Életem egyik legnehezebb döntése előtt állok! Kiváncsi volnék, szerintetek mi tévő legyek, jó irányba tartok-e!? Szakítanék a párommal, elutaznék, új életet kezdenék. Bőbvebben lent!

Ahhoz, hogy megértsétek kicsit a dilemmámat, részleteznem kell, igyekszem, hogy ne legyen hosszú!

Jelenlegi párkapcsolatom 4 éve tart. Ő 40 éves és F, én 30 és N. Az elején rettentő szerelmes voltam annak ellenére, hogy már akkor túl sok volt a probléma. Dúrva megcsalásokkal indult (videófelvételt láttam pl. a dologról, szexhírdetések lettek feladva, stb.), amit akkor "megbocsájtottam", legalábbis túlléptem rajtuk, mert ígéretet kaptam, hogy nem fordul elő többet. Azóta másra nem derült fény, én nem is kutakodtam. Kapcsolatunkban folyamatosan problémák adódtak, melyek miatt mostanra végképp kiábrándultam a páromból, s nem tudom elképzelni Vele a jövőmet. Tulajdonképpen kb. 1,5 éve igazán rossz minden. Együtt élünk (az Ő házában), de nincs igényünk a másik társaságára, mintha csak lakótársak volnánk. Mindig azt mondja mindenre, ha "panaszkodom", hogy csináljuk, menjük, de ebből sosem lesz semmi. Mindketten dolgozunk, én nem vagyok alkalmazott. Szabadidőnkben egymástól függetlenül tevékenykedünk, közös programokat nem szervezünk. Ebben az évben (miattam, én nem akartam) még szexuális kapcsolatunk sem volt egymással. Korábban, csak akkor közeledett, ha le akart feküdni velem. Talán 2 éve is van már, hogy utoljára csókolóztunk. Aludni az ágy két végében alszunk már nagyon rég. Ha én Hozzá bújtam, hagyta, de Ő még csak meg sem fogta a kezem magától. A párom minden szabad percében internetezik és tv-t néz. Velem nem szívesen beszélget, mindig azt mondja, most mást csinál. Hónapok óta tulajdonképpen bőröndökből öltözködöm, rég óta készülök az elköltözésre. Tiszteletlen velem szemben, türelmetlen, csöppet sem kedves. Legutóbb pl. filmet nézett, amibe bekapcsolódtam volna, s feltettem néhány kérdést. Őt ez bosszantotta, ezért azt mondta, nézzek tv-t bárhol máshol a világon. Általában igyekszik leégetni mindenhol, ez már a körülöttünk lévőknek is feltűnt, s zavarja is őket. A saját családtagjaimnak panaszkodik rólam. Azt mondja legyek normális, hagyjam békén. Ez egyébként Nála annyit jelent, hogy ne kérdezzek semmit, ne szóljak bele semmibe. Rengetegzer hangsúlyozza, hogy Ő felnőtt ember, nincs szüksége a véleményemre semmivel kapcsolatban, megold mindent egyedül. Sokszor nevetve a szememre hánnya, hogy én lakom nála. Ha hazajön, legtöbbször nem is köszön, vagy csak annyit mond, "szasz"!

Adódott egy lehetőségem, 3 hónapra külföldre tudok menni dolgozni. Természetesen gondolkodás nélkül igent mondtam, úgy gondoltam a lehetőségen túl, ez a kapcsolat befejezésére is alkalom. Elterveztem, hogy még kimenetelem előtt külön költözöm, s már vissza nem a páromhoz jövök.

Sokszor, hónapok óta próbálom elmagyarázni Neki, hogy megváltoztak az érzéseim, nem tudok férfiként gondolni rá, s szerintem már Ő sem úgy szeret. Nem érti, nem hiszi, nem tudom, de mindenre azt mondja, hogy Ő szeret, ne menjek el. Mostanra felfogta, hogy mindenképp elutazom, de szerintem azt gondolja, majd ha visszajöttem folytatjuk. Egyszerűen nem értem, miért nem érti, hogy Neki is jobb lesz nélkülem.

Én ezt nem akarom, s már előre tartok attól, hogy nem fogok tudni szabadulni Tőle.

Lelkileg gyötör leginkább a dolog, mert bár nem szerelemmel szeretem, nem akarom Őt megbántani. Attól, mert nem úgy viselkedik, ahogy én szeretném, még nem rossz ember. Nem vagyok börtönben, azt csinálok amit akarok Menekülnöm sem kell, nem ver. Csak éppen magányos vagyok a kapcsolatban. Sokat sírok, fáj ahogy viselkedik, mert tudom, hogy másképp is lehetne. Nem vagyok boldog. Nehéz nekem a döntés, a külföldi út miatt is, mert egyébként minden más ide köt. A munkám is, ezzel az is lehet, hogy minden itthoni vevőmet elveszítem. Egyedül egy lakást is sokkal nehezebb lesz fenntartanom. Bíztam ebben a kapcsolatban, s nagyon bánt, hogy nem lett belőle semmi. A szakítással az egész életemet újra kell kezdenem, újra fel kell építenem.

Igazából az elhatározás már rég megszületett bennem, végig is fogom csinálni. Minden barátom, s a családom is támogat, én azonban még mindig bizonytalan vagyok.

Egy olyan embertől szeretnék már bármi áron szabadulni, aki biztosan szeret engem a maga módján.. Elég indok az, ha nem vagyok boldog, ha én többet, vagy mást szeretnék?

Vajon mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy már ne érezzem magamat rosszul a döntésem miatt? Tudom, hogy nem vagyok pótolhatatlan, de mégis aggódom azért is, hogy mi lesz Vele, ha elmegyek.. Ő mikor fog ezen túllépni vajon?