Miért veszi személyes sértésnek sok társkereső pasi, ha azt hiszem, hogy kapcsolatot alakítunk ki?

Sziasztok! A következő a probléma: majdnem 30-as nőként már rengeteget használtam a társkereső oldalakat, mert egy idő után már nem vicces, ha az ember lánya egyedül marad. S az a tapasztalatom, hogy rengeteg olyan pasi van, aki hirdet, így keres meg úgy keres, leír elvárásokat, leírja, hogy ő milyen, megismerkedünk, találkozunk, egyszer, többször, még többször, TUTIRA szimpatikusak vagyunk egymásnak, erre amikor szóba kerülne, hogy valami komolyabb kapcsolat esetleg kialakulhatna-e, majdnem mind személyes sértésnek veszi, ugyanakkor szakítani se akar.

Ezek mit hisznek? Évekig majd beszélgetni meg teázni járunk össze? S itt nem a szexről beszélek, mert nem bújok be senki ágyába kapásból, én alapból úgy hirdettem mindig, hogy házasságot szeretnék idővel, ehhez keresek komoly partnert. De akik jelentkeznek, még komoly kapcsolatot se nagyon akarnak! Mi a francnak jelentkeznek akkor? Az a baj, hogy ez csak később derül ki mindig, mert nyilván nem így kezdjük a dolgot, megismerkedünk, esetleg meg is szeretjük egymást, és amikor már lehet beszélni ilyenekről, akkor jön a pofár@esés. Ő még nem. Ő még nem tudja. Semmit se tud. Talán így, talán úgy. De egyem meg, tudta, hogy én miért ismerkedem! Miért lenne nekem pálya majdnem 30-as nőként még ÉVEKIG céltalanul tengeni-lengeni, "majd-lesz-valahogy" alapon? Én miért nem szülhetek időben, rendes családban, mint a nők (szerencsére) döntő többsége? Erre nem tudnak mit mondani, csak azt, hogy ők miért házasodnának pont most, később is ráér, sokkal később vagy valamikor: mindegy, és nem is érdekli őket, DE egyébként se akar megállapodni.

Kérdem én: akkor mi a fenének pazaroltunk el egymásra éveket, érzelmeket? S nem is szélhámosokról beszélünk, hanem tisztességes, normális emberekről, és nem is egyről, hanem több év termése alapján ez sorozatgyártás már nálam. Normális társkeresőről jött mind. Az egyikkel iszonyú nagy szerelembe bonyolódtunk, és mégse. Csak lébecolgatni a világban, az a jó, azt meg egy se érti meg, hogy nekem, nőként ez miért nem jó, sőt nemhogy nem jó, hanem egyenesen tragédia lesz már a gyerekvállalás szempontjából (nem egy gyereket szeretnék). Máshol, másnál is így van ez, vagy csak én vagyok ilyen extra szerencsétlen?