Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbocsátanátok ezt?

Figyelt kérdés

Egyik este amíg a barátom fürdeni volt, én felvettem a telefonját, mert be akartam állítani másnapra ébresztőórát, és azt láttam, hogy egy csajjal beszélget facebookon. Csak 3 mondatot olvastam el akkor, amiben azt írta, hogy még bármi lehet köztük, és a csaj egyenlőre ne írja le őt, mert a sors keze kiszámíthatatlan.

Mikor rákérdeztem, hogy mi is ez, akkor kiderült, hogy már több mint egy éve flörtölget ezzel a lánnyal facebookon, de sosem találkoztak, és sosem csalt meg.

Mivel nem bírtam aludni se, azzal telt az éjszakám, hogy elolvastam másfél évnyi flörtölést.

nagyrészt ártatlan dolgoknak tűnt, átlagos beszéletés, de voltak olyanok, amik szíven ütöttek. Például olyanokat írt, hogy "sokat gondolok rád" "hiányoztál" "puszi és álmodj rólam". És a legrosszabb, hogy a beszélgetés elején nem mondta el, hogy van barátnője, kb 1 hét éjjel-nappali üzenetezés után kérdezett rá a csaj, hogy van-e valaki, és erre azt válaszolta, hogy "igen, de csak megszokásból vagyok vele."

A csaj meg adott neki egy becenevet, és mindig úgy köszönt, hogy "Drága Bucikám", és érezhető, hogy teljesen odavoltak egymásért.

A barátom találkozni is akart ezzel a lánnyal, de szerencsére a csajban volt annyi bűntudat, hogy mindig azt mondta, hogy most nem ér rá, és így nem lett semmi... De mi lett volna, ha végülis összejön a tali?


Igazából nem csalt meg, és azt mondja, hogy csak engem szeret, és nem is beszél többet ezzel a lánnyal, és bármit megtesz, hogy megbocsássak, és hogy ez csak egy kis titok volt, amitől izgalmasabb lett az élete, de én átverve érzem magam, hülyét csinált belőlem, és nem tudok bízni többet benne.


Ti mit tennétek?


Én 22 éves lány vagyok, ő 20 éves fiú és 3 és fél éve vagyunk együtt.


2012. febr. 29. 11:20
1 2 3
 1/30 lila nyuszi ***** válasza:
98%
Kidobnám, mint macskát szarni... Ennyi büszkeség legyen már benned.
2012. febr. 29. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
100%
Röviden, tömören: nem. Sőt repülne is hogy a lába nem éri a földet!
2012. febr. 29. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem volt abban igazság, hogy sak megszokásból van veled. Tény, hogy testi kapcsolat nem volt köztük, de ez nem a barátodon múlt. Szerintem megcsalt volna, ha alkalma adódik rá. Ha szívből szeretne téged, akkor nem lenne arra szüksége, hogy más csajokkal flörtöljön, és pláne nem mondana neki olyanokat, hogy mennyire hiányzott, meg stb. Én elgondolkodnék a folytatáson. Nehogy később mégtovább menjen, és mégnagyobb csalódást okozzon neked.
2012. febr. 29. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
100%
Lapát.. de mekkora :)
2012. febr. 29. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
100%

hasonló történt velem is , és én is írtam ki kérdést.. ha gondolod olvass bele..


http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_..


én megbocsájtottam neki, de nem bírtam megbízni benne.. ez az egész novemberben történt, és december végén szakítottam vele.nem bírtam megbízni benne.. nekem ne hazudjanak a szemembe :(


szal fel a fejjel..

2012. febr. 29. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
100%

Pasiként mondom, h sztem lapát. Nem azért beszélgetett ennyire flörtölősen a csajjal, mert csak haverkodott, simán benne lett volna sztem bármiben, csak a csajnak szerencsére volt annyi esze h nem adta meg magát így h tudta h nincs egyedül a srác.

Most természetesen teker h bocsáss meg neki, és ő ártatlan. De pár hónap múlva ha elmúlna ez a szitu, honnan tudod h nem folytatná vele? Vagy akár mással ugyanezt.

2012. febr. 29. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
100%
Bizony, hogy kidobnám. Szórakozzon az öreganyjával az ilyen. Látszik, hogy még csak 20 éves. Keress egy idősebb, 25-26 éves férfit, aki már megkomolyodott.
2012. febr. 29. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 A kérdező kommentje:

Beszéltem ezután a csajjal facebookon:


Szia,

Gondoltam hogy egy nap mindenképpen elfog jönni az a pillanat amikro úgymon "lebukunk". Nem tudommennyit olvastál el a beszélgetésekből de ha a helyedben letten volna akkor mindenképp elolvasom az egészet. Vannak benne igen olyan részek amelyek miatt sajnos jogosan érzed magad rosszul de egyvalami felől biztos lehetsz szerintem, hogy ez a fiú szeret téged és tényleg soha semmi nem volt köztünk a fb flörtökön kívűl. Érzelmek sem hiszem hogy kialakultak csak megismertük egymást és szerettünk beszélgetni ha találkoztunk volna sem feltétlenül történt volna köztünk akármi. Az ember szereti ha van egy kis titka ami csak az övé lehet ez az érzés volt a Krisztiánban a beszélgetéseinkkel kapcsolatban de semmi olyasmi nem történt ami miatt szakitanotok kéne szerintem. Sajnálom hogy ezek a beszélgetések ilyen helyzetet alakítottak ki a kapcsolatodban és amennyire megismertem azt kell hogy mondjam szerencsés vagy vele nagyon és ne engedd el egy "fb flört de sokkal inkább barátság" miatt. Viszont én nagyon szeretek vele beszélgetni és nem szeretném a baráti részét megszakitani a dolognak ha ez kivitelezhető a részedről.

2012. febr. 29. 11:45
 9/30 anonim ***** válasza:
100%

Vicces ez a lányka.

Amúgy hiába mondja azt, hogy csak barátkoznak, vagy nem volt semmi, még simán hazudhat. Ne bízz meg egyikben sem.

2012. febr. 29. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
100%
De érdekes hogy ugyanazt mondta a lány mint a barátod: kell egy kis 'titok'. Pff... Még a lány részéről elhiszem hogy nem akart semmit azért nem találkoztak, de a barátodban kételkednék.
2012. febr. 29. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!