Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Kezdődő kapcsolatban probléma?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kezdődő kapcsolatban probléma?

Figyelt kérdés
Tanácstalan vagyok, nem tudom mit tehetnék. Viszonylag friss kapcsolatban vagyok, főleg a másik fél akart nagyon komoly kapcsolatot, én bizonytalan voltam, gondoltam lesz, ami lesz. Elég gyorsan, gördülékenyen mentek a dolgok közöttünk, már itthon is bemutattam, mégis úgy érzem nem igazán mennek felhőtlenül a dolgok. Az elején azt hittem olyan típus mint én (tesz magáért, ambiciózus), de egyre inkább azt látom, hogy szépen el tudja mondani elméletben, hogy mit akar az életben, de tenni nem tesz érte vagy csak nagy bszogtatás után, tesze-tosza és sokszor negatív. Ez nekem nem szimpatikus, emiatt sokszor már kedvem sincs vele beszélni és hallgatni ugyanazokat a problémákat. Megbántani sem akarom, mert lelkesnek tűnik, de nem tudom ezen mennyire tudna/akarna változtatni. Most még nyilván nem akkora probléma ez, amíg alapvetően külön mederben folyik az életünk, de sok problémáját olyan, mintha nekem is meg kellene oldani, hosszú távon ilyen mentalitású ember mellett nehezen (nem) tudom elképzelni magam. Érdemes várni, hogy esetleg változik a helyzet, vagy hogy jeleznétek finoman, hogy nektek komoly kapcsolat esetén az ilyen hozzáállás probléma?
2022. dec. 17. 20:29
 1/10 anonim ***** válasza:
58%
Szerintem felesleges ilyen kapcsolatban múlatnod az időt. Szemlátomást nem tiszteled őt, nem tudsz felnézni rá, hogy azt ne is említsem, hogy a szerelemtől is nagyon távol vagy, csak úgy belementél ebbe a dologba... Minek erőltetni? Oké, van akinek ennyi is elég az élettől, egy langyos mocsár, sokan élnek így. Én mondjuk imádom azt a ritka, de annál bombasztikusabb érzést, amikor magával ragad a mély szerelem, megismerem a másikat sok beszélgetéssel, passzolunk, nem nézem le, :D és abból építek kapcsolatot.
2022. dec. 17. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Nem nézem le, ne érts félre. Csak nekem picit fura, hogy pl egészségügyi gondja van, ami zavarja is, és egy hónapja minden második nap feljön, hogy ő ezzel el akar menni orvoshoz, aztán annyiban marad a dolog, csak beszélünk róla. Vagy hogy pl. aggódik a vizsga miatt, sokat kell tanulni, de a végén én könyörgök neki, hogy ugyan este tizenegy órakor üljön neki tanulni a másnap reggeli vizsgára, holott egész nap erről beszéltünk szinte. Kicsit aggaszt ez és nem tudom az ilyen helyzetekkel mit kezdhetnék.
2022. dec. 17. 20:40
 3/10 anonim ***** válasza:
87%
Nem neked kell megoldanod az életét. Beszélgethetnél vele róla, de igazából ez csak arról szól, hogy ezek a te elvárásaid... valszeg nem fog megváltozni pár hét alatt, és neked nem tetszik ez. Ez egyértelmű. Fogd fel ezeket a dolgokat sokkal könnyebben, 1 millió ember sétál kint, aki hasonlóan csinálja az életét, mint te. Ő meg nem az.
2022. dec. 17. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
79%

Nem szorong véletlenül? Mikor kezeletlen szorongásom volt, akkor tologattam így a dolgaimat.

A másik, hogy ha nem vagy szerelmes, akkor nem kell összejönni a másikkal, főleg nem a másik fél nyomására. Magadnak ástad ezt meg.

Beszéld meg vele felnőtt ember módjára, ülj le vele, kérdezd meg tőle, hogy mi a baj, miért nem tudja összekapni kicsit magát, mert kezdi elhagyni magát.

Te nem fogsz tudni senkit megváltoztatni. Ha a másik nem akar változni, akkor nincs jövője a reményeidnek. De én eleve abból indulnék ki, hogy ha nem nézel fel a másikra, nem vagy belé szerelmes, akkor így neked miért érdemes ez a kapcsolat? Mert kb. anyáskodsz felette.

2022. dec. 17. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Az első hetekben jól éreztem magam, jól elvagyunk, a napokban kezdek kicsit besokallni, hogy segítek neki megoldani egy problémát és rá fél napra-egy napra jön a következő, amit megint megoldhatunk, közben az én dolgaim csak gyűlnek, mert van olyan hogy egy napig csak azzal foglalkozok (munka helyett pl.), hogy az ő dolgai egyenesbe jöjjenek. Kicsit én is úgy érzem, hogy normális ismerkedés helyett anyáskodnom kell fölötte.:/
2022. dec. 17. 20:56
 6/10 anonim ***** válasza:
59%

Ennyire az elején még kb. rózsaszín ködben kéne úszni és vaknak lenni a csodálattól, de már pár hét után csak a problémákat látod vele kapcsolatban és hogy nincs kedved vele beszélni.


Szerintem te nem vagy szerelmes ebbe az emberbe, hiszen már most besokalltál tőle. Én ezt el sem tudtam képzelni az elején sokáig, de együtt is vagyok 10+ éve a férjemmel. Nem hiszem, hogy hosszútávon működik egy olyan kapcsolat, ahol már 2-3 hónap után nincs kedved vele lenni és a gyk-n kell emiatt kérdést kiírnod.

2022. dec. 17. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
83%

Nem jelezném, teljesen felesleges, nem fogja érteni, hogy mi a probléma, rosszabb esetben még beszól neked.

Jószándékkal írom, hogy menekülj!!!

2022. dec. 17. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
86%
Ugyanebben voltam. Soha nem értette mi a baj. Álomvilágban él. Végül, annyira szeretett, hogy eltűnt,amikor szóltam, hogy kezdjen a dolgokkal valamit.így kényelmes neki, vissza a kis világába.
2022. dec. 17. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
89%

#5

#4 vagyok


Szerintem az már régen rossz, ha a kapcsolat elején a másik problémáit kell előre venned és a sajátodat háttérbe szorítani. Egy párkapcsolatnak se azzal kellene kezdődnie, hogy a másik életét javítgatod, meg magát a másikat. Szerintem is koccolj le.

2022. dec. 17. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
79%
Nincs semmi baj azzal, hogy te ezt várod el. Ő viszont ilyen es nem fog sem a te kedvedért sem amúgy megváltozni. Én teljesen megértelek, ugyanakkor muszáj elfogadnod, hogy nem működik ez a kapcsolat a továbbiakban.
2022. dec. 17. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!