Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Túl korai lánykérés, nemet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl korai lánykérés, nemet mondtam, azóta gyanúsít, hogy megcsalom, mit tegyek?

Figyelt kérdés
2 hete elutaztunk Milánóba 4 napra, ahol teljesen váratlanul megkérte a kezem. 2 éve sem vagyunk még együtt, június közepén leszünk 2 évesek, nagyon korainak éreztem. Korábban beszélgettünk róla, hogy 5-6 év múlva szeretnék esküvőt, ő erre azt mondta, hogy kicsit hamarabb, de nem maradtunk semmi konkrétumban. Semmi előjele nem volt a dolognak, borzasztó kellemetlen helyzetbe hozott, mert tudtam, ha igent mondok, azzal magamnak mondanék ellent, ha nemet, akkor nagyon megsértem. Végül nemet mondtam, hozzátéve, hogy pár év múlva ebből egy hatalmas szívből jövő igen lesz, most magamat hazudtolnám meg, ha igent mondanék úgy, hogy még korainak érzem. Egész este vigasztaltam, hogy ettől még nagyon szerelmes vagyok, szeretném, ha semmit sem változna ettől a kapcsolatunk. Korábban teljesen egészséges mértékben volt féltékeny, mióta nemet mondtam a fejébe vette, hogy az igazi ok nem lehet más, mint hogy rajta kívül van valaki más az életembe, ami teljesen nonszensz. Együtt élünk, rengeteget dolgozom, mellette levelezőn tanulok, így időm sem lenne egy titkos kapcsolatra. Odaadtam neki a telefonomat, hogy megnézze a Messengerem, Instámat, híváslistámat, hogy lássa, tényleg semmi takargatnivalóm nincs, de őt még ez sem nyugtatta meg.

máj. 26. 16:19
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
88%

🚩🚩🚩


Szakíts vele ha gyanúsít téged, nem bízik benned. Bár lehet érzelmileg manipulál, hogy menj hozzá feleségül. Sőt az is lehetséges, hogy ő a hűtlen csak rád fogja és kell neki feleség az imidzs miatt, de amúgy szétcsal, illetve fog amint hozzámész feleségül!


🚩🚩🚩

máj. 26. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
29%
Dobd ki!
máj. 26. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
53%

"2 éve sem vagyunk még együtt, június közepén leszünk 2 évesek, nagyon korainak éreztem. Korábban beszélgettünk róla, hogy 5-6 év múlva szeretnék esküvőt, ő erre azt mondta, hogy kicsit hamarabb, de nem maradtunk semmi konkrétumban."


Neki a kicsit hamarabb 2 évet jelent? Az nem kicsit hamarább van hanem nagyon. Úgy tűnik, hogy figyelembe se veszi amit mondtál neki, nem volt hajlandó kompromisszumot kötni.


Arról nem beszélve, hogy zsarol téged a megcsalással, hogy tégy neki eleget, egyetértek az 1-vel.


Addig fogja húzni a száját, mondogatni, hogy más férfi is van az életedben míg el nem éri a célját.


Te csak egy eszköz vagy számára, kétszer se nem mondom, hogy nárcisztikus.


Menekülj tőle ha jót akarsz magadnak...

máj. 26. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
31%
Pf... igaza van...! Mi másra gondolhatna? Mi abf*szra varsz, mi fog változni 2 év mulva? Elveszitetted őt. Eu tuti
máj. 26. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
35%
Nincs igaza. 2 év után hülye lenne eljegyzést bevállalni. Jó, hogy nem babát nem akar 2 év után. Dobd ki!
máj. 26. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
59%
Túl korai? Miért? Mire vársz? Hát ebből sztem már nem lesz jó kapcsolat. Nem tudsz tenni semmit. Ha nem akarsz férjhez menni, ne menj. Akkor sem, ha ő akarja. Az az érdekes, hogy egy nő meg hiába szeretné, ha nem kérik, nem tud férjhez menni. Ha a férfi akar nősülni, akkor meg ez van. Szinte sosem nyerhetsz. Hozzámész, amikor nem akarsz, vagy elveszíted.
máj. 26. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
75%
Mondjuk logikusan nézve tényleg ez jön fel. Elvileg annyira nagyon szereted de nem akarsz hozzá menni, csak 4 év múlva. Mi fog változni 4 év múlva? Gondolom semmi. Ha nem akarsz hozzámenni nem kell ilyeneket kitalálni, csak mond meg, aztán menjen mindenki a saját útjára.
máj. 26. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
50%
#6 Azért ez nem teljesen igaz, meg lehet ezt beszélni. De itt már inkább kifogás ez a majd egyszer hozzádmegyek duma.
máj. 26. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
86%
Miért kéne 2-3 év után esküdni? Bakker 2 év után tűnik el a fellángolás és átlagban 3 -3,5 év után a szerelem. Akkor minek menjen hozzá? Majd ha kialakul szeretet, erős kapocs akkor menjen és persze ha jobban ismeri. A gyanúsítgatás meg a legalja módszer. Ilyennel ezek után járni se kéne!
máj. 26. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
88%
Szerintem túl gondolod ezt az eljegyzést. Az csak annyi, hogy ezentúl hívhatjátok magatokat jegyesemnek, de ennyi, igazából nem változik semmi. Ez csak egy előszándék, de az esküvő simán lehet pár év múlva. Vagy akár szakíthattok is, akármi történhet. Így tényleg azt sugalltad, mintha bizonytalan lennél a kapcsolatban.
máj. 26. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!