A lányom és a barátja sokszor veszekednek és vitáznak, bár állitólag jobban szeretik egymást mint bármit. én nem hiszem ezt, a szerelem nem ilyen. Vagy mégis?

Azért, mert nem a te elképzeléseidnek felel meg, még lehet ez szerelem.

Neki kell, hogy jó legyen, nem neked.

Nem bunkóság, de ez így van: az ő érzéseik, ha ők így mindketten így élik meg a szerelmet, az még lehet igazi és őszinte, ha nem is felel meg a te elképzeléseidnek.

Más a vérmérsékletük, a természetük, lehet nem véletlen, hogy olyan fiút talált, akivel ilyen "latinosan" tudja megélni a szerelmet.

Akkor avatkozz be, ha a lanyod megker ra!

Kemenyen hangzik, de föleg ha bizonytalan vagy a szerelem definiciojaval kapcsolatban, engedd meg neki, hogy magatol szerezzen tapasztalatokat. Nem mindenkinek ugyanaz az erzes es föleg nem racionalis!

szerintem meg akkor van baj ha soha nincs vita-veszekedes. Emberbol vagyunk , nem erthetunk mindig mindenben egyet. Ahol ez nem jut kifejezodesre ott az egyik fel, a gyengebb, folyamatosan nyel. Aztan egyszercsak a pohar betelik. Egeszsegesebb ha mindketten ki tudjak adni magukbol, es ha neha temperamentumosan is de meg tudjak beszelni a problemakat, persze nyilvan normalis keretek kozott.

Vigyazz a lanyodra, meg ovd ahogy tudod, de ebbe ne szolj bele szerintem, ez az o dolga, mindenki a maga boren tanulja meg. Amig nem terveznek ket honap jaras utan osszehazasodni addig nincs miert aggodni :)

Nekem anyám világ életében olyan volt, hogy beleszólt minden szerelmi ügyembe. Akármilyen barátomat hoztam el neki bemutatni, mindegyikre ugyanazt mondta: suttyó kis senkiházi. Egyetlen egy barátom tetszett neki, de róla is ez volt a véleménye először, csak utólag, évekkel a szakításunk után nyögte ki, hogy ő jófej volt, kedvelte. Az évek alatt szépen lassan eljutottam emiatt arra a szintre, hogy anyámat semmiféle módon nem avatom be a szerelmi életembe. Annyit tud, hogy éppen barátom van, és hogy hívják, de többet nem. Nem is mesélek neki róla, bár szokott kérdezgetni, de terelem a témát. Én besokalltam ettől a viselkedésétől.

Szóval ha nem szeretnéd, hogy a te lányod is ilyen legyen, akkor ne szólj bele. Szolidan rákérdezhetsz, hogy minden rendben van-e veletek és ha azt mondja, hogy nem, akkor tovább puhatolózhatsz. De csakis óvatosan és lehet elég csak meghallgatnod, nem kell tanácsot adnod, csak ha kér. Én is sokat veszekszek a barátommal, szinte minden nap ordibálunk egymással, de emellett nagyon odavagyunk egymásért. Tudod, nem létezik tökéletes kapcsolat, aki azt mondja, hogy létezik, hazudik.

21/L

A párommal az első egy év után minden nap veszekedtünk. Ki voltunk akadva, mint két hülye. (ma ezeken jót nevetünk) Bármin képesek voltunk összeugrani, BÁRMIN. Nem volt az a nap, hogy ne verte volna ki valamelyikünk a biztosítékot.

Ma ezt azzal magyarázom, hogy túl fiatalon kerültünk össze, mindketten akkoriban alakítottuk ki az értékrendjeinket, makacsok voltunk, egyik sem akart engedni. Most, 3 és fél év távlatából elég vicces volt az az időszak és tényleg nem nagyon tűntünk úgy mint egy szerelmes pár. De hát a szerelem ilyen, öl, butít, nyomorba dönt:D

Ma már kiegyensúlyozott párkapcsolatban élünk ritkán veszekszünk és mindent megbeszélünk egymással:)

2o-L 21-F

Kedves Anyuka!

Én nem azt mondtam hogy ordináré gusztustalan dolgokat vágtam a párom fejéhez! Csak sokat veszekedtünk akkoriban, ezt én továbbra is az értetlenségünknek tudom be.

Az viszont, hogy valaki csúnya, bántó, obszcén szavakat mond a párjára az nem szerelem, inkább nevelés függvénye.

Én lehetek akármennyire mérges a páromra nem anyázok, nem küldöm el a p.csába, és hasonló dolgok. Azért vannak határok.

Van egy pár ismerősöm, akiknek természetes, hogy anyáznak, sőt olyanokat mond a pasi a csajnak, hogy "ha nem tetszik sz.pd le másnak a f...-t" Szerintük ez rendben van, nekem meg veri ki a biztosítékot.

A veszekedés "minősége" nem mindegy...mi sokat veszekedtünk, de ma azt mondhatom, hogy Ő az egyetlen ember az életemben akiben soha nem csalódtam és jobban szeretem mint bárkit. Megbízok benne, támogatjuk egymást, őszinték vagyunk egymáshoz (nincs az amit én ne tudnék a párommal megbeszélni, vagy a szemébe mondani ha zavar valami.-itt se az a lényeg, hogy mit, hanem, hogy hogyan) Úgyhogy szerintem a nevelésen kell elgondolkodni és azon, hogy miért tűri ezt az Ön lánya.

(előző voltam)

Ez esetben nem tudom...egy ilyen emberhez nem mennék hozza. De ez már a lánya döntése.

(szintén előző)