Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Egyszerűen nem tudok felejteni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyszerűen nem tudok felejteni. Szerintetek mi lenne a megoldás? (bocsi, kicsit hosszú)

Figyelt kérdés
2 éve ismerek egy lányt, nagyon jó barátok lettünk már kezdettől fogva. Hívtuk egymást hétvégén, esténként kollégiumban, sms-ek, minden délutánt együtt töltöttünk. (szó szerint visszasírom ezt az időszakot) Én többet akartam, volt úgy, hogy ő is. Már többen tudták, hogy mi együtt vagyunk, amikor nekem még nem is mondta, tanárok is. Persze aztán nem jöttünk össze, soha nem volt köztünk fizikailag semmi. Egyszer én elé álltam és elmondtam, hogy szeretem. Amikor ez történt ő már több mint 2 hete találkozgatott egy sráccal amiről én nem tudtam. Ezalatt az idő alatt nekem már kevesebb óráim voltak és kollégiumban sem voltam. Összejött a sráccal, boldog, és ezt iszonyat jó látni, de ugyanakkor megőrülök érte és minden percben vele lennék. Történt az életünkben olyan dolog ami miatt mi egész biztosan mindig számíthatunk egymásra, ezt nem részletezném. Természetesen tiszteltben tartottam és tartom is, hogy barátja van, nem keverek neki meg semmi, de nagyon hiányzik. 4 hónapja láttam utoljára, de a mai napig beszélünk legalább hetente. Most ő egy nehéz időn megy keresztül, otthoni dolgok... Ő a legjobb barátjának tart és én is őt, mert ugye nem akarok keverni.... Minden percben ő jár a fejemben mióta ismerem. Volt úgy, hogy azt hittem túl vagyok rajta, de aztán pár nap múlva újra jött az érzés. Ismerkedek, csajozgatok, bulizgatok, de nem tudom elfelejteni őt. Nem tudom elképzelni úgy az életem, hogy ő nem játszik szerepet benne, még, ha csak legjobb barátomként is. Azt hiszem ezt hívják reménytelen szerelemnek. Szerintetek mi lenne a legokosabb? Mit tegyek?
2011. szept. 11. 23:14
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
Hagyd. Nekem röpke 2 év alatt sikerült kilábalnom, és úgy érzem, tudnék újra szerelmes lenni...21L
2011. szept. 11. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
Várd meg amíg szakítanak, és utána próbálkozz.
2011. szept. 11. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 bakcsorider ***** válasza:
100%

Hasonló helyzetbe voltam én is :S

Próbálj meg becsajozni és akkor könnyebben megy :)

Más nincs sajnos :S

Mert mindig ő fog az eszedbe járni addig amíg nem találsz egy olyan lányt akiben minden meg van ami neked kell!! :)

Fel a fejjel haver :D

2011. szept. 11. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim válasza:
Hát erre csak egy megoldás van, ha felszedsz egy másik csajt és hátha őt szereted meg.
2011. szept. 11. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
Tényleg hosszú.
2011. szept. 11. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 A kérdező kommentje:
Köszi a biztatást, valahol én is tudom, hogy be kéne csajoznom, meg ahogy írtam csajozgatok is, és jelentkező is lenne, csak egyből őt keresem benne. Lehet még várnom kéne, vagy nem tudom, tényleg nem tudom mit tegyek :S
2011. szept. 11. 23:22
 7/23 greeen ***** válasza:
hát testvérem üdv a klubban.A Legjobb baráttá avanzsáltá...fordított esetben ez ritka.
2011. szept. 11. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
Brutálisnak hangzik, de ne barátkozz vele, kerüld a társaságát, mert szeretni és látni, hogy ő boldog te meg nem lehetsz vele úgy az elég gáz. Vagy közöld vele őszintén, hogy szereted és legyen köztetek valami, de ha ezt nem akarod akkor ne is találkozz vele itt csak az idő segíthet+partyk,pia,puncik...
2011. szept. 11. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 A kérdező kommentje:

23:25


Igaz, brutális, de már nekem is megfordult a fejemben.

2011. szept. 11. 23:27
 10/23 anonim ***** válasza:
biztos, hogy szar lesz egy ideig nem is kicsit, de akkor kell kibírni, hogy nem rohansz oda hozzá.....de el fogod felejteni ez 100% sok mindenkinek sikerült már ilyen helyzetben...
2011. szept. 11. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!