Szerintetek van értelme ennek a távkapcsolatnak? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?

A helyzetem a következő: idei nyaralásom alkalmával megismerkedtem egy dél-amerikai férfival. Én a testvéreimmel voltam nyaralni, ő egyedül. Mivel szerencsére elég jól beszéljük mindketten az angolt, könnyen ment a beszélgetés. Nagyon sok időt töltöttünk együtt, rengeteget beszélgettünk, szimpatikusak is voltunk egymás számára, így aztán adja magát a dolog: egymásba szerettünk. Azt hiszem, még soha életemben nem találkoztam hozzá hasonlóval (pedig már 34 éves vagyok): senkivel nem tudtam még eddig ennyire nyíltan és bensőségesen beszélgetni. Tudjátok, az az érzés, mintha már találkoztatok volna, de közben mégis más... nem is tudom rendesen elmagyarázni, ezt érezni kell! És még a kémia is tökéletesen működik köztünk. Szóval minden annyira jó lenne, ha nem 8000 km-re lakna tőlem. El tudjátok képzelni, milyen érzés volt, amikor el kellett válnunk? Nem kívánom senkinek... iszonyatos. Persze folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, már amennyire az időeltolódás ezt engedi.

Mindkettőnknek eszébe jutott, hogy mindent feladva összeköltözzünk. Nem itt, és nem is az ő országában, de valahol itt Európában. Ahhoz viszont, hogy ehhez meg tudjuk teremteni a feltételeket, még jó pár évnek el kell telnie, és mivel ilyen messze élünk egymástól, nyilván nem engedhetjük meg magunknak a rendszeres találkozást.

Tehát csak várunk, várunk és várunk... borzalmas érzés. Én még így nem szerettem senkit, és úgy érzem, ezzel ő is így van. Szerintetek megéri várni? A szívem legszívesebben örökké rá várna, viszont az eszem azt mondja, hogy ki tudja még hány év kell, és lassan kifutok az időből, hiszen gyereket is szeretnék... de ezek után mástól nem is tudom elképzelni, hogy gyerekem legyen.

Az ő helyzetét (és az országát) elnézve, nekem hamarabb sikerülne annyi pénzt összegyűjteni, hogy esetleg kiköltözzek... és meg is tenném érte, mindent hátrahagynék, már nem érdekel semmi, annyira szeretem... felvetettem neki is az ötletet, amire persze felcsillant a szeme, aztán azt mondta, hogy nem várhatja el tőlem, hogy itt hagyjam a szeretteimet, miközben ő ott maradhatna továbbra is az övéivel.

Várjak vagy cselekedjek szerintetek?