Csak én látom úgy, hogy eljött az ideje szakítani?

Vőlegényemmel 12 éve vagyunk együtt. Közös, hatalmas családi ház, nagy udvar, fehér kerítés, mint a filmekben, biztos anyagi háttér, szóval mindenünk megvan látszólag.

Már pár éve úgy érzem, nem érzek iránta semmit. Eleinte azt hittem, ennyi év után ez csak természetes, több mint egy évtizede vagyunk együtt, megszoktuk egymást.

Szeretem, mint embert, tisztelem, de nem tudok rá úgy tekinteni, mint a páromra. Megtesz értem mindent, támogat mindenben, segít bármiről is van szó. Rengetegszer mondja, és ki is fejezi, mennyire szeret, mennyire fontos vagyok neki. Nagyon sok dolgot (jót és rosszat ) átéltünk már együtt, ezek az emlékek is még összekötnek minket. A mai napig támogatjuk egyást.

De én már úgy érzem, nekem ő csak egy barát. Már jópár éve nem kívánom az érintését, szex nagyon ritka (aszexuális vagyok, ezt elfogadta, de mivel fontos nekem, ezért havi 1-2 alkalmat megteszek neki. )

Csak elvagyok mellette, nem vagyok szerelmes.

Nem akarok így leélni egy életet. Hiába van meg mindenem, amire más egész életében vágyik, úgy érzem csak "vagyok".

Ez nem fair vele szemben sem. Hazugságban, tettetett boldogságban lehúzni egymás mellett egy életet...

Mondtam már neki, hogy nálam sokkal jobbat érdemel, azt mondta neki én vagyok a tökéletes, még a szex hiánya sem akadály neki, elfogadja, hogy én nem szeretem az aktust. Nem akar másik nőt helyettem, velem akarja leélni az életét.

Nagyon szomorú vagyok, mert én nem így gondolom. Kedves, törődő, becsüeltes minta férfi, aki semmi rosszat nem csinált soha életében.

Mégsem vágyom rá.

Lakótársként tekintek rá már csak.

Lehet szednem kéne a sátorfámat, mert hiszen így csak átverem őt azzal, hogy mellette maradok.

Tudom, hogy nem fogok nála soha az életben jobb embert találni. Nem is akarok találni. Azért mennék vele szét, mert csak becsapásnak érzem, hogy együtt vagyok még vele.

Tiszteleten és baráti szereteten kívül nem érzek iránta semmit már.

Próbál elvinni kirándulni, közös programot szervezni, romantikus estéket összedobni, de nem vált ki semmit. Mintha egy ismerősömmel lennék együtt, teljesen semleges lett számomra a vőlegényem.

Mint írtam, évek óta fennáll részemről ez a probléma, igyekeztem én is tenni az ügy érdekében, fellobbantani magamban a szerelmet iránta, én is kitaláltam programokat, nagyon sokat beszélgettünk, de nem vezet eredményre. Már nem is erőltetem, jéghideg lett körülöttem minden, az istennek se tudom visszamelegíteni magamban a dolgot.

Mit csináljak?

Én a legkorrektebbnek azt találom, hogy elengedem. Külön folytatom, bár tudom, neki nagyon fájna. De ha együtt maradnék vele, akkor csak csendben szenvedek magamban, hogy egy olyan valakivel élek együtt, akit szinte idegennek tekintek.