Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez szakításra méltó ok?
Én közöltem a párommal pár hónapja, hogy azt hiszem, a pornó megcsalás számomra.
Mostanában viszont a kijelentésem előtti időszakban találtam pornólinkeket annak ellenére, hogy azt mondta, nem nézett.
Azt mondta megbeszélés közben, hogy azért nem mondta el, mert nem tudta komolyan venni, hogy számomra megcsalás és olyan dolog, ami neki egy öt perces folyamat volt havi 2x, és nem akart egy ilyen (számára) jelentéktelen dolog miatt elveszíteni, hogy ezt most bevallja, amikor én a megcsalással jöttem.
Szex közben fel szokott bennem jönni a dolog, és nem tudom eldönteni, hogy ez valódi érzés, vagy csak azt képzelem, hogy meg voltam csalva?
Már négy éve együtt vagyunk, most mentünk volna hónap végén évfordulós utazásra...
Szerintem szakíts!
Legalább szabaddá válik egy normális pasi, akit más valaki majd jobban megbecsül és nem megy az agyára f@$zságokkal. Talán bologabb lesz szegény szerencsétlen!
13, elmagyarázta. "gyorsító", mert kincs kedve hosszú ideig verni.
12, nem a pornó, hanem a tény, hogy kimondtam megcsalásnak, ő meg a szemembe mondta, hogy nem csalt meg
12-es vagyok.
Mindegy, akinek már magyarázkodnom kell emiatt, azzal szakítanék.
Ha én azt mondom, hogy számomra az almaevés megcsalás, és a másik meg megeszik egy almát és mondja, hogy szerinte nem az, kész, deal with it....
Neki más a véleménye erről, szerinte ez nem megcsalás, most akkor ezzel kezdj, amit akarsz.
Én kapcsolatban is nézek pornót, ha akarok, bár nem gyakran, maximum ha nincs mellettem a másik, és épp AHHOZ VAN KEDVEM. Tudhatja a párom is, hogy most épp élvezkedek. Szerintem a mennyiségtől, és a hozzáállástól, kommunikációtól függ minden. Hozzáállásban a pornóhoz, és a feleknek egymáshoz való hozzáállásához. (Nyilván vannak pornófüggő emberek, és ott tény, hogy Nem Elég Inger nekik ami a sima szexbe van, a pornó sokkal nagyobb... de ez egy eset ami miatt mondjuk nem lennék valakivel... ) Ha mondjuk nagyon bízunk egymásban, nagy a szenvedély köztünk, azt látjuk, hogy biztonságos a kapcsolat, a másik figyel ránk, és néha a másiknak ahhoz támad kedve és elélvez egy pornóra, hát engem nem fog földhöz vágni.
Oké, hazudott neked, ez van, elcseszte. Találd ki, hogy amúgy mennyire jó pasi ő neked, kell-e, nem kell-e.
Mostantól biztos, hogy kitörli az előzményeit, gratulálok. :D
A pornó nem megcsalás, még ha neked rosszul is esik. Nonszensz a viselkedésed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!