Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

En reagalom tul a dolgot, vagy van okom aggodni?

Figyelt kérdés
a fiummal már másfél éve egyutt vagyunk, de neki még mindig irogat a volt baratnoje. félreérthetetlen h akar tőle vmit. pedig anno a csajnak lett volna lehetősége h sokaig egyutt legyenek, de megcsalta. vagyis az akkori pasijaval nyilt kapcs. ban volt, és közben elvolt az én fiummal is. aztan kiderult a dolog és szakitottak. nem értem h mit akarhat a csaj, meg h miert nem törli mar a pasim is a számát. nem hiszem h akkora szerelem lett volna. egyébként mi már másodszorra járunk a fiummal, először 15 évesen probalkoztunk dehat akkor még szinte gyerekek voltunk. aztan rá 3 évre megint összejöttünk, azota tart a dolog, de ebben a 3 évben jartak ezzel a csajjal, nem is sokat, 2 honapot. nem is vitte haza bemutatni, stb. csak engem vitt haza az összes b.nője közül. zavar h mit akarhat még tőle? vagy a fiumnak miert olyan fontos az a csaj? ha kérdezem, azt mondja h neki nem fontos, de félévente 2 sms nem bűn.. pff.. hiaba mondom neki h ez nekem rosszulesik, nem érti h mi esik rosszul nekem, hiszen ő bizonyitja h szeret. ok, tenyleg sokat bizonyitott, de ilyenekkel mindent el fog rontani. aztan meg csodalkozik ha hisztizek. mit csinaljak???
2009. ápr. 14. 16:40
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
81%
akkor a lányt kérd meg, h hagyja békén a barátodat. Jobbat nem tudok...
2009. ápr. 14. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Az a baj h nem ismerem a lanyt. de kitöröltem a szamat a baratom telefonjabol. h kérjem meg? akkor a baratom biztos ramtamadna h beteges vok meg stb. :S tenyleg nem tudok mit csinalni :((((
2009. ápr. 14. 16:46
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
mond meg a barátodnak hogy ha nehezére esik megszakítani ezzel a lánnyal a kapcsolatot,annak ellenére hogy erre kérted és téged ez zavar,akkor menjen hozzá és nyalja a pi**áját.Páros lábbal rugnám ki.Ha annyira hiányzik neki akkor menjen.Nincs hozzád bilincselve.
2009. ápr. 14. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
De azt mondja h neki nincs szüksége rá. akkor meg nem ertem.. nem birom kirugni, tenyleg.. nagyon szeretem. nehez ez igy..
2009. ápr. 14. 16:55
 5/14 A kérdező kommentje:
Az is igaz h megmutatja az sms-eket. meg elmondja ha kérdezem. azt mondja h nincs titkolnivaloja. most nincs benne a tel. könyvében a szám, mert én kitöröltem.
2009. ápr. 14. 16:56
 6/14 A kérdező kommentje:
Ja, meg azt mondja ilyenkor h nekem is ir sok pasi, meg csörgetnek, meg stb. pedig nem is igaz, max. csak a haverok, es nekem egy exem szama sincs meg, es nem is erdekel h mi van veluk.
2009. ápr. 14. 16:59
 7/14 anonim ***** válasza:
52%
vedd fel a kapcsolatot vmi pasival..meglátjuk h áll a szája a pasidnak
2009. ápr. 14. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
Akkor meg kiakadna. az a baj h nem ismeritek az egész helyzetet, tenyleg érzem h szeret, még az orvoshoz is eljön velem, ha nagyon félek, meg stb. mindenben segit, amiben tud. erről a dologrol is azt mondja h nem érdekli a csaj, meg stb. de én nemtok rajta tuljutni. nem akarok féltékeny hisztis p.csa lenni, de nem tudom h mit tegyek..
2009. ápr. 14. 17:15
 9/14 A kérdező kommentje:
Most irtam neki sms-t h ha nem szakitja meg a kapcs. ot vele, akkor le is ut, fel is ut. erre beijedt h most szakitani akarok vele? meg h őt nem érdekli a lany. akkor most mi van???
2009. ápr. 14. 17:29
 10/14 anonim ***** válasza:

Tudod, mi jutott még eszembe? (1. válaszoló vagyok)

H lehet, h nem is próbálkozik a csaj a barátodnál, lehet h ő is csak barátként kezeli. Vagy te teljesen biztos vagy benne, h a lány akar(na) vmit a barátodtól?

Mert ha tényleg nem hajt rá, akkor még tudod, mi lehetne a megoldás?

Nem voltak hülyék az ókori emberek: "tartsd közel barátaidat, de még közelebb ellenségeidet."

Vagy "ha nem tudod elzavarni, szelídítsd meg" - magyarán: vedd föl a kapcsolatot a lánnyal, és kezdj el vele barátkozni.

Két dolog kisülhet belőle:

1: beijed, és leáll az smsekkel

2: rájössz, h nem is kell tőle annyira félni, meg félteni a barátodat, és ha barátnők nem is lesztek, de legalább lesz hozzá egyenes utad, szemmel tudod tartani.


A barátodban pedig - a leírtak alapján - bízhatsz.

2009. ápr. 14. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!