Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tanácsoltok ilyen helyzetb...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tanácsoltok ilyen helyzetben? Én lépjek? 17L

Figyelt kérdés
Szakított velem az exem, nem voltunk sokáig együtt, mégis 3-4hónapba telt elfelejteni..illetve nem elfelejteni, hanem most megtetszett egy srác, akivel talán eltudnám felejteni. Eddig ő volt az első, aki felkeltette az érdeklődésem, mióta vége lett az előző barátommal a kapcsolatunknak. A lényeg az, hogy olyan 1-2hónapja minden szombaton, valahogy ugyanarra a helyre kerülünk, 4 szombat alkalmával már meg is csókolt és egyszer rá is kérdezett, hogy most akkor mit szeretnék. Elgondolkodtam, erre ő azt mondta, hogy rajtam múlik, mert szerinte egyértelmű, hogy ő mit akar. Nem ígértem neki semmit, mert ismeri a volt barátomat, és tudta akkor, hogy én még oda vagyok érte, ha másból nem is, abból, ahogy ránézek. Meg ez nem nagy város, mindenki ismer mindenkit, a haveri társaságuk is hasonló. Szóval ez a srác, aki megtetszett, díszítő festőként is dolgozik, barátnőm pedig a szobájába szeretne valami kis mintát. Én hívtam fel a srácot tegnap, nagyon aranyos volt, de úgy nem mondta, hogy találkozzunk vagy ilyesmi.. csak erről beszéltünk. Arra gondoltunk a barátnőmmel, hogy amíg ő fest, addig én is ott lehetnék, vagy valami.. szerintetek mit csináljak?:)
2010. okt. 20. 17:52
 1/7 anonim ***** válasza:

Jó ötlet. És közben villants cicit.

Egyébként nem értem mi a gondod. Elmondta, hogy rajtad múlik, ergo ha szeretnél tőle valamit akkor mondd meg neki.

2010. okt. 20. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
szerintem probáljátok meg egyutt.
2010. okt. 20. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy elmondta, de az már 2 hete volt.. meg bizonytalan vagyok, haverjai azt mondták, hogy csak akkor mer odajönni hozzám, hogyha egy picit iszik.. és nem tudom, hogy egy ilyen fiúhoz hogyan közeledjek.. eddig csak ilyen menő rámenős srácokhoz volt szerencsém, vele nem tudom hogy most mi
2010. okt. 20. 17:56
 4/7 anonim ***** válasza:

Mondjuk én nem vagyok művész lélek, de kurvära idegesít ha állnak felettem miközbe ég a kezem alatt a munka

19f

2010. okt. 20. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
most nem ez a lényeg, nyílván nem zavarnám..csak ott leszek mikor megnézi a helyet..meg nem leszek ott végig, csak az elején..meg nem erre voltam kíváncsi:)bocsi
2010. okt. 20. 18:12
 6/7 anonim ***** válasza:
azért van ettől egy kicsit jobb megoldás. Mivel barátnődnek úgy is ott kell lennie mikor pingál, mikor látja h lassan végez, akkor rádcsöröghetne, akkor felmész. Milyen fasza kép, stb... Együtt elmentek, ha nincs nála 3 diszperzites vödör, akkor esetleg felhozhatod, h neked nem esne jól most egy kávé, vagy valami?. Ha úgy jön ki az idő, h már sötétedik: nem kísérsz haza, m nem szeretek ilyenkor egyedül járkálni, stb...
2010. okt. 20. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen utolsó válaszoló!:):)
2010. okt. 20. 18:18

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!