Haragban váltunk el. Vajon sosem fogunk egymással normálisan kommunikálni?

A barátom (20) már több mint egy hónapja szakított velem, aminek elég bonyolult az oka, leginkább a különböző pszichológiai gondjai, a tapasztalatlansága, a megfelelési kényszere és a dühkezelési problémája játszik közre. Ő azt mondta, hogy mindig szeretni fog és sosem felejt el, de pár nappal később már azt is elutasította, hogy akár csak barátként beszéljünk. Közölte, hogy ő sosem létezett számomra, tekintsek úgy az együtt megélt 5 hónapra, mintha meg sem történt volna, ugyanakkor azt is mondta, hogy csábítja a lehetőség, hogy beszéljünk, mégis inkább végleg kizár az életéből (oké, megértem, hogy így próbál felejteni).

Bár nagyrészt ő tehet arról, hogy eldurvultak köztünk a dolgok és megbomlott a harmónia (persze én is hibáztam, elismerem), ő beszélt velem többször visszataszítóan, miközben elvileg még senkit nem szeretett annyira, amennyire engem, azóta ő tesz úgy, mintha én sértettem volna meg. Elég sok a közös ismerős, ráadásul cirka 10 percre lakunk egymástól. A szakítást követően 3 hétig nem találkoztunk, majd háromszor is összefutottunk az utcán, de nem köszönt és olyan képet vágott, mintha azt gondolná, hogy 'na neee, ez meg mi a fenét keres itt?' Korábban azt is kijelentette pofátlan magabiztossággal, hogy attól függetlenül, hogy egy környéken mászkálunk, gond nélkül el fogjuk tudni kerülni a másikat.

Mindez eléggé bánt, mert én nem így szoktam rendezni az emberi kapcsolataimat és remélem, hogy valaha még le fogunk tudni ülni egy korsó sör mellé és normálisan, felnőttek módjára tudunk majd beszélgetni.

Szerintetek mennyire lehetséges ez az elképzelés? Van olyan ember, aki a sértettségét és a haragját pár hónapnál tovább is képes ápolgatni? Esetleg hülye lennék, ha egy kis idő múlva én keresném meg őt ezzel az ötlettel?

Előre is köszi a válaszokat!

Bé (23L)