Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Tudom hogy nem szép dolog. De...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tudom hogy nem szép dolog. De már nem változtathatok a múlton. Nagy bűnt követtel el ezzel, ilyen körülmények között?

Figyelt kérdés

24 éves lány vagyok. 3 és fél éve vagyok együtt a barátommal. Most érzem azt hogy igazából harmóniában élünk. Fél éve ugyanis összeköltöztünk...azóta minden rendben van.

Találtam itt a gyakorin nemrég egy megcsalós-lelkisimeret furdalásos kérdést...Elgondolkoztam, mert én is megcsaltam a barátomat, igaz régebben.

Szóval lehet azt gondolni hogy egy mocskos ribi vagyok, hogy most érzem a dolog súlyát de úgy érztem ababn a helyzetben nem vagyok annyira bűnös-és amiről nem tud az nem fáj.

Szóval egészen addig amig össze nem költöztünk ez egy se veled-se nélküled kapcsolat volt. Mindketten dolgoztunk külföldön külön-külön, egyszer szakitottunk is pár hónapra hónapra-akkor mindketten megpróbáltuk valaki mással de végül egymásnál kötöttünk ki.

Ő bele kezdett egy válallkozásba aztán és nekem is volt egy jó munkahelyem. Ő abban az időben nagyon elfoglalt volt, és emiatt sok vitánk is volt, valamint a szüleim is válltal-elég rossz lelkiállapotban voltam. Viszont a munkehelyemen megismerkedtem egy pár sráccal, fiatalabbak tőlem és egyszer meghivtak egy házibuliba. Tudtam hogy egyikőjüknek nagyon tetszem, sokszár járt utánam-jólesett az hogy törődött velem, hogy mivel idősebb vagyok nála úgy tekintett rám mint egy Istennőre....de komolyan!

Szóval elég sokat ittunk és bár eszem ágában sem volt megcsalni a párom, lefeküdtem azzal a sráccal. Természetesen ő tudta hogy én nem szakitanék a barátommal, tehát nyilvávaló volt hogy ez egyszeri szex és többet nem fordulhat elő. Azóta járjuk a saját utunkat,egyetlen egyszer fordult ez elő.

Nem bántam meg akkor, mert sok szemétséget kaptam akkoriban a pasimtól, néha úgy éreztem nem tudok neki megfelelni. Nem akarom nagyon részletezni mert hosszú lenne...Tény h megcsaltam, és valahogy most érzem a súlyát mert minden annyira rendben van köztünk. Komolyan gondolkozunk, házasság gyerekek, el kell ezt valaha is mondanom neki?Akkor hazudtam neki valamit hogy otthon vagyok...mivel ő elég távol lakott tőlem...

Valamint bulizni is elmentem 3-4 alkalommal abban az időben nélküle,flörtölgettem pasikkal és volt egy pasi aki miatt komolyan gondolkoztam is a szakitáson-(nem feküdtem le vele) mert sokkal jobban megértett, vigasztalt,-de szerencsére kitartottam a párom mellett-igaz nem lehet teljesen tiszta a lelkiismeretem.

Szóval ezeket tettem amiről neki fogalma sincs..A kapcsolatunk legelején ő sem volt szent...irkált más csajokkal, sőt...szexpartnerkeresőn is rajta volt...igaz ez tényleg a legislegelején volt...

Valahogy azt érzem hiába vagyunk együtt 3 és fél éve mintha ugy igazán csak féléve lennénk együtt...most értünk el oda hogy nem veszekszünk, nem rakjuk ki egymást,és tényleg eszembe se jutna megcsalni. De tudom ha ezeket megtudná azonnal elhagyna....

Még azt leirom hogy bizony sokszor nagyon megbántott és én olyankor bizony kiadtam az útját de ő az a fajta ember akit nehéz megbántani és olyankor egyből azt mondta hogy többet nem látom, és keres másik csajt...

Na ezek történtek, változtunk. Én megcsaltam, de ő meg más téren okozott nekem akkora fájdalmakat hogy a két dolog talán egyenlő és nem kell lelkiismeretfurdalásomnak lennie.

Mi erről a véleményetek?


2011. febr. 4. 12:04
1 2
 1/14 A kérdező kommentje:
És bocsánat a helyesirási hibákért...gyors akartam lenni
2011. febr. 4. 12:07
 2/14 Fülünyúl ***** válasza:
100%

Az én világnézetem szerint a megcsalásnál nagyobb bűn nem igazán van egy párkapcsolatban, hiszen megalázod és bizalmával visszaélsz aki szeret, feltétel nélkül. Ez undorító dolog.

A lángoló szerelem nem tart örökké, orvosilag bizonyított, hogy max 2-2,5 évig termeli az agy ennek a hormonját. Ezért fellángolás gyakrabban előfordulhat. Ha most valaki hülye, az megy az ilyen csalóka érzés után, aztán 1-2 hét vagy max hónap után ez megszűnik és ott áll egyedül, két szék közül a pad alatt. Normális ember meg tudja, hogy ezek a fellángolások elmúlnak hamar, ezért inkább átgondolja, hogy utána kivel érdemesebb együtt élni. Mert sokszor aki iránt fellángol az ember, nem megfelelő számára egy párkapcsolathoz, nem feltétlenül megértő, kedves, kitartó, hűséges stb. Sokan belefürödtek és belefürdenek ebbe mind a mai napig.

Neked mázlid van, hogy volt annyi eszed legalább hogy kitarts a barátod mellett, mert láttad, hogy végülis párnak őt szeretnéd és őt szereted. De megcsalni ennek ellenére sem kellett volna. Még mélyponton vagy hullámvölgyben sem. Nem állatok, ösztönlények vagyunk, hanem emberek, akik érzelmeiken tudnak uralkodni és irányítani.

A lángoló szerelem után jön az igazi vízválasztó egy kapcsolatban, hogy kialakul-e az az igazi szeretet, ami egy életen át képes összekapcsolni a két embert. Ez a szeretet sokkal mélyebb, intimebb és bizalmibb kapcsolat mint a lila ködös szerelmi lángolás az elején. Itt már a másik embert a hibáival együtt szeretjük, mert már azokat is látjuk, tapasztaljuk - ellentétben a lila ködös időszakkal. Ha olyan társat talál valaki, akivel a szerelem után is az érzések rendben vannak, és szexuális téren sincsenek gondok, az jobb ha az ilyen fellángoló érzésein röhög egyet és elfordul, különben lehet hogy végzetes hibát követ el, és elveszti az Igazit, akivel pedig egy életen át boldog lehet.

Egy kapcsolatban is vannak hullámvölgyek és hegyek, ez természetes és ezeken túl lehet jutni. A titok nyitja, hogy energiánkat ne másba, meg másra pazaroljuk, hanem a kapcsolatba fektessük. Ha mindkét fél folyamatosan elegendő energiát, törődést fektet a kapcsolatba, akkor az lehet olyan mint szüleink, nagyszüleink kapcsolatai: kitartanak egy életen át és még öreg korukban is szeretve-szerelmesen mosolyognak egymásra. Na ez a valami, nem az ha valaki minden fellángolásnál ágyba ugrik más emberrel.

2011. febr. 4. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Köszi hogy elolvastad...és a választ is.I gazad van és valahogy igy kellene csinálnunk!
2011. febr. 4. 12:29
 4/14 anonim ***** válasza:
72%

Én erre csak azt mondom, hogy Popper Péter igazat mond.

http://www.youtube.com/watch?v=ttOEgFKBDtU

(A neked fontos rész kb a 3. perctől kezdődik.)

2011. febr. 4. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Na most ha kiderülne a turpisság, még mindig tudod arra fogni, hogy akkor volt amikor nem voltatok együtt. Ő is kitudja kivel feküdt össze. Persze a megcsalás tényleg egy kapcsolat végét jelentheti. Ezt egyébként akkor kellett volna mondanod neki.
2011. febr. 4. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim válasza:
100%
Kedvesem nem azon kellene rágódni te mit tették, inkább azon gondolkodj el miért tetted.Nos ha olyan nehéz megbántani (mert én azt vettem,hogy egy kicsit többet hisz magáról mint ami)Akkor meg nem érdemli meg hogy te aduászt adj a kezébe egy vallomással és ha meg is bocsájtana, akkor is ellened mindég felhasználhatná. Az egész jövődet amit most építgetsz kiszolgáltatnád egy ilyen akármikor elővehető és ellened felhasználható vallomásnak. A teljes jövőd a megalkuvásokról szólna jaj csak meg orroljon valamiért, és nem utolsó sorban arra használná hogy megalázzon oktalan féltékenykedéssel és rágalmakkal. Hidd el mire annyi idős leszel mint én szép emlék marad ez a kis flört, és egy nőnek egyébként is nehéz egyenrangú partnerként szerepelni a férj mellett, ne adj a kezébe ostort. Nyugi ő sem szent, ha ezt gondolod buta vagy. De az biztos ha már ő bevall valamit akkor már vagy szabadulni akar tőled, vagy már tudja hogy te tudod, és ezzel akar előre bűnbocsánatot kicsalni tőled. Jobb ha mi nők tudunk az ő dolgaikról, és eldöntjük mire használjuk ezt az infót, mert ha maradni akar kiváló eszköz a kordában tartásra ha meg menni akar hagy menjen. Az ilyen nagyszájú pasik szoktak először pofára esni és utána megpróbálnak visszajutni a régi jó kis helyükre. Mikor a saját lányom pasija így viselkedett, csak azt mondtam neki ne te akard ezt az egészet, akarja Ő. És mi történt, mikor két év sírás rívás után végre szétmentek a pasi úgy tett mintha ő lenne legmenőbb és a győztes. A lányom fogyott vagy 15 kilót, de a végén mikor túljutott ezen az egészen és tisztán kezdett látni, hát felhívta a pasi megkérdezni, hogy van. Ez a pont volt mikor megvilágosodott a gyermekem mennyire nem ez a pasi az ő párja és már semmit nem jelent neki. Még egyszer mondom nem kell lelkizni tedd oldalra ezt az egészet mostantól legyél tisztességes, ne csald meg és ne gondolkodj ilyen önpusztító dolgokon, kivéve ha tudat alatt mégiscsak meg akarsz szabadulni ettől a pasitól. Hallgass soha nem derül ki már senki nem emlékszik rá csak te.
2011. febr. 4. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 napietus ***** válasza:
szerintem ami volt, elmúlt. ne rágodj most már ezen, ha akkor titok maradt, most már maradjon is az. ne gondolj erre, a jövőre koncentrálj, ne a múlton gyötörd magad!
2011. márc. 1. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Élj a jelenben bocsásd meg magadnak, enged el a múltat és élvezd a jelent. Tanulni lehet a múltból akkor még az elején voltatok,és most már úgysem csalnád meg...

Ne tedd tönkre a boldogságod szerintem.

2011. márc. 1. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Elsőre azt mondanám, hogy most mondd el, és ha tényleg annyira passzoltok össze, ahogy írod, akkor meg fogja érteni. Én is megcsaltam a párom, nem mondtam el neki, de ki is derült, ahogy szokott. Én szóltam el magam, és egész addig nagyon szarul éreztem magam amíg ki nem derült. Végül az én párom megbocsájtott, de nálunk más volt a szitu, én nem kaptam bántást tőle, úgy mint te, szóval nem volt mit "törlesztenem".

Másodszor meg egyet értek azokkal akik azt mondják, hogy hallgass, mert ha tényleg sokszor volt bunkó veled, akkor nem véletlen hogy megcsaltad. A lelkiismeretednek biztos könnyebb lenne ha elmondanád, de lehet hogy egy életre megbánnád hogy nem adtál esélyt a mostani felállás folytatásának a vallomásod miatt. A legnehezebb magadnak megbocsájtani, tudom. Pláne ha még van vallási vagy efféle neveltetésed is. Nekem a párom segített, hogy feldolgozzam, hogy megcsaltam őt. De nem minden pasi meg nő képes a megbocsájtásra ilyen esetben, a büszkeség és sértettség nagy úr. Most 37 éves vagyok, és mai fejjel, a fenti pro és kontra érveim utána arra szavazok, hogy kaland az élet, nem kell mindent véresen komolyan venni. Szemét volt sokszor a pasid, neked meg becsúszott egy kis mellékszórakozás. Ennyi. Nem vagy ribanc, ember vagy, kész. Akkor lennél ribanc ha sorozatosan megcsaltad volna. Ha ettől ribanc lennél amit tettél, akkor az egész világ ribanc lenne. Hallgass és tegyél meg mindent a mában, hogy boldogok legyetek. Ez neki is és neked is jó lesz. Az is nagyon nehéz dolog hogy magunknak megbocsássunk, ha hülyeséget csináltunk. Küzdj meg a lelkiismereteddel, és diadalmaskodj felette. Jót fog tenni a fejlődésednek. Ha meg egyszer becsúszik valami a barátodnak miközben boldogan éltek, másképp fogsz hozzáállni a dolgokhoz, így hogy a saját bőrödön tapasztaltad, esendők vagyunk, mind.

2011. márc. 1. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 napietus ***** válasza:
utolsó tök jól leírta...ugyanez a véleményem :)
2011. márc. 1. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!