tart szinte egy hazassag se.

Exem a zuhanyfuggonyt szakitotta ram, mert le k.anyaztam amikor percekig azt hallgattam, milyen ocska vagyok csak mert kozos barati tarsasagban mas sracokkal beszeltem (ott volt o is, latta, hogy nem csalom meg)

Kovetkezo veszekedesnel kimentem a szobabol, at a masikba lehiggadni, jott utanam es mondta a magaet, ugyanolyan stilusban ahogy az elejen irtam. Meguntam, ki akartam menni, erre ellokott az ajtobol. Felbsztam magam rajta es nekialltam en is lokdosodni.

Szakitasnal amikor pakoltam a cuccaim, jott a szeretlek-ne hagyj el-megvaltozom siros duma. 2 perc mulva qrva-rbanc-dogolj meg duma.

Kinek kell ez? En masfel evet elpazaroltam erre az eletembol, amit mar nem kapok vissza.

Nagyon-nagyon speciális körülmények között, egyszer egy váll- vagy karszorítás, vagy megrázás talán beleférne. Talán. Nagyon-nagyon speciális körülmények között. Ilyen filmszerűen speciális körülményekre gondolok, hogy pl. férj, akivel 15 éve jóban-rosszban együtt vagyunk, és soha fel sem merült sem fizikai, sem verbális bántalmazás, az ő édesanyja súlyos betegen kórházban van hetek óta, minden nap rohan édesapjához munka után, mert ő már egyedül nem tud közlekedni, együtt mennek be a kórházba, és bármikor várható a telefonhívás, hogy édesanyjától búcsúzni kell, és meg van beszélve, hogy én hozom el a gyereket a suli után minden nap, de elkések, telóm lemerül, suli ezért őt hívja, muszáj mennie, mert engem nem ér el, a gyerek nem várhat a suli előtt sötétben, és utána este egy ordítozós veszekedésben jön ki belőle több hét feszültsége, meg belőlem is, és valami nagyon szemét mondatot nyögök be, mondjuk, hogy édesanyja már meg sem ismeri, mindegy, hogy ott van-e vagy sem, és erre kicsattan belőle egy megrázás-arcba ordítás... ilyen szintű speciális esetre gondolok. Kitalált. :)

De második esélyt nem adnék, és az eddigi párjaimról ilyen nagyon-nagyon kiélezett helyzetben is nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy elpattanhatott volna egy húr, talán az egyikőjüknél, talán... de azt is tudom, hogy ez legalább őket is annyira sokkolta volna, mint engem. De egyik párommal sem volt még csak hasonló szitu sem, max. kiabálás, tárgyak csapkodása egyszer-kétszer (nem úgy, hogy falhoz baszom a tányért, hanem mondjuk odacsaptam az asztalra a kezemben lévő könyvet vagy bögrét), de soha nem éreztem félelmet, kölcsönös veszekedések voltak ezek.

A pofon az nálam más kategória, azt nem tudom, hogy tudnám feldolgozni, annál súlyosabbat pedig nem hiszem, hogy képes lennék.