Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beleszerettem a legjobb barátomba. De mindenképp el kell felejtenem, és nem tudom hogy hogy kezeljem ezt. Segítség?!

Figyelt kérdés

A srác már 7 éve a legjobb barátom, neten minden nap beszélünk, és néha találkozunk is (mióta más iskolába járunk, azóta sajnos nem olyan gyakran). De az utolsó találkozásaink alkalmával úgy éreztem, hogy nekem ez már nem elég, ami teljesen hülyeség, mert neki is van barátnője (9 hónapja) és nekem is barátom (1 éve). Viszont mikor puszit ad, meg mikor átölel, akkor úgy érzem én vagyok a legboldogabb a Földön. Múltkor elmentünk közösen bulizni, és azt mondta, hogy részeg vagyok, ezért hogy támogasson engem, 5 percen keresztül csak átölelt. Én akkor úgy éreztem, hogy máskor is be kell rúgnom, hogy ezt mégegyszer érezhessem. Tiszta őrültség.

Ő mindig azt mondja, hogy szakítsak a barátommal, mert nem nekem való, nem érdemel meg engem, meg jobbat is kaphatnék, de ennek eddig semmit nem tulajdonítottam, amióta egy közös barátunk azt nem mondta, hogy szerinte tetszem neki, és féltékeny a barátomra. Nem hiszem, hogy ez igaz lenne, mert szerintem nagyon szereti a barátnőjét, de mégiscsak reménykedem benne, viszont elszakítani sem akarom őket. Viszont ha meg nem lehetek vele, akkor miért szakítsak a barátommal, akivel már 1 éve jól elvagyok? Teljesen összezavar ez az egész helyzet.

22L


2011. jan. 11. 17:27
 1/2 anonim válasza:
A helyedben én úgy kezdeném, hogy egy beszélgetés alkalmával (ha nem vagy elég bátor, meg ez is az egyszerűbb út..) a neten megkérdezném tőle, hogy sosem gondolt-e rá, hogy lehetne közöttünk több is. Mivel jó barátod, és rengeteg ideje ismered, biztos rájönnél a reakciójából, hogy mit is gondolhat. Bár, abból a szempontból jobb, ha személyesen kérdezed, hogy élőben könnyebb olvasni a reakciókból. De akár részegen is megtehetnéd, akkor utólag akár rá is foghatod, hogy az volt az ok. Meg nem gondolnám, hogy ő józan, miközben te iszol. Én biztosan ittas állapotban beszélnék vele, de ez az én gyengeségem, mert sosem tudom kezelni az ilyen helyzeteket, de nekem sok sikert és bátorságot kívánok! :)
2011. jan. 11. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Szerintem egyáltalán nem gáz ez a helyzet. Nekem is volt ilyen, a lány bevallotta az érzéseit. Több éve barátok voltunk. Nem lepett meg, mert sejtettem, és örültem is neki.Nem lett belőle semmi,de ma is barátok vagyunk. Beszéld meg vele őszintén. Ezt nem kell szégyellni. És ki-ki döntse el mit kezd az aktuális párjával. Ne parázz ennyire.
2011. jan. 11. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!