Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most csak szerintem nem tudja, hogy valójában mit is akar?

Figyelt kérdés

A barátom már hónapok óta nyaggatott azzal, hogy miért nem szerzem meg végre a középfokú nyelvvizsgát angolból, ne csak az alapfokúm legyen. Na, elmentem egy nyelviskolába beiratkoztam egy felkészítő tanfolyamra. Elmesélem otthon, hogy mit intéztem, reakció nulla. A tanfolyam péntek délután és szombat délelőtt van. Első héten még nem volt semmi, második pénteken pakolom össze a cuccaimat, hogy induljak a tanfolyamra, erre elém áll, hogy hová, hová. Mondom megyek angolra. Erre hogy te soha nem tudsz itthon lenni, minek mászkálok én folyton máshová, miért nem tudok otthon ülni, mint ő.

A másik nyár óta felszedtem 6 kilót, és folyton azzal piszkál, hogy miért nem mozgok többet. Végül is igaza volt, már engem is kezdett zavarni. Van itt egy edzőterem tőlünk kb. 5 percre gyalog, elmentem körülnézni, majd úgy döntöttem, hogy kipróbálom a zumbát, táncolni amúgy is szerettem mindig. Mondom neki este, hogy teljesülni fog a vágya többet fogok mozogni, és nemsokára le fog mennyi rólam az a kis felesleg. Gondoltam, örülni fog neki. Hát nem örült, sőt. Annyi volt a reakciója, hogy szóval lesz még egy este, amikor nem leszek otthon. És újra rákezdett arra, hogy mert én miért nem tudok otthon ülni a fenekemen. Mondom neki, hogy nem te nyaggattál a felesleg miatt. Választ nem kaptam. Most szerintetek tudja egyáltalán hogy mit akar tőlem?


2013. jan. 13. 15:50
 1/4 anonim ***** válasza:
Szerintem a legjobb lenne ha észrevennéd, hogy a kapcsolatodnak vége.
2013. jan. 13. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Nekem már tényleg rémisztő olykor, hogy mennyi ember él rossz kapcsolatban, azért, hogy ne legyen annyira magányos.:(
2013. jan. 13. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Hát igen nehéz az elválás. Se veled se nélküled :S
2013. jan. 13. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a megerősítést. Mostantól átmegyek politikusba, és ha legközelebb valami nem tetszik neki, akkor azt fogom mondani, hogy Ha nem tetszik el lehet innen menni. Még egyszer kösz mindenkinek.
2013. jan. 13. 19:15

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!