Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek szeretőként? Mennyi a 'várakozási' idő?

Figyelt kérdés
Összeismerkedtem véletlenül egy férfival (36éves) majdnem 1 hónapja, akivel első látásra egymásba habarodtunk. Neki van egy 47 éves barátnője 5 éve, akivel közös a házuk, és a hitelük is. Közös gyerekük nincs, de már nem is lehet. Valamint a srác nem is tudja elképzelni az életét a nővel, mivel ő családot akar. (nem gondolkodott időben ezen) Értem 'odavan', szinte minden reggel, délután jön (kivéve hétvégén), telefonon hív napi 10x, tehát érezteti, hogy érdeklem. Nem ígér szinte semmit, mert csak annyit mond, hogy megoldja, de ne siessünk. Bízzak benne! Próbálok bízni, mert tényleg érezteti, hogy kellek neki, fontos vagyok számára. Hihetetlenül boldogok vagyunk, amikor együtt lehetünk. De még alig ismerjük egymást. De, nem vagyok már fiatal (36), és nem most jöttem a falvédőről. Viszont valamiért az van bennem, hogy nem véletlen amiért mi találkoztunk! Szerintetek van egy bizonyos idő, amíg érdemes várni az Ő lépésére? Láttok benne fantáziát? Én látok ugyan, de...Még sosem voltam szerető, ezért érdekel a véleményetek!
2011. jún. 10. 22:07
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
68%
Marha nagy probléma... inkább azon gondolkodnál el h úgy találkozgatsz férfiakkal h azoknak van párjuk... utálom az ilyet egyszerűen. Ez mire jó? Ha télleg nincs gyerekük akkor otthagyná ha olyan nagyon szeret és boldog vele. Nincs idő... ha nincs mit feladnia otthagyná érted... bár ha őt megcsalja téged is megfog.. reméljük
2011. jún. 10. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 A kérdező kommentje:
Ha nem tudsz a kérdésre értelmesen válaszolni, akkor nem kell kommentálni, köszi!
2011. jún. 10. 22:14
 3/27 anonim ***** válasza:

Szia!

A leírtak alapján Én ilyen kapcsolatba semii pénzért már az elején nem mennék bele!A másik az ,hogy nekem akkora a büszkeségem hogy inkább legyek egyedül mint hogy szerető...Jó mondjuk Én ezt még könyebben írom ,mert fiatalabb vagyok,de azt tudom ,ha valaki igazán lépni akar az lép is és nem csak várjál még egy ki s idő stb,stb.A Te korodban nem könnyű váltani ,de ha tudsz jobbat vagy van lehetőség másfelé kacsingatni akkor engedd meg magadnak a lehetőségeket,mert nem biztos hogy szeretőként jobb lessz Neked!Józan észre kell hallgatni nem a szívre!Üdv!

2011. jún. 10. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
54%
egy ilyen nő miatt lett az apám öngyilkos mint te.. gratulálok:)
2011. jún. 10. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 A kérdező kommentje:
Köszi! Tudod, én sem voltam soha ilyen kapcsolatban. Mindig többre tartottam magam ennél, mintsem, hogy szerető legyek. De ez valamiért most más...Első látásra "szerelem" sem volt még az életemben. Próbálom nem beleélni magam, akkor nem lehet akkorát zuhanni:)!
2011. jún. 10. 22:18
 6/27 A kérdező kommentje:
Sajnálom! De nem én tehetek róla, hogy Apád öngyilkos lett!
2011. jún. 10. 22:20
 7/27 A kérdező kommentje:
És nincs mihez gratulálnod te szerencsétlen lelki beteg! Ha ép ésszel gondolkodnál, akkor tudnád, hogy Apád gyenge volt, azért lett öngyilkos gondolom. Ja, és nem tudom, hogy jön ide ez a téma. Ha nem szükséges, inkább ne kommentálj, mert nem ez volt a kérdés...Köszönöm!
2011. jún. 10. 22:26
 8/27 anonim ***** válasza:

De viszont az a baj ,hogy Te vagy szerelmes és nem Ti!Ez így sosem fog műkődni,ha csak tényleg nem józan érveket hoznak fel a másik kapcsolat miatt.Gondolom furi lehet 36 évesen első látásra beleszeretni valakibe...

Én voltam már többször is szerető.Én tudom ,ha valaki igazán komolyan gondolja a dolgot akkor kérdés nélkül lép...a többi meg már csak egy hazugságokon alpvó kapcsolat.Gondolj bele ,hogy az imádott palid a nőjének hazudozik és nem gyengén szemrebbenés nélkül...Honnan tudod hogy Neked nem fog hazudni?vaggy hogy nem csinálja meg Veled ugyanezt?Vagy lehet hogy ez is csak egy fószer aki a nőket fosztogatja , mert megteheti?Hallgass a józan eszedre!!!

2011. jún. 10. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:

A válasz írója 65%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 22:16!

Milyen Nő aki most kérdez szerinted?Igen ő is rosszat csinál de egy ilyen dologhoz 2ember szükséges nem???

Most amúgy apáddal csak vicceltél gondolom...(remélem)

2011. jún. 10. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod! A józan eszem már nem is tudom hol van :)! Amúgy mindkettőnk részéről első látásra szerelem. Már első nap elmondta, hogy én voltam neki megírva szerinte az életébe, viccesen, de meg is kérte a kezem. Viszont megéltem már sok mindent, ezért pont az jut eszembe néha, hogy velem lehet ugyanezt megteszi majd. Nagyon érzelmes pasi, ami nagyon jó, de gondolom a nőjével is ugyanilyen. Hiszen hiába közös ház, hitel, de ha annyira akarna feladna mindent, és eljönne. Bár 1 hónap kevés, de azért mégis...Én is olyan vagyok, hogy ha akarok valamit, akkor azt megteszem. Lehet igazad van, az eszemre kéne hallgatni...
2011. jún. 10. 22:38
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!