Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Akik voltak hasonló helyzetben...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akik voltak hasonló helyzetben, és újra összejöttek a volt párjukkal, azok írjanak! Tapasztalat?

Figyelt kérdés

Több, mint 1 hete szakított velem a barátom, igaz nem voltunk együtt olyan sokáig(4hónap), de amit iránta érzek, ilyet még senki iránt nem éreztem. Az a lényeg, hogy én vissza szeretném őt kapni, vagyis visszahódítani. semmi sem lehetetlen, ugye?? Sokat veszekedtünk, de mondta, hogy nálam jobban sose szeretett senkit, legutóbb amikor szakított, akkor kitettem elé a lábam viccből és meg botlott (de nem így akartam..), aztán voltak még kisebb-nagyobb összezörrenések( volt, hogy magánéletünket kiírtam közösségi oldalra, mérgemben..azóta nem is csináltam ilyet! Megbeszéltük) Ő is füllentett már nekem 1-2x, de többet nem, sok mindent meg tudtunk beszélni, de vele elég nehéz bármit is- mindent harapófogóval kell kihúzni belőle! Most állítása szerint utál! Mindenhonnan letiltott- letörölt.

De én ettöl függetlenül vissza szeretném hódítani!! Ne azt mondjátok, hogy felejtsem el, hanem tanácsokat kérnék!!

17/L

Ő 17,5F


Akik voltak hasonló helyzetbe, azoktól kérnék tanácsot!!


2011. márc. 17. 12:30
 1/9 anonim ***** válasza:
www.visszaszerzemaszerelmem.hu
2011. márc. 17. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Nem tudom meg szerezni a könyvet.
2011. márc. 17. 14:15
 3/9 anonim ***** válasza:
Szerintem várj egy kicsit vele!M ia párommal 1,5 hónapot voltunk külön,és nagyon jót tett a kapcsolatunknak!Igaz mi két év után mentünk külön!Én is tiltottam töröltem mindenhonnan aztán egyszer csak újra engedélyeztem mindent!Aztán írtam neki levelet egy teljesen közömböset,azt hiszem azt hogy itt hagyott nálam valamit(ami persze nem volt igaz)aztán jött a többi levél,találkozások és újrakezdtük!Olyan szinten jó a kapcsolatunk hogy jövő nyáron lesz az esküvőnk!!Sok sikert neked!!!
2011. márc. 17. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Tanács: Engedd el. Ne akard visszaszerezni, mert nem fogod. Ha nem akarod megérteni, akkor sem fogod.
2011. márc. 17. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
jöhet még válasz!
2011. márc. 18. 13:35
 6/9 anonim ***** válasza:

fiatalok vagytok még...

mindig van jobb ;)

2011. márc. 19. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Tapasztalatból mondom, hogy soha ne nézz vissza! Bár ha valakit szeretsz akkor ezt hiába mondja akárki is...

Mindenki a saját kárán tanul a legjobban ;)

2011. márc. 19. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Én 2-3 hónap jártam a párommal előszőr, majd egy félév után visszakaptam őt. :)
2011. márc. 19. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Utolsó válaszoló:

És te mit csináltál, hogy vissza ment hozzád?:)


Tippeket várok még!!:)

2011. márc. 20. 12:34

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!