Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Én teljesen tanácstalan vagyok. Nem értem a viselkedését. Miért csinálja ezt? ~lent kifejtve~

Figyelt kérdés

Mint a legtöbb ilyen történet, ez is azzal kezdődik, hogy van egy srác aki nagyon tetszik nekem. Kb fél évvel idősebb nálam. Nyáron együtt voltunk Balatonon, baráti társasággal. Ott egyik este a fiúk vagy 10-en leitták magukat. Mire Marci odajött hozzám (részegen), és leült mellém. Elkezdtünk beszélgetni, és ő azt mondta, hogy szeret. Mivel részeg volt természetesen nem hittem neki, gondoltam a pia beszél belőle. Meg akart csókolni, de nem hagytam, elhúzódtam. Megkérdezte, hogy én szeretem-e. A válaszom az volt hogy nem tudom. Persze szerettem akkor már rég, de nem voltam biztos magamban. Másnap, mikor má józan volt (és mindenre emlékezett) ismét beszélgettünk, de mikor hozzámért akkor is elhúzódtam. Sokat beszélgettünk, de csak úgy általános dolgokról, egymásról nem nagyon. Erre pár nappal utána, ott Balatonon megismert egy lányt. Szinte semmit nem tudott róla a nevén kívül, mégis elment vele valahova egyik este, mikor már elígérkezett nekem. Nagyon rosszul esett (nyilván), és totál kiakadtam rá. Így utólag látom, hogy ennek semmi értelme nem volt, hiszen nem jártunk, és ő elvégre szabad ember, azzal megy el akivel akar. De akkor onnantól nagyon bunkó lettem vele. Beszélgettem a haverjaival, és ők azt mondták, Marci már régóta szeret engem, és tényleg össze akar jönni velem. Nem tudtam, hogy hidjek-e nekik, vagy de, de akkor már mindegy volt. Már nem beszéltünk. Én meg akartam vele beszélni a dolgot, de ő nem volt hajlandó beszélni velem. Utánna a nyaralás hátralevő részéig elnéztünk egymás mellett. Elvileg nem történt köztük semmi azzal a másik csajjal, még csak csók, ölelés, vagy kézfogás sem, bár az már nem érdekel. Utánna egy hónapig bírtuk szótlanul, mire ismét beszélgetni kezdtünk. De csak ketten, barátok nélkül még soha nem találkoztunk. Ez tavaly nyár vége felé volt, és most április van. Nekem azóta nem volt senkim, neki volt egy barátnője. Közben néha-néha havonta beszélgettünk pár sort facebookon, de ennyi. Erre valamelyik nap ismét rámírt. Találkozni szeretne velem, én pedig egyszerűen nem tudom ezt hova tenni. Persze, jó lenne vele találkozni, hiszen én tavaly nyár óta szeretem, azóta nem sikerült továbblépnem, de félek is. Leginkább azért meg nem ismerem őt. Nagyon keveset tudok róla, és ő is rólam. Mégis, amikor beszélgettünk, már feljött a szex-téma. Amire persze nemet mondtam, de találkozni akar velem akkor is, mindenképp. Én egészen eddig ugyanúgy szerettem, de már nem tudom mit akarok. Néha azt kívánom, bár meg sem ismertem volna, mennyivel könnyebb lenne most. Barátnőm mellettem ült amikor msn-en beszélgettem vele, és amíg elmentem csinálni 2 teát, addíg az én nevemben beszélt vele. Ami kissé furcsára sikeredett, mert ő olyan tipikus domina, és kicsit talán bunkó volt vele. Én sokkal elnézőbb vagyok, de a barátnőm azt mondta, hallgassak rá, és most ne válaszoljak neki, érezze kicsit ő is, hogy milyen az amikor nem válaszolnak neki. (mert néha Marci sem válaszolt az én üzeneteimre). De most Marci kissé sértettnek látszik, pedig nem akartam megbántani. Csak félek. A vele való találkozástól, attól, hogy esetleg nem lesz közös témánk, nem találjuk a közös hangot. Amikor vele vagyok, eddig még minden magabiztosságom elszállt és olyan lettem mint egy félős kis nyúl. Pedig alapjáraton én eléggé magabiztos vagyok. Egyszer azt mondta, ő a rossz lányokat szereti. Eddig azt hittem, megállom a helyem a rosszlány szerepben, mert, de félek, hogy ez alatt mást értünk. 16 éves vagyok, és még szűz, de valahogy nem mostanában tervezem a szüzességem elvesztését. Nem a korral van bajom, egyszerűen csak úgy érzem, még nem vagyok rá készen. És most fogalmam sincs, mit csináljak vele. Találkozni akar még mindíg. A legtöbb barátunk, és közös ismerősünk, mind kivétel nélkül azt mondta, hogy más világ vagyunk.. . Lehet, hogy igazuk van, és nem kéne kötnünk az ebet a karóhoz.

Ha van ötletetek, tanácsotok, azt örömmel fogadom, ha valami nem érthető, akkor kérdezzetek( már ha volt erőtök elolvasni, kissé talán hosszúra sikeredett). És értelmes válaszokat kérnék szépen, bunkó emberek tartsák meg a véleményüket! Köszönöm!

16/L


2013. ápr. 2. 18:02
 1/5 anonim ***** válasza:
mire a végére értem elfelejtettem az elejét! találkozz vele azt lesz ami lesz
2013. ápr. 2. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Szia!Kicsit hosszu a tortenet. De en azt javaslom h talalkozz vele.20/L
2013. ápr. 2. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 kolosszus22 ***** válasza:
Megmondom én mi a bajod: túl sokat agyalsz, görcsölsz. Már előre lejátszod az agyadban a dolgod és magadba táplálod a félelmeid. Ezt felejtsd el, így nem lehet nekiindulni, csak találkozz vele és lesz ami lesz, valószínűbb h jól fog elsülni, ha 2 ember passzol akkor úgy is jön majd a téma magától és beindul a dolog.
2013. ápr. 2. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Találkozz vele szerintem is, de ne hagyd magad... úgy értem, ne engedd, hogy teljesen irányítson. Jönni fog minden magától, csak ne görcsölj! :) Légy természetes vele! 22/L
2013. ápr. 2. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokat:))
2013. ápr. 3. 16:14

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!