Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Unom már a barátnőmet. Érdemes...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Unom már a barátnőmet. Érdemes lenne megpróbálni változtatni rajta, vagy teljesen reménytelen?

Figyelt kérdés

3 éve vagyunk együtt, de most jutottam el arra a pontra, hogy konkrétan amikor tuodm próbálom kerülni a társaságát a barátnőmnek. Tudom, hogy ez így furán hangzik, de megpróbálom kifejteni.


Kb 1 éve váltott egy "rendes" munkahelyről egy 6 órás bejelentésű helyre, ahova az anyjával jár dolgozni. Ez úgy néz ki, hogy délután 4-től este 10ig "dolgoznak", aminek a fele amúgy cigi szünet, meg egyéb üresjárat. És ettől fogva érzem azt, hogy teljesen megváltozott (amit félig meddig ő is észre vett magán nem is egyszer már egyébként).


Elképesztően unalmas lett. Konkrétan semmit sem csinál egész nap. De ezt úgy kell érteni, hogy ha én mondjuk végzek kettőkor a melómmal és felhívom, akkor nem is tudja megmondani, hogy aznap mit csinált. Unatkozik egész nap. Jó pár kg-t is felszedett, ami engem személy szerint zavar, mivel egyrészt én sportolok, másrészt egy alacsony csajról beszélünk, akin egy 10 kg-s hízás brutálisan meglátszik. Rászokott a cigire is.

Ezzel szemben nekem normális munkám van, jól keresek, több hobbim is van, konkrét céljaim vannak. Én tipikusan az a fajta vagyok, aki mindig csinál valamit.

Össze költözés nyilván szóba sem jöhet, mivel ilyen fos meló mellett egy fillér félre tett pénze sincs, sőt most már kölcsön is kéreget.


Na és így jutottam el oda, hogy amikor mondjuk átmegyek hozzá, és ott alszok konkrétan unatkozok. Akkor is a szokásos forgatókönyv van. Üdegelünk, szívja a cigit, issza a hellt este 10kor. Én közben arra gondolok, hogy ennyi erővel találkozhatnék a haverjaimmal, nézhetnék meccset otthon, vagy leverhetném magam az xbox elé, mert kb annak is több értelme van mint lesni ki a fejemből aztán szívni a füstöt passzív dohányosként.


Számomra az is zavaró, hogy folyton azzal foglalkozik, hogy nekem milyen jól megy, jó hogy sok pénzem van. Abba nem gondol bele, hogy mondjuk én egy héten órára lebontva dologzok mondjuk majdnem 2x annyit egy "rendes" munkahelyen. Illetve hogy nem tartja tiszteletben azt, hogy a szabadidőmet mivel töltöm. Néha napján megnézek egy fontosabb meccset, akkor ezen röhög az anyjával, hogy minek meccset nézni. Vagy mondjuk nem érti, hogy munka előtt vagy után hogy lehet elmenni az edzőterembe. Számára nem normális dolog kb az, ha valaki a szabadidejében leköti magát valamivel.


Lehet ezen változtatni még, vagy ideje kilépni?

Én sokszor már arról fantáziálok milyen jó lenne egy olyan kapcsolatban, ahol egyáltalán értelmes dolgot lehet mondjuk egy szombat délután/este csinálni.



2023. jún. 22. 07:41
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Szakítás.


Más a felfogástok, más a személyiségetek.. illetve te lenézed őt, ami egy kapcsolatban nem működik.

2023. jún. 22. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
91%
Szerintem beszélgess el vele erről hogy te már nem érzed így jól magad, hátha, de amúgy úgy látom, hogy alapvető dolgokban különböztök, amiken nem, vagy csak nagyon nehezen lehet változtatni (pl a célok megléte-nemléte). Az elmondásod alapján viszont félő, hogy már csak az elkerülhetetlent húznád, szóval gondold végig, hogy egy kapcsolatnak, ahol unod a másikat és kerülöd vele a közös időtöltést, mennyi értelme van.
2023. jún. 22. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

Hát én amikor ha tudtam kerültem az exemet, abból hamar szakítás lett. De tényleg, nagy nehezen kibírtam vele, hogy ne legyen feltűnő és este 8kor már mentem is tőle haza nyári szünetben, számoltam az órákat, hogy már csak 3, már csak 2 stb óra és mehetek végre, pedig előtte lévő nyáron 11ig voltam mindig nála (tini kapcsolat, nem együttélős).


Mehetsz is szakítani, hajrá.

2023. jún. 22. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
Ezek alapján ti nagyon nem illetek össze. A barátnőd mellé egy hozzá hasonló link egyén való, talán akkor észre venné magát. Te meg keress egy normálisabb barátnőt magadnak.
2023. jún. 22. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem is értem mi a kérdés...
2023. jún. 22. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Én sem értem igazán.. Ha nem érzed jól magad vele akkor szakíts. Ez nem lehet kérdés. Megőrülnél egy ilyen "nő" mellett.
2023. jún. 22. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem illetek össze, teljesen más a felfogásotok.
2023. jún. 22. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen reménytelen. Eleve nem lehet senkit megváltozni. Vagy ő változik meg magától, ha van motivációja és akarat, vagy nem fog változni.
2023. jún. 22. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
18%
Próbálj vele beszélni. Ne hagyd el ennyi idő után
2023. jún. 22. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem illetek össze, ez alapján teljesen mást akartok az élettől. Erre szerintem nem lehet építeni.
2023. jún. 22. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!