Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes még folytatnom?

Figyelt kérdés

Egy hete megismerekedtem egy fiúval. Discóban táncoltam vele, és úgy külsőleg szimpatikus volt, aranyos. Egy gimnáziumba járunk, párszor megbeszéltük, hogy órák után sétálunk. Gondoltam, hogy akkor beszélgetünk, megismerjük egymást. Viszont nem akart beszélni, én kérdeztem, ő pedig tőszavakban válaszolt. Még kétszer találkotunk, az előzőn sem nagyon beszélgettünk, csak egymás mellett kullogtunk, és amikor leültünk, átölelte a vállamat, meg néha kérdezgettük egymást, de sűrűn megakadt, nála. Én még mindig esélyesnek látam, hátha csak fél megnyílni. Legutóbb is csak pár szót beszéltünk, viszont neki nagyon tetszem, azt tudom. Csókolóztunk. És most meg ott tartok, hogy nem akarom folytatni.

A lényeg: unatkozom mellette, amikor csak ülünk, egymást átkarolva úgy érzem, mintha egy idős házaspár, akiknek más nincs mit mondaniuk egymásnak és csak békét akarnak. ÉN VISZONT NEM! Egy lázongó szellemű lány vagyok, és most már látom, teljesen más, mint ő!

Nagyon gáz lenne ezt már most elmondani neki, hogy ne folytassuk? Az első csókunk után? Nagyon szégyellem magam...

16/L


2012. jún. 15. 16:14
 1/8 anonim ***** válasza:
szerintem nem gáz megmondani,inkább most,nehogy mégjobban beleélje magát.....
2012. jún. 15. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
csak azért ne maradj vele, mert most épp szégyelled magad :D a te életedről van szó, tehát azt tedd ami a te érdekedet szolgálja, mondd el neki, hogy mégse fog ez működni köztetek és kész.
2012. jún. 15. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm, hogy nem ribancoztatok le..

De nem gáz, hogy még csókolóztam is vele, és másnap meg megmondom neki?...

2012. jún. 15. 16:22
 4/8 anonim ***** válasza:
Nem, nem az.
2012. jún. 15. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Nem gáz, így a helyes.
2012. jún. 15. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
szerintem a csávó nem tudja mit tegyen légy kicsit rámenősebb masz rá fogd meg a farkat és akkor érteni fogja hogy te egy ilyen forró vérű csaj vagy. Nekem is így volt a csajommal és mikor ezeket megcsinálta akkor rájöttem hogy nem szereti ezt az unalmas csak csókolózunk szitut én is megváltoztam és belátom így sokkal jobb.:P 16F
2012. jún. 15. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Utolsó, én próbálkoztam... Nem úgy, hogy "megfogtam a farkát" ( :DD ) hanem szóban... Mindig én próbáltam szóval tartani, de ő annyira röviden válaszolt.. Meghát én úgy érzem jól magam, ha a srác egyfolytában szórakoztat és minden olyan laza... Itt pedig egyfolytában feszengtem.
2012. jún. 15. 17:16
 8/8 A kérdező kommentje:
jaés: elég, ha facebookon írok neki? mert messzebb lakik, bonyolult lenne még egy találkozót szervezni, most hogy suli sincs... Meg talán neki is jobb.
2012. jún. 15. 17:18

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!