Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Minden részeg igazat mond?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Minden részeg igazat mond? Mit tegyek, hogy el tudjam felejteni a dolgot?

Figyelt kérdés
Szombaton este 10-ig dolgoztam. Utána találkoztam a barátommal, aki részeg volt. Mindenféle dolgot mondott. Beültünk egy kocsmába és ott beszélgettünk. Olyat mondott, hogy ha szakítanánk vagy lelépnék mással, nem szenvedne utána, hiába szeret, még a következő hétvégén összeszedne egy csajt. Azt mondta, már csalódott kétszer és egy nő miatt nem fog szenvedni mégegyszer. Elemezte, hogy én tuti bőgnék, ha szakítanánk. Ezt mind vigyorogva mondta. Na meg most szombaton lesz az egyik barátjának a születésnapja. Azt mondta, leszarja, hogy én mit csinálok, nem érdekli, de ő biztos, hogy megy. Neki a barátok az első, aztán a barátnő.Ja, és amikor eljöttünk hozzánk, kitalálta, hogy a volt barátom miatt bőgtem a sátrazáskor, pedig nem is(azért mert be voltam vedelve és idegesítettek a madarak, mert nem tudtam aludni tőlük). Nem tudok aludni, mert idegesít a dolog. 8 hónapja vagyunk együtt, és soha nem veszekedtünk. Sms-ben azt írta, hogy részegen össze-vissza beszél, nem érdemes ezen idegeskedni, és hogy jóvá teszi majd ezt a dolgot. Sajnos, én nem tudok felejteni. Átéltem pár dolgot és nem hagyom magam. Azt is írta, hogy majd megbeszéljük, de mikor? Szombaton diekt délelőttre kértem a túlórát, de ő meg megy a szülinapi buliba. Biztos megkérdezi, hogy megyek-e. De én nem akarok menni, mert ha azt mondta, hogy leszar és a barátok az elsők, nem akarok zavarni... Mit csináljak? Nem akarok ilyen miatt végleg összebalhézni, mert tök jól elvoltunk mindig. A barátaival semmi bajom, rendesek, csak velük az a problémám, hogy mindegyik szeret inni és ezt arra fogják, hogy abban a faluban mindenki iszik. Utálom, ha valaki isteníti a piát. Nem tizenévesek vagyunk. Én 23, ő 26.
2009. jún. 23. 00:09
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
50%
A részeg ember azt mondja ami rögtön az eszébe jut. Van úgy, hogy gondolsz valamire, de 1 másodperc múlva már elhessegeted a dolgot mert hülyeségnek tartod. Na a részeg ember az kimondja. Nem számít mit mondott, mert részeg volt.
2009. jún. 23. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
85%
Hát ezt csak egyféleképpen tudhatod meg. Elmész a buliba és kiderül, akkor mit fog mondani;)
2009. jún. 23. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 A kérdező kommentje:

Régebben tudott normális dolgokat mondani. volt, amikor már szinte nyálas szövegeket regélt. Józanul is kérdezte még múlt hétvégén, hogy mit csinálok szombaton. Azt mondtam, hogy nem tudom még. Erre ő meg azt mondta, hogy megy a szülinapi buliba, nem érdekli, hogy én mit csinálok, de ő biztos, hogy megy.

Néha olyan, mintha lenézne, mert nem lóg kolbász a lábam között, és összehasonlít a nők többségével. Szerintem én eléggé különbözök az átlagos nőktől. Régebben, akkor is be volt vedelve egy kicsit, akkor is említette, hogy a barátok a legfontosabbak számára.

2009. jún. 23. 00:17
 4/25 A kérdező kommentje:

Az a baj, hogy nem akarok elmenni a fentiek miatt és nincs kedvem játszani a vidámat, amikor nem vagyok az. Hogy néz ki, ha nekiállok pl. bőgni ott, amikor mindenki röhög...

És nincs kedvem úgy beszélgetni, hogy mások is hallják, hiába a barátai, nincs közük ezekhez a dolgokhoz.

De lehezt, hogy engem nem is fog elhívni oda. Akkor majd bekaphatja és majd találkozunk, ha őfelsége ráér.

2009. jún. 23. 00:20
 5/25 anonim ***** válasza:
100%

én biztos szakítottam volna vele azon nyomban a helyedben. akkor is, ilyen dolgokat a szerelmének nem mond az ember ha akármilyen részeg is. vagy ha tudja hogy oltári baromságokat hord össze részegen, akkor vigyázna az ivászattal. és miután tudja hogy ennyire megbántott téged, a minimum hogy bocsánatot kérne és megpróbálna valami magyarázatot adni rá hogy miért is beszél olyan oltári ostobaságokat amiknek szerinte mostmár köze sincs az igazsághoz. nem pedig annyival lerázni téged hogy "ja bocsi részeg voltam, ne is törődj vele mit mondtam" és ennyi. persze csak ha szeretne téged, mert nyilván akit nem szeret az ember az miatt nem túlságosan töri magát. és nekem úgy tűnik hogy nem túlságosan törte magát miattad. hát nem tudom, de ha én valaha is ilyen dolgokat mondanék a barátomnak, biztos hogy utána ha kijózanodtam fel is kötném magamat az első fára ami szembe jön. bár igazából azt sem tudom elképzelni hogy ilyeneket modanék neki, nem tudom miért tennék ilyet, mert én szeretem őt. én nem hiszem hogy annak amit valaki részegen mond annak aztán semmi köze ahhoz amit valójában gondol. nyilván nem ok nélkül mondják ki az emberek a szavakat. és ha az én barátom mondana nekem ilyeneket, az is lehet hogy az életben utoljára látna akkor. lehet hogy még magyarázkodásra sem adnék neki lehetőséget. de hogy a kapcsolatunknak ott és akkor lenne vége, az tuti. nekem semmi kedvem nem lenne olyan fiút szeretni aki engem nem szeret.

egyébként nekem a barátom a legfontosabb a barátaim előtt, és neki is én úgyszintén. ez nem azt jelenti hogy a barátaimhoz nem vagyok ugyanolyan hőséges vagy mellettük nem állnék ki bármikor vagy nem segítenék rajtuk ha szükságük van rá, de azt hiszem (bár ezt így nagyon rossz kijelenteni) mégis jobban ki tudnám bírni egy jó barátom elveszítését (neadjisten!) mint hogyha a szerelmemet veszíteném el, mert rá van szükségem a legjobban.

2009. jún. 23. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:
Ha valamikor találkozunk, majd beszélünk erről a dologról, csak bírjam ki, hogy ne rugdossam meg acélbetétessel...
2009. jún. 23. 00:41
 7/25 anonim ***** válasza:
48%
Én modntam, hogy menj el. De amúgy meg kell tanulnod az életben, hogy néha úgy juthatsz előbbre, ha hallgatsz és tűrsz és azért is elmséz, figyelsz és kiderül mi lesz. Én úgy érzem választ kapnál a kérdésedre, ha elmennél. De amúgy teljesen egyet értek az utolsó sokat író válaszolóval, tökéletesen igaza van. A szerelmem a szerelmem, a társam. A barátod hozzáállása már régen rossz.
2009. jún. 23. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 A kérdező kommentje:
Volt 2 nagy csalódása és állítólag azért gondolkodik így...
2009. jún. 23. 00:43
 9/25 anonim ***** válasza:
100%
00:35ös vagyok. ja és hát az meg a minimum hogy ha valahova a barátom nem akarna eljönni velem és miközben én elmennék egyedül, tudnám hogy őt ez bántja és neki nincs is más programja akkora és szeretné ha inkább vele lennék, akkor nyilván inkább vele maradok, mint hogy egyedül hagyjam míg én megyek szórakozni. persze ehhez nyilván valami értelmes okot is szeretnék kapni hogy ő miért nem akar eljönni oda. persze mi is szoktunk menni külön szórakozni, vagy h az egyikünk nem ér rá valahova elmenni mert más dolga/programja van, de nem bánja hogy a másik nélküle elmegy, akkor oké, nem kell mindenhova együtt járkálni. de ilyet hogy "nem érdekel te mit csinálsz de én lelépek oda te meg csinálj amit akarsz".... hát no comment. jól kicseszel sajátmagddal ha ezt a srácot nem rúgod ki, ebben biztos lehetsz.
2009. jún. 23. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
100%
amúgy nem a 2 nagy csalódása miatt gondolkodik így. aki szerelmes, annak ha 20 nagy csalódása volt, akkor sem gondolkodik így.
2009. jún. 23. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!