Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Érti valaki a pasikat, legfőké...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érti valaki a pasikat, legfőképpen jelen esetben a vőlegényem?

Figyelt kérdés

Távkapcsolat van köztünk ami azt jelenti hogy én Magyarországon, ő Németországban van, havonta 3napotz vagyunk együtt azaz amikor ő hazajön.Szerencsére ez változni fog, 2 hetente lesz 3nap mivel összejön a saját autó.

Jelenleg itt vagyok nála,2 hétre, már pénteken indulunk haza! Végig melózta az időt amióta itt vagyok, csak 2 szabadnapja volt.

Aligha volt szex 2 naponta, tegnap is melózott, 11től du.16ig, hazajött elfoglaltuk magukat, ő palacsintát szeretett volna, 2esben megcsináltuk, közbe kis borozás, együtt fürdés, és egy nagyon jó szex.Kb félóráig tartott elég intenzív volt. Aztán én még szerettem volna egyszer nyűgösködött hogy hát ő nem, fáradt hiába piszkáltam semmi, ennek hatására bekapcsolta, egy erotikus filmet, elkezdtem lent orálisan kielégíteni, majd végül ráültem és szexeltünk, de szinte nem is mozgott csak én, még azt is megmerném kockáztatni hogy a nő hangja miatt élvezett el.

Előre elnézést hogy ilyen részletesen leírom, de muszáj voltam, elvagyok kenődve, nem szeretném ha a kapcsolatom tönkre menne.Hogy vélekedtek erről?? Mit kéne tegyek??? Vagy tényleg csak fáradt volt??


2013. febr. 6. 06:34
 1/9 anonim ***** válasza:
90%
Drágám, ha nem akarja, nem kellene erőltetni.
2013. febr. 6. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
És mikor ő erőlteti, alszok és akkor kezd el simogatna, vagy mondjuk belémtenni.?
2013. febr. 6. 06:43
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, de nem értelek! Végig melózott, de még így is 2 naponta volt szex. És te most attól vagy kétségbe esve, mert másodszorra nehezen ment neki? A férfiak sem gépek, hogy megnyomsz egy gombot és hajrá.
2013. febr. 6. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Ha egy kapcsolatban csak a szex a fontos, akkor az nem ér semmit! Miért nem lehet elhinni, hogy ha valaki fáradt, akkor nincs kedve egész éjjel szexelni? Miért csak saját magaddal törődsz, és vele miért nem? Ha félóráig szexelt veled, az neked miért nem elég?

Ha így folytatod, akkor a kapcsolatod biztosan tönkre megy! Ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön, nem csak a nő felfokozott igényeit kell érvényesíteni!

Mégegyszer: ha neked CSAK a szex a fontos a kapcsolatotokban, az akkor nem lesz hosszú életű.

2013. febr. 6. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Akkor mi is kérdezhetnénk ennyi erővel, hogy neked mi bajod van olyankor. Amire az lenne a válaszod, hogy nem volt kedved és kész. Na neki sem volt kedve és kész. A kapcsolatotok meg így is úgy is halálra van ítélve mert havonta találkozni 1x az eléggé biztos út az elhidegülés felé. Ha meg mégis összeházasodtok akkor az összeköltözés után fog kiborulni a bili mivel Qrvára nem ismeritek egymást.
2013. febr. 6. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Ha neked nincs kedved,te pöccre indulsz? Ugye,nem? Felesleges hisztit nyomsz! Ha meg elsőre nem mentél el és ezért követelőztél,el kellett volna mondani neki,hogy neked nem jött össze. Munka után te sem lennél ilyen fene kipihent!
2013. febr. 6. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Nyugodj meg:),hidd el így is átlagon felûl teljesitett a kedvesed!A meló,a stressz néha nehezen elviselhetõ fõleg egy férfinak,úgyhogy nincs ott semmi gubanc!Szex helyett,simogasd,masszirozd,kedveskedj neki,hiszen olyan nagyon lehet az apró érintéseket,gesztusokat is értékelni.A kontaktus így is megvan és érzi,hogy fontos neked!:)
2013. febr. 6. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
94%
Azt mondta, fáradt. Bármilyen hihetetlen, nálunk pasiknál ez azt jelenti, h fáradtak vagyunk.
2013. febr. 6. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
Egyet értek te kint voltál nála nem volt igazán mit csinálnod tele voltál energiával de ő nem. Azonban ha benned felmerül egy gondolat azzal kapcsolatban hogy valami nem oké..ott el kell gondolkoznod hogy mégis mi nem az.mivel valószínű nem csak ennyiről van szó amit te most leírtál 4 mondatba a kapcsolatotok ennél jóval bonyorultabb és van hogy érzel valamit de nem tudod megmagyarázni hogy mit.ezt neked kell megfejtened mi boztos nem tudunk benne segíteni..mert amit leírtál még nem ad okot az aggodalomra.
2013. febr. 8. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!