Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Srácok! Ti mit szólnátok, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Srácok! Ti mit szólnátok, ha kiderülne, hogy előttetek több roma sráccal is járt a szeretett lány?

Figyelt kérdés
Szóval, van egy leányzó, akivel még ismerkedési fázisban vagyunk. Ugyebár az ex-ekről nem szokás kérdezgetni, sőt kifejezetten kerülendő a téma, de valahogy szóba került és "kibukott" a dolog. Persze a szüleinek nem mutatta be egyik választottját sem. Most, bevallom teljesen elbizonytalanodtam, mivel nem éppen polgáriasodott zenész családból származó fiúk voltak. Áhh, sok-sok kérdőjel, de nem tudom mitévő legyek, már kínomban itt kérdezősködöm, kvázi vadidegenektől,de ez van. Gondolom fogok kapni hideget - meleget, hogy meg sem érdemlem azt a lányt, ha emiatt el tudnám "dobni", de az a baj, hogy talán nem is tudok már most úgy tekinteni rá, mint azelőtt, hogy megtudtam volna. Ez van, a barátaim egyébként azt kérdezik, hogy, hogy lennék képes hozzáérni egy ilyen lányhoz, aki összefekszik "velük". Lehet, hogy sehogy,de azért kiváncsi lennék a véleményetekre, előre is köszönöm a válaszokat.
2010. dec. 4. 02:31
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
76%
Konkretizáld kicsit,járás,vagy rendes kapcsolat dugással stb?
2010. dec. 4. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
56%
Ezért hülyeség lenne dobni, mindenkinek van valami a multjában ami nem éppen tetszik másnak, de ettöl még lehet más a késöbbiekben. Igaz nem egy jó dolog belegondolni hogy elötted éppen roma származásuval volt , de mi lenne ha ezt félretennéd és a jelennel foglalkoznál, ha nagyon nem megy akkor dobd.
2010. dec. 4. 02:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
furcsa ízlése van...
2010. dec. 4. 04:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%

Az írásod alapján Te egy jó képességű pasi lehetsz,játszunk egy kicsit :

- most gondold el ,képzeld magad elé azt a szitut ,amikor csajszikám cumizta a c..ány csávó brokiját ,az meg az arcára élvezett... -

Ezt a szájat , pofikát akarod Te majd naponta megpuszilni ?

2010. dec. 4. 06:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:

Először is nagyon meglepődnék, aztán utána nagyon rosszul érezném magam, harmadszor elvinném orvoshoz, mielőtt komolyabbra fordul a dolog, mert ki tudja milyen fertőzést hordoz magában. És az biztos hogy várnék jó sokat, amíg kitisztul a szervezete...

Mindeközben pedig próbálnám feldolgozni magamban ezt a sokkhatást. Ami kb. 1-2 hónapig biztos eltartana. Utána meg mérlegelnék, hogy megéri-e, mert én eléggé nem csípem őket. De ez magánügy, ettől még van, akinek ez jön be.24f

2010. dec. 4. 06:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
A részemről vége lenne a kapcsolatnak.
2010. dec. 4. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:

Nem olvastam el a kérdés utáni szöveget. Fölösleges.

Azt hiszem ultragyorsan kiábrándulnék, és csak annyit mondanék: Hess innen!

2010. dec. 4. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

Aki egy cigánnyal tudott járni meg bszni is az ő maga is cigány! Fehér cigánynak hívják!

Ne is találkozz vele többet, mindegy hogy néz ki!

2010. dec. 4. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat! 3(!!) srác volt az életében előttem, akik cigányok voltak. Legjobb tudomásom szerint minden megvolt, az lehet, hogy az egyikkel nem jutottak el az ágyig, de nagyon nem vagyok benne biztos, ugyanis sztem nem arról híresek, hogy várnak fél évet is egy lányra.

Félek, ezt nem lehet félretenni. Nemcsak a származásuk necces számomra, hanem a személyük is. Csak az a dúrva, hogy erről a lányról az életbe el nem tudtam volna képzelni, hogy összejön ilyen szintű emberekkel, normálisnak tűnik, mert sajna vannak lányok akik rá vannak kattanva a "déli" típusú srácokra, csak ezek szerint neki nem volt kéznél egy kreol spanyol v. egy itt tanuló arab/indiai és maradtak a romák. Csak azt nem értem, hogy akkor minek nyergelt át a magyarokra. Lehet, hogy bele akart kóstolni a világukba, ami ezek szerint nem ízlett neki és most akkor jó lenne egy magyar srác, hátha ők normálisabbak.

kedves 06:18-as!

Pont az ilyen szituációkra gondoltam, amikor azt írtam, hogy nem tudok már rá úgy tekinteni, nem tisztelem, sőt néha hányingerem van a gondolattól is, hogy miket művelhettek és akkor már a fene megette az ilyen kapcsolatot...

2010. dec. 4. 11:57
 10/17 anonim ***** válasza:

Úgy látszik, a társadalomban már mélyebben gyökeredzik a rasszizmus, mint azt gondoltam valaha is. Ez persze mindenki magánügye, nem pártolom egyik oldalt sem. Mindenkinek megvan a maga joga, hogy szeressen/utáljon/semmibe vegyen bárkit.

A kérdés viszont komoly. Enyhe félelem sugárzik a magyarázatból. Persze, amit az ember nem ismer, attól fél és undorodik, majd megpróbálja kicsit megismerni vagy egyből totálisan megsemmisíteni (ÁLTALÁNOSSÁGBAN értendő!). Érdekel a lány? Akkor ismerd meg. Ne haverokra hallgass, akik úgyis azt mondanak, amit csak akarnak. Legtöbbször persze ostobaságokat.

"...hogy lennék képes hozzáérni egy ilyen lányhoz, aki összefekszik..."

Most őszintén, nem tisztálkodik a lány? Ha igen, akkor mit parázol?:) Ha finoman szólva is igénytelen lenne, akkor megérteném, hogy undorodsz tőle. Valószínűleg szóba se álltál volna vele, mert mérföldekről leégeti a hajadat a szájszaga :).

Ha előtted állatokkal (igen, itt most TÉNYLEGES állatokra gondolok, nem emberekre) "szeretkezett" volna, akkor is mi lenne? Semmi. Haveroknak nem kell hangoztatni ilyeneket, és nem lesz belőle keverés, kavarás, habverés.

Én is ismerek egy lányt, akinek több roma barátja volt. Nálam nem ez okozta azt, hogy húztam közénk egy méteres falat. Egészen más, az már csak hab volt a tortán, hogy szegényke butuska =).

2010. dec. 4. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!