Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Van még itt olyan 30-on túli...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van még itt olyan 30-on túli nő, aki egyedül van egy szerelmi csalódás után és képtelen önmagának megbocsátani, hogy hagyta magát használni és átverni? Mit tesztek szerelmi bánat ellen? 33N

Figyelt kérdés
2012. dec. 17. 17:45
 1/9 A kérdező kommentje:

Azt mondják, hogy az idő mindent begyógyít, ám ezzel nem értek egyet. 2 és fél hónap alatt semmivel sem lett könnyebb. Az ő arcát „látva” ébredek és úgy is fekszem le, pedig egy igencsak tiszavirág életű, rövid „kapcsolat” volt. Eleinte akárhányszor eszembe jutott (kb. egész nap:-)), próbáltam elnyomni a saját gondolataimat. Aztán persze rájöttem, hogy ez ostobaság és egyszerűen hagytam, hogy gondoljak rá és azt is, hogy fájjon. Gondoltam, így hamarabb túl leszek rajta, mivel tudatosan megélem a fájdalmat ahelyett, hogy elnyomnám…Tévedtem! A történet röviden annyi, hogy csak szexre kellettem neki, én hülye meg képes voltam beleszeretni. Aztán az is kiderült, hogy csak egy búfelejtő eszköz, egy báb voltam számára, mert szerelmi bánata volt épp egy nő miatt, amit persze „elfelejtett” közölni. Én meg csak emésztem magam, hogy hogy lehettem ilyen ostoba, miért nem akartam észrevenni a jeleket…

Mit tesztek szerelmi bánat ellen, annak érdekében, hogy enyhüljön a fájdalom, megbocsássatok önmagatoknak és a másik félnek is??

Normális, építő jellegű válaszokat szeretnék.

Észosztó emberkék kíméljenek! Köszönöm!

2012. dec. 17. 17:48
 2/9 anonim ***** válasza:
(Tanácsot vársz, de az észosztok kiméljenek. Kissé ellentmondásos.) 33 évesen ez volt az elsö csalodásod? Milyen volt eddig a szerelmi "pályafutásod"?
2012. dec. 17. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
pozitív gondolkodású könyveket olvasok, a jövőt nézem, célokat tűzök ki és megyek utánuk, pörgetem az életet, hogy minél több esemény történjen velem, a lehető legkevesebbet próbálok az exre gondolni, tudatosan erősítem magamban, hogy boldog vagyok, igenis megérdemlem és a legnagyobb dolog ami nekem sokat segít, többször ismételgetem, hogy "Azt szeresd, aki viszont szeret" ha valaki kedves velem, külön értékelem, inkább vagyok olyanok társaságában akik erősítik az önbizalmam, jó lelki állapotot hoznak, tudatosan kerülöm a lehúzós, panaszkodós, kihasználós embereket. mindenki felé nyitott vagyok, mindent figyelek mit kapok tőle mentálisan, hogy érzem a társaságában magam. az exet elkönyveltem a múlt egy x-edik csalódásának és tudatosan a jövőm építésébe vetem magam - jobb munkahely, több pénz, az a mondás is erősít, hogy "amit te kudarcként élsz meg, ne feledd mások erre mondják mekkora lehetőség!" Tehát próbálom a szakítás pozitív oldalát nézni, nem vagyok kötve, rugalmas vagyok, bárhova költözhetek, bárhol dolgozhatok, kialakíthatom, alapozhatom az életem, hogy amikor jön az igazi, már minden kész legyen :)
2012. dec. 17. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Előszőr is: ne csak azt halld meg ami neked tetszik(észosztókra való célzás) Másodsorban: legközelebb okosabb leszel, és mielőtt a szívedet kinyitod, azt sokkal óvatosabban fogod tenni-mint most tetted.
2012. dec. 19. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 canadafan ***** válasza:
100%

Egyáltalán nincs okod emiatt szégyellni magad, többünkkel is esett meg hasonló történet. Bocsáss meg magadnak, tévedni-félreérteni-félreismerni emberi dolog. El kell fogadnod, hogy ez történt, de tanulj a hibából. Nem azzal a tudással születünk, hogy képesek vagyunk kikerülni a csapdákat de ez a tapasztalat megtanít valamire és biztos vagyok benne, hogy hasznát fogod még venni a most átélteknek.

Mit lehet tenni? Erősítsd azt, hogy szereted magad - ezzel a fiaskóval együtt is.

Erősíts rá azokra a dolgokra amiket pozitívumként értékelsz (értelmes elfoglaltságok, barátok, kultúra, szép külső, sportolás stb.) Tehát az önértékelésedet erre építsd fel és ne arra tekints, hogy hogy átvertek hanem arra, hogy a jövőben nem fognak, és olyat férfit fogadsz csak el magadnak amilyet megérdemelsz (ez nehéz feladat, személyes tapasztalat, szóval tudatosnak kell lenni nagyon ebben).

Az banális mondás, hogy az idő mindent megold, de igaz - csak azt nem lehet tudni, hogy mennyi idő oldja meg. Éreztem már magam én is reménytelen helyzetben, azzal, hogy talán sosem múlik el ez az érzés és kétségbe ejtett..de végül elmúlt. Vagy más esetekben ha nem is elmúlik de kezelhetővé válik kb. ilyen gondolatokkal: "ok..itt van ez a pasi..elfogadom, hogy megérint vagy felkavar..DE..nem megyek bele mert ez nem jó nekem és nem kell nekem".

Kitartás kívánok neked és azt, hogy minél hamarabb meglegyen a kivezető út az érzések eme útvesztőjéből.

2012. dec. 19. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Az igazság meg az, hogy 2 hónap alatt te valakibe nem tudsz beleszeretni. Ezek szerint még olyan valódi szerelmed nem volt. Nyugi majd lesz egy másik ember oldalán. A srác meg remélhetőleg tanult belőle, és többet addig nem kezd kapcsolatba míg az előzőt nem zárta le magába.
2012. dec. 19. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 omba ***** válasza:
100%

Fel nem fogom, mit kellene magadnak megbocsátanod!

Komoly, és őszinte voltál, - hozzá is, magadhoz is.

Így kell ezt, miféle dolog ilyenkor a méricskélés???

Aztán néha nagyot esünk, pofára, de akkor is ez a helyes élet, ez élet! A boldogsággal az átvágással, a csalódással együtt. Ahogy a neten bölcselkednek, nem az számít mennyi ideig élsz, hanem az, hogy mennyi idő volt, amiért érdemes volt élni

Ez ilyen volt, - teljesen függetlenül a pasi jellegtelenségétől!


Az idő meg nem old meg semmit, de 2,5 hónap meg nem "idő".


Amúgy meg, nem csak érzelmi kérdésekben, ha vannak homályos megérzések, - azokra hallgatni kell, tapasztaltam már párszor, hát igen: így is, úgy is!

2012. dec. 19. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

2,5 hónap? az nem is sok az én helyzetemhez képest, nekem már több mint 2 éve. Minden nap rá gondolok, beleszerettem de nagyon és ő az egyetlen pasi aki idáig nagyon megbántott, többször is.

Soha nem lebegtem rózsaszín ködbe, mindig tudtam kontrollálni az érzelmeimet,kivéve ennél a pasinál.

Sokáig gyűlöltem magam, azért hogy esélyt adtam neki,de most már azt gondolom, mindent meg kell élni a csalódásokat és a fájdalmakat is, ezek által fejlődünk.

Sokan már 20 évesen több ilyen csalódáson vannak túl, szóval....

2012. dec. 19. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Másodiktól utolsóig: nagyon szépen köszönöm Nektek a hasznos és értelmes válaszokat!!

2.: Köszönöm! Az elmúlt két napban sokszor eszembe jutott ez a gondolat: "Azt szeresd, aki viszont szeret." És igen: lehet, hogy ez egy hatalmas lehetőség, csak még nem látom. Lehetőség arra, hogy az eddiginél jóval erősebb legyek. És hogy megváltozzam. Nem akarok mást kiemelni soraidból, mert minden mondatodban tartalom van és egy regényt írhatnék most!:) Köszönöm a gondolataidat!!

4.: Igen, épp ezen van a hangsúly: az elfogadáson. Elfogadni, hogy megérint és felkavar a pasi, de nem menni bele a dologba. Mindennek az alapja az elfogadás. Csak onnantól kezdve lehet továbblépni és építkezni. „ha nem is elmúlik, de kezelhetővé válik”.-Ez tetszik! Említed, hogy te is voltál ilyen helyzetben, ami „kétségbe ejtett”, de elmúlt. Én múlt szombaton voltam így…egész nap fel sem keltem az ágyból, nem ettem, nem ittam, semmi nem érdekelt és komolyan foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata…Szánalmas voltam! Mivel én ennél jóval erősebbnek gondolom magam, ez megrémített és ezért írtam ide. Pont a kétségbeesés miatt. Köszönöm!! Nem véletlenül van 96%-od!

5.: Köszönöm! Tartok tőle, hogy nem tanult belőle, mert egy egocentrikus, önző férfiról van szó. Épp ezért az élettől még kapni fog ő egyet, s mást és nem irigylem érte.

6.: Köszönöm! A megérzések…Igen…a legelső alkalom legelső percében, amikor megismertem, volt egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy „Innen ne tovább!” És épp azt kell megbocsátanom magamnak, hogy nem hallgattam erre. Szándékosan voltam érzelmileg vak. Hagytam magam átverni! Nem is az a legnagyobb baj tán, hogy csak a szexre kellettem, hanem az, hogy közben mást szeretett és ezt persze nem közölte velem!! Nyilván szex közben is rá gondolt. Átvert. És én ezt hagytam!

Hetedik: Köszönöm! Igen, sokan már 20 évesen több csalódásos vannak túl. Én sajnos (vagy szerencsére :-)) nem vagyok egy szerelmes típus és nagyon ritkán szeretek bele valakibe (eddig két férfi). Épp ezért fogalmam sincs, miért pont ebbe az egocentrikus pasiba szerettem bele. Lehet, azért, mert alacsony az önbecsülésem és tudat alatt azt éreztem, hogy nekem csak ennyi jár. Egy magas önbecsülésű nő szerintem nem szeret bele olyan férfiba, akivel kapcsolatban már az első randin is rossz megérzései vannak….Vagy nem tudom. Egyszerűen nem értem azt, hogy ki kibe és miért szeret bele. Sokat kell még fejlődnöm! Kívánom, hogy Neked is gyógyuljanak be a sebeid!! Erőt és kitartást kívánok hozzá!

A legrosszabb az, hogy egy csajozós típusú pasiról van szó (pedig korábban undorodtam az ilyenektől), aki szerintem már szakításunk után egy héttel mással volt és egy percig sem bánkódik miattam. Tudom, hogy ez önző dolog és a bosszúvágy nem helyes, de valahol elégtétel lenne nekem, hogy ő is legalább egy kicsit érezze rosszul magát. De nem ez a helyzet.

Na jó, abbahagyom az önsajnálatot és a rinyálást.:)

Köszönöm tehát Nektek és küldtem sok szép zöld kezecskét.:)

2012. dec. 20. 02:20

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!