Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kiábrándultam. Hisztis, nyűgös, és megkarmolt. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A párom 19 éves lány. Nyár óta együtt élünk és 1,5 éve járunk. Volt vele sok gond, egyszer megcsalt amikor 2 hónaposak voltunk, leszopta egy volt pasiját. Megbocsátottam, megígérte megváltozik. Megváltozott úgy vettem észre, elnyerte a bizalmam nagy nehezen, de 3 hónapja már, hogy olyan más. Egyszer hisztisebb, nyűgös, és ha mondok neki valami olyan ami nem tetszik neki, pl, hogy más lett és úgy érzem már nem is szeret, akkor nekem esik és az utóbbi 2 hétben 3x megkarmolt a kezem piros és ott a folt. Én nem ütök meg nőt, ezért visszafogtam magam, de azért nem vagyok én se egy bábu akit ha akar karmol vagy épp üt, mert már ütött is meg... nagyon kiábrándultam belőle mióta ilyen lett, és azon töprengek, hogy ma kidobom és visszaküldöm az anyjához. Szerettem nagyon Ő volt a mindene, sőt máég talán most is érzem a szikrát, amit ha akarna fel is tudna lángoltatni, de ahogy velem viselkedik az fáj. Minden nap teljesítem a kívánságait, megadok neki minden tőlem telhetőt, de képes még is megkarmolni??? Ezt fel sem tudom fogni. Most is piros a kezem a tegnap esti karmolás óta... ilyet velem még nő nem tett pedig 23 éves vagyok és volt már pár komolyabb kapcsolatom. Lusta, semmit se csinál én főzök, mosok, takarítok, arra se képes, hogy egy teát főzzön magának mindig mondja, hogy főzöl teát nekem??? mondom igen, utána köszi, aztán később mintha levegő lennék, mondogatja, hogy szeretlek, de nem érzem!!! mit tegyek? mi a véleményetek?


23/F


2012. febr. 2. 10:58
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
90%
Szerintem egyértelmű, dobd ki. Elkényeztetett kis hülye, nem tudom mire vélni az ilyen viselkedést.
2012. febr. 2. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
100%
Kérdés ? Te már tudod a választ. Cselekedj, dobd ki őt még ma, ez nem szerelem !
2012. febr. 2. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:

Hasonló kérdés már volt kint, csak karmolás nélkül, szóval gondolom ugyanaz vagy. Ha jól emlékszem annak a kimenetele is az volt, hogy szakíts vele. Ha még csak megbeszélni sem lehet vele a helyzetet, akkor ez nem fog semmit sem javulni, addig menekülj amíg nem késő.

Amúgy én lehet megkockáztatnám, hogy van neki megint más, és attól ilyen frusztrált veled.


28/n

2012. febr. 2. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
92%

Hogy a francba vagy képes főzni arra, aki közben leszopja a fél világot? :D

Rég voltam szerelmes. :(

2012. febr. 2. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
88%

Sajnos hiába szereted, meg fogja keseríteni az életed. Sőt, valószínű, hogy előbb-utóbb le fog lépni. Kénytelen leszel szakítani vele.


Amúgy én is voltam hasonló helyzetben, és utólag rá kellett jönnöm, hogy a korábbi nagy szerelem valójában a vágyaim kivetítése volt. Nem is őt szerettem, hanem akivé válhatott volna. De nem vált. :)

2012. febr. 2. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
81%
Szia! 23 éves lány vagyok,de ez már nekem is sok,hogy egy lány így viselkedik! Semmit se csinál nő létére az elég furi! Az összeköltözés is csak úgy működik ha mindketten megcsináltok mindent! Mondd meg neki,hogy ez nálad nem működik! Karmolás,az hogy nem segít semmibe! Mondd meg neki,hogy vagy elgondolkodik és próbál megváltozni vagy elfelejthet téged örökre!Nem ezt érdemled meg!!!!!!!! Meg kellene hogy becsüljön,de inkább csak eltaszít magától!!!! Más tuti,hogy megbecsülne,köztük én is ha velem lennél. 23/Lány Remélem lesz változás!!!!
2012. febr. 2. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:

így látatlanban két dolgot tippelek:

- Vagy ilyen a személyisége és a szép ígéretek csupán ígéretek maradnak, feltehetően örökre.

- Valami lelki eredetű baja van, de ez egy 19 éves nőnél manapság sajnos elég sok minden lehet.


Az, hogy karmolászik téged mindenképpen egy látens formája az agresszivitásnak szóval szerintem inkább a második alternatíva áll fent.


Célszerű lenne kideríteni mi a baja. Lehet magát gyűlöli, ez manapság - teszem hozzá sajnos - tömegjelenség az emberek körében. Ha ez komolyabb akkor az válthat ki agressziót, amit sajnos rajtad vezet le.


Na mindegy nem akarok fals teóriákat gyártani, szerintem keressetek fel egy pszichológust.

2012. febr. 2. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
Én úgy érzem a leírásod alapján, hogy a szeretete kezd átmenni megszokásba, szép lassan kiszeret belőled. Lassan elkezd majd mindenbe belekötni, jönnek a szemrehányó, lenéző tekintetek, aztán a gyűlölet, és rájön, hogy már rád sem bír nézni.
2012. febr. 2. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
Van valakije és ki kell dobni az ilyet. Valószínű, azért csinálja az egészet, mert valami szart kavar.
2012. febr. 2. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
100%

Hol vannak az igazi pasik? E feminizmus hozta magával ezeket a döntésképtelen, kapcsolatfüggő fiúkat? Hogy nem jön rá valaki, hogy csak kihasználják, ennyire jó a saját meleg trágyájukban ücsörögni?

Ja, mielőtt a habzó szájú lányok elkezdenének szidni, én is lány vagyok!

Kérdezőnek: hogyhogy még mindig melletted van az a képződmény? Szabadulj meg tőle!

2012. febr. 2. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!