Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan tegyem ezen magamat túl?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tegyem ezen magamat túl?

Figyelt kérdés

Valószínű egy mai liberális ember, hülyének fog most gondolni...

Lényeg, hogy 2 éve vagyok együtt a barátnőmmel és kb. egy évig úgy tudtam, hogy előttem csak egy valakivel szexelt, s azzal egy évig volt együtt; és egy év után.

Erre egy év együtt járásunk után megtudtam, hogy hazudott, mert azon kívül még mással is volt, és mindkettővel jó ha 2 hónapot járt.

Azt mondta azért hazudott nekem, mert tudta, hogy másképpen nem jönnék össze vele.

Azóta úgy érzem, hogy az a nő akivel egy évig voltam együtt meghalt számomra, mára már egy könnyű nőcskének számít a szememben. Rendkívül nagy csapásként éltem meg, szinte depresszióba estem, és hiába eltelt azóta már több mint fél év, nem bírom magamat túltenni ezen...

Remélem nem bántó mondatokat fogtok intézni hozzám, tudom, hogy nem normális dolog a részemről, de akkor sem tudok tenni az érzés ellen.


2010. dec. 29. 11:16
 1/8 anonim ***** válasza:
Értem a gondod. Szerintem egyértelmű mit tegyél, ha nem tudod ezt megemészteni. Lépj tovább. Akárhányszor ránézel ez fog eszedbe jutni. Nem fogsz tudni már benne úgy bízni. Szerintem ennek nincs értelme. Ha külön vagytok, talán változnak az érzéseid, ki tudja. Első lépésként szüneteljetek. Ha nem változnak a gondolataid, hagyd el.
2010. dec. 29. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 ugysemered válasza:
Ne törődj vele, ha valaki támadni fog. Sajnos nem tethetsz mást, mint hogy elfogadod.Meg kell értened, hogy a nőknek is vannak szükségletei, persze ez nem jogosítja fel, hogy hazudjon neked. Az legyen a fontos, hogy most veled van, és veled szexel. Ne hátra nézz. Remélem sikerül valahogy túltenni magad rajta, mert ha "könnyű nőcskének" tartod, azt sem értem, hogy tudod szeretni? Így meg nincs sok értelme együtt lennetek.
2010. dec. 29. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Ez nem a te hibád, hogy megváltoztak az érzéseid, hiszen becsapott. És mivel teljesen megbíztál benne, nyilvánvaló, hogy rosszul esett.

De ezért tényleg ne hibáztasd, ha valamit el akar érni, és tudja hogy máshogy nem szerezheti meg, akkor hazudnia kellett. Nem tette jól, de ha megbánta, felejtsd el a dolgot és bocsáss meg neki.

Beszéld meg vele, hogy ezen túl legyen veled mindig őszinte, mert csak akkor mersz megbízni benne tökéletesen.

Ennél sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna, örülj, hogy csak ennyi volt. Kitartás, aztán sok sikert a beszélgetéshez.

2010. dec. 29. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a megértő válaszokat, nagyon jól esik...


Mindíg reménykedem abban, hogy egyszer hallok valakitől valami "varázsigét" ami helyreállít bennem mindent, de hát jól tudom, hogy ilyenek nincsenek...

Értéktelen ez a mai világ gyerekek...

Egyébként 23 / F

2010. dec. 29. 11:30
 5/8 ugysemered válasza:
Mondaanék, ha lenne.:) Na és mit fogsz tenni?
2010. dec. 29. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Még fogalmam sincs... Nehéz ügy, ambivalens érzésekkel...
2010. dec. 29. 11:45
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
az a lényeg, hogy most veled van te tökfej és szeret is a maga módján
2010. dec. 29. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

"De ezért tényleg ne hibáztasd, ha valamit el akar érni, és tudja hogy máshogy nem szerezheti meg, akkor hazudnia kellett. "


Ezért tényleg ne hibáztassa? Tényleg valóban, de okos tanácsaid vannak. Akkor nem értem, miért kell lenézni a k*rvákat (mivel a nők nagyon le tudják nézni, holott sokan még rosszabbak is - a nők azért nézik le őket, mivel jogosan konkurenciát látnak bennük). Máskor az ilyen okos tanácsaid tartsd meg!

2010. dec. 29. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!