Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezért szakítsak vagy ne?

Figyelt kérdés
Röviden. Pár hónapja van barátom. Ráadásul az osztálytársam. Vidéki, így hétvégén megy haza majd vissza a koleszba. nagyon kedves, figyelmes. Eddig túl tökéletes is volt. Nem erőszakos, sőt! Hét végén busójárás volt és én is kimentem megnézni. Találkoztunk is. Miután én hazamentem megcsókolt egy lányt egy bárban. Felhívott és elmondta telefonon, azt is ,hogy rögtön megbánta és nagyon sajnálja, szeret, még sírt is, hogy ő mekkora hülye. Nem akar elveszíteni, de tudja, hogy ez is megcsalás. Tegnap már fel sem akartam venni a telefont. Kb 50 hívásom volt. Aztán mégis felvettem. Apunak elmondtam /mégiscsak pasi szemmel látja/. Még ő védte mivel mondta, hogy kissé kótyagos volt a barátom. Gondoljam át, hogy rögtön szakítok-e vele? Mivel megtehette volna, hogy nem mondja el, mint általában a pasik. A haverja is azt tanácsolta neki, hogy hallgasson! Személyesen még nem tudtunk beszélni mert csak holnap jön suliba.
2012. febr. 22. 10:51
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
Granuloma és granuloma-szerű szájnyálkahártya elváltozások minden esetben szakíts vele!
2012. febr. 22. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Nekem és neki is ez az első kapcsolatunk. 16 éves vagyok.
2012. febr. 22. 10:53
 3/17 A kérdező kommentje:
Hát ez elég "szűk" komment volt.
2012. febr. 22. 10:54
 4/17 anonim ***** válasza:

Szerintem ne, a faterodnak van igaza.


35/F

2012. febr. 22. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
Most tényleg idegenek véleménye alapján akarsz dönteni? Te ismered, te ismered az érzéseiteket... Nem tudunk reális véleményt alkotni, amíg nem vagyunk pont ugyanabban a helyzetben, amiben te. És nem is leszünk teljesen egyezőben sosem.
2012. febr. 22. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:

Én szakítanék. Nálam egy csók már megcsalás, és megcsalást semmilyen körülmények között sem tudnék megbocsájtani.

Te döntésed, te életed, de aki egyszer megtette...

20L

2012. febr. 22. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:
Persze de ha rögtön az elején megtette, megteszi legközelebb is. Anyu az elején azt mondta, hogy sokkal jobban odavan értem mint én őérte. És, hogy olyan vagyok mint egy pasi. Szigorú és kicsit távolságtartó. Mivel ő többször mondta, hogy szeret én meg hallgattam. Nem érzem szükségét, hogy állandóan hangoztassam. Apám azt mondta gondolkozzam már el, hogy én mondtam-e neki egyáltalán? Apám elég szigorú és tudom, hogy imád, de megáll az eszem még őt védik! Minden esetre azt mondták, hogy ezt nem telefonon kell megbeszélni hanem le kell ülnünk megbeszélni. Ő sem akarta elmondani nekem így, csak ha találkozunk és látja az arcomat és mellettem áll. De én akartam hallani. Hát tessék!
2012. febr. 22. 11:04
 8/17 anonim ***** válasza:
Érdekes, épp nemrég találkoztam egy olyan kérdéssel (egy héten belül kb) hogy ez történt elmondja e a barátnőjének...talán a barátod volt az, eléggé összevág. Azt tanácsoltam neki, hogy mondja el. most komolyan egy megbánt csók, amitől azóta lelkiismeret furdalása van? Engem úgy csaltak meg, hogy el se mondták, és folytatást terveztek. Na az megcsalás. Az az egyetlen kis csók nem a világ. Főleg, hogy így oda van érted, és nem adja fel, ráadásul meg is mondta. Ha tényleg az lenne, hogy megtette egyszer megteszi többször is akkor biztos nem mondta volna el mert nem érdekelné annyira a helyzet. Nálam ez nem lenne szakító ok
2012. febr. 22. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim válasza:

szia!!

én a helyedbe szakitanek ha egyszer megcsalt megteszi tobszoris ha most kibekulsz vele lehet hogy 10 ev mulva megteszi meg1x......

az elozo valaszolonak meg annyit hogy ez az oldal arra van hogy kerdeseket teggyunk fel es arra idegenek valaszolnak de ez csak egy tanacs nem kotelezo megfogadnia

2012. febr. 22. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 Amazing ***** válasza:

Hát ha nekem csinálná ezt a barátnőm, szerintem ott hagynám (mostmár, de régebben sokkal többet és többször tűrtem el, mert szerelmes voltam).

De annyi legyen a mentségére, hogy legalább elmondta és megbánta.

Nem biztos hogy az csal meg aki egyszer már megtette, hanem az csal meg inkább még párszor aki szemrebbenés nélkül a pofádba hazudik.

Bár ez az én véleményem.

Neked kell dönteni, te érzed a helyzet súlyát, mert te éled át.

Ha ki akarod dobni dobd, ha nem akkor ne.

Viszont ha együtt maradsz vele, ne emlegesd a témát, mert neki is kellemetlen lehet hogy hibázott és az ember szokott hibázni.

20/F

2012. febr. 22. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!