Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Van barátnője, szerelmet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van barátnője, szerelmet vallott, azóta próbál eltaszítani. Mi ez?

Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy fiúval, és sajnos túl későn tudtam meg, hogy barátnője van, és addigra érzelmileg már eléggé belegabalyodtam....és mint kiderült, ő is. Nem történt közöttünk senki, félreértések elkerülése végett, csak nagyon-nagyon sokat beszélgettünk, közel kerültünk egymáshoz lelkileg...aztán bevallotta, hogy megszeretett, és hogy valami nagyon kialakulóban van, csak ő küzd ellene, mert neki nem szabad. Ennek ellenére viszont állandóan kedves üzeneteket küld, célozgat, kétértelmű megjegyzéseket tesz, és ha találkozunk, ölelget, szeretget...Én nagyon könnyen hozzákötődök emberekhez, már régen elvesztem...Egyik pillanatról a másikra változik az, hogy éppen hogy áll hozzám, tudom, hogy sok mindenen agyal, és meg is értem persze. Hosszú kapcsolata van ráadásul, sosem szidta nekem a csajt, de azt már megtudtam innen-onnan, hogy nem minden működik már úgy közöttük, ahogyan kellene. Tudom, hogy lesznek, akik elhordanak a föld alá engem, de nagyon szeretem, és nem akarom elveszíteni. Sosem találkoztam még ilyen fiúval, ő számomra a tökéletes, testileg-lelkileg, ráadásul tényleg mintha a másik felem lenne, a lelki társam...és az első fiú, aki ugyanezt gondolja fordítva...nem vagyunk már gyerekek, tudom, hogy nehéz lezárni egy hosszú kapcsolatot, és tudom, hogy csúnya dolog feltúrni másét...de kicsit úgy érzem, hogy mártírszerepet játszik, pedig addig tud változtatni, amíg nincs felesége és gyerekei...na mindegy, a kérdésem csak az lett volna, hogy ha ebben a szituban ő átváltott egy új viselkedésmódra, vagyis bunkó velem, felvállaltan azért, hogy elmarjon magától, de közben minden mondata után jönnek a szomorú meg zavart meg bánatos fejvágások....Mit csináljak???:S:S:S
2011. nov. 1. 19:14
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

A, csak hülyít téged

B, valami oka van arra hogy a barátnője mellett maradjon ha téged szeret is, ezért próbál magától eltaszítani.

Hát nehéz ez, de igazából csak maga elöl menekül. Te sok mindent nem tehetsz, ki kell várnod az ő döntését, és add tudtára hogy bárhogy is dönt szeretni fogod...

Én nem huroglak le sajnos én is tudom milye egy foglalt pasiba beleesni, csak az én esetemben nem viszonzott :)

2011. nov. 1. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Gyanús. Mi tartja erőszakkal a barátnője mellett? Téged is érint, jogod van tudni.
2011. nov. 1. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Azt nem mondta sosem. Mondott már olyat, hogy mindezt az érzései ellenére teszi (hogy eltaszít engem), de amikor rákérdeztem, hogy miért, mit érez, arra nem válaszolt...:S
2011. nov. 1. 20:14
 4/10 anonim ***** válasza:

Hát ezaz...Miért nem lép?


Valami mégis lehet...esetleg mrá terhes a barátnője,vagy valami anyagi dolgok lehetnek...

2011. nov. 1. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Nem terhes, arra egyszer konkrétan rákérdeztem:) Nem is házasok, nem is jegyesek (voltak amúgy, de felbontották), nem is élnek együtt (éltek, de szétköltöztek...ugye milyen fura ez???), a pénzdolgokat azt nem tudom...
2011. nov. 1. 20:35
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Én válaszút elé állítanám a helyedben:vagy a barátnője,vagy te,mert ez neked elég sok szenvedéssel járó helyzet,főleg,hogy abból,amit leírtál az derült ki,hogy nem szereti a párját.Ha a barátnőjét választja,akkor meg kerülném a fiút.Nem keresném őt,ha ő keresne,nem találkoznék vele.Aztán ha szakít a barátnőjével,akkor szabad a pálya,ha nem,akkor meg hagyni kell,hogy éljék az életüket.Ha a fiú nem annyira bátor,hogy szakítson,akkor ez van.Igazából azt sem értem,miért nem mondja el neked,hogy miért marad a barátnőjével,ha már nem szereti.Lehet,hogy tényleg csak át akar ejteni.
2011. nov. 1. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim válasza:
100%

Tudom, hogy ez nagyon rossz neked...tapasztalat.....de hidd el tényleg válaszút elé kell állítanod!akár milyen nehéz is......én is azt tettem, hogy vaqy én vagy bnője, tedd te is azt! ha a bnőjével nem jó neki, akkor úgyis ott fogja hagyni, egy ideig vele tud még maradni, de ha mást szeret(téged) akkor egy idő után még megcsókolni sem tudja majd :D várjál, és SOHA ne add fel a reményt!

ui: sztem ha mondod neki h te vagy a bnője, utána ne keresd,csak várj....ha mmeg nem lépne, akkor lehet jobb lesz ha megpróbálod elfelejteni(ami sztem soha nem fog sikerülni ha annyira szereted)

2011. nov. 1. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
46%
Ne légy rifnya,lépj ki, mert ezért sok nő (köztük én is) nagyon harap! Kopj le, amíg nem veri bucira a fejed a csaj (jogosan!!) senki nem szereti a ribiket, ne tartozz a táborukba!!
2012. júl. 22. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Utolsó, hát te hülye vagy... amúgy meg tök régi kérdés, a helyzet már megoldódott, szakítottak, mi meg együtt vagyunk:)
2012. júl. 22. 23:02
 10/10 anonim ***** válasza:
És mi volt a probléma, gondolom az is kiderülthetett :)
2012. júl. 23. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!