Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lesz, lehet ebből még komoly...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lesz, lehet ebből még komoly kapcsolat?

Figyelt kérdés

Nemrég megismerkedtem valakivel, beszélgettünk, net-en, aztán találkoztunk.Az első alkalommal elmondta, hogy ő milyen kapcsolatot szeretne, hogy talán ezt velem eltudná képzelni.

Az első találkozáson sétáltunk, beszélgettünk, ő puszilgatott, simogatott, nagyon közvetlen volt, úgy udvarolt, hogy szinte kínos volt, bár "persze"nagyon jól esett.

Aztán úgy alakult a búcsúzásnál, hogy valamin össze vitáztunk, és így indult haza. Én hívtam, hogy félre érte, mert nem azért nem viszonoztam ezeket az "érzéseket"mert ellenszenves nekem, hanem mert így hirtelen sok volt nekem. Elmondtam sok mindent az életemről, hogy mióta vagyok egyedül, miért, és egypár dolgot, hogy megértsen.

Akkor vissza jött, és igen én is szerettem volna a szex et, mégsem jött össze. Azóta Találkoztunk is, beszéltünk / beszélünk is telefonon.

Tudom, hogy ő elbizonytalanodott, amiatt ami először történt. Azt mondta hogy nem akar több csalódást.

Azóta találkoztunk már úgy is, hogy volt szex.

Beszél jövő időben, olyan dolgokról, ami kettőnkre vonatkozik, de.... soha nem beszélünk meg semmit sem...

Konkrétan, hogy akkor hívlak, vagy ekkor itt meg itt találkozunk... mindig majd..Mindketten betegek vagyunk.

Én egy napig voltam, kórházban, egy ambuláns műtét miatt,ő tovább, de őt is megműtötték már (tegnap).

Amikor túl voltam a műtéten, hívtam.Kérdezte, hogy vagyok, stb...Nem sokat beszéltünk, azt mondta majd du hív...

Este hívott, kérdezte hogy vagyok, belázasodtam e stb....

beszélgettünk pár dologról, azzal váltunk el, hogy majd ő hív, valamikor, ha túl lesz a műtéten.Nem keresett, így este hívtam, hogy hogy van. Tudom, hogy hiába mondja hogy jól, nyilván vannak fájdalmai, meg hát, tudom milyen az amikor valakit aznap műtöttek. Mégis kicsit erőltetettnek éreztem az egészet.

Most nem tudom eldönteni, hogy hívjam e. Szívem szerint hívnám, kérdezném hogy van, stb...

A másik felem várna, hogy ő keres e..

Kórházban van, nem most kéne rákérdezni, hogy mi a franc is van most akkor. De én már annyira nem bírom ezt a bizonytalanságot..mit tennétek? Hagynátok a csudába az egészet? De így nem lehet lezárni valamit... legalábbis nekem így nem megy..

Persze sok mindent nem írtam le, akkor írhatnám reggelig.De nagyjából ennyi a lényeg.

Bocs, hogy hosszú lett.

És köszi előre is ha válaszoltok.

Jah nem tinik vagyunk már..


2011. aug. 24. 09:55
1 2 3
 11/30 A kérdező kommentje:

Értem.Megpróbálok addig türelmes lenni.

De még mindig nem tudom, h ha nem keres, keressem e...

Most "elhatároztam"hogy holnap estig nem keresem.Az előbb írtam neki egy sms-t.Nem fog válaszolni, tudom :( Ez már tapasztalat :(

2011. aug. 24. 21:01
 12/30 anonim ***** válasza:
De miért nem válaszol? Nem szokása?
2011. aug. 24. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 A kérdező kommentje:

Hát, hallod nem tudom. Ha írok pl 20 sms-t,(tényleg csak nagyon példa)válaszol vagy 2-3 ra. Megértem, ha egyébként nem ér rá.... hát, ez most nem áll fenn...

Jah meg ne is ilyen átlagos sms-t küldtem naki.

2011. aug. 24. 21:31
 14/30 anonim ***** válasza:

Értem :(

A kapcsolatotokkal kapcsolatban írtál, talán kérdeztél tőle?


Ha szeretnél beszélni erről bővebben, és nem szeretnél itt, akkor szólj, én nagyon szívesen megpróbálok segíteni neked.

2011. aug. 24. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 A kérdező kommentje:
A net-en találtam egy szép idézetet, és azt küldtem el neki.
2011. aug. 24. 22:05
 16/30 anonim ***** válasza:
Még mindig nem válaszolt?
2011. aug. 24. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 A kérdező kommentje:

Nem.. nem is fog, tudom.

Tegnap is írtam neki, nagyon szép, és épp "passzol(t) hozzánk.. arra sem válaszolt. Ma kérdeztem tőle, h tetszett e neki... azt mondta igen.Én biztos nem tudnám megállni, hogy ne írjak rá valamit...

2011. aug. 24. 22:16
 18/30 anonim ***** válasza:

Igen, ezzel én is így vagyok.

Nagyon nehéz néha megérteni a férfiakat... :S És még ők mondják, hogy mi vagyunk nehéz esetek...

2011. aug. 24. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 A kérdező kommentje:
Igen..köszönöm, hogy felajánlottad a segítségedet. Lehet hogy fogok vele élni.De most mennem kell... Jó éjt .
2011. aug. 24. 22:22
 20/30 anonim ***** válasza:

Rendben, nyugodtan szólj.

Én is megyek, jóéjt.

2011. aug. 24. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!