Mit tegyek, ha az eszemmel tudom, hogy jobb lenne szakítani, de a szívem nem engedi?

MENEKÜLJ! De, tényleg!

Voltam egy hasonló kapcsolatban. Bennem volt, hogy szeretem, a közös emlékek, élmények, hogy még mik lehetnének. Viszont utólag belegondolva sokkal stresszesebb voltam, nem haladtam mellette az életben és hiába voltak jó emlékeink, nem igazán tudtam biztos pontnak érezni sem. Szóval, kicsit olyan társas magány felé ment a dolog.

Aztán volt egy nevetséges veszekedésünk, amikor szakítottunk. Egy ideig még találkoztunk, aztán az is elmaradozott. Több, mint 1 év kellett, hogy túllépjek, mert az érzelmek megvoltak, de már fél év után is éreztem, hogy valamilyen szinten jobban érzem magam. Nekiálltam olyan dolgoknak, amik mellette észrevétlenül elmaradtak. Új embereket ismertem meg, nyugodtabban aludtam és még sorolhatnám.

Szóval lehet, hogy most nehéz, de NE RONTSD EL AZ ÉLETED mellette!

Én is így érzek. Csak mi 9eve vagyunk együtt és 5 éve élünk együtt.

Nem érzem biztos pontnak..

Hidd el, ennél találsz sokkal jobb és megértőbb társat, akinek helyén van az önbecsülése és nem akar kontrollálni Téged.

Gondolj bele, szükséged lenne, hogy egy ilyen mérgező közegben nőjön fel egy/két/több gyermek? Milyen példát látnának maguk előtt?

Nem véletlenül merült fel Benned ez a kérdés (teljesen jogosan). Ameddig a végén ki nem derült, azt hittem te vagy a női fél a kapcsolatban. Szinte ugyanez játszódott le egy kolléganőm esetében is, ott a férfi, ahogy megszületett a közös gyerekük, elkezdte fizikailag is bántalmazni és kontrollálni.

A kérdés, hogy el tudnád ezt évtizedeken keresztül viselni, valamint azt, hogy az idő előrehaladtával valószínűleg még több hasonló eset lesz (főleg, ahogy elkezd idősödni) és ezt a példát látná a gyereketek is?

Fiatal vagy, 3,5 év nem annyira hosszú idő, hogy ne tudnál új életet kezdeni és ne találnál magad mellé egy harmonikus, kiegyensúlyozott társat.