Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakíthat ezért, vagy megválto...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakíthat ezért, vagy megváltozhat?

Figyelt kérdés
A barátommal( 29/F) 2 hete vagyunk együtt, de fél éve ismerkedünk, találkozgattunk, sokszor aludtam ott és olyan viszony volt köztünk hogy jól érezzük magunkat egymással, és majd lesz ami lesz.Többször volt olyan , hogy kijelentette hogy ne találkozzunk többet, mert tul fiatal vagyok hozzá ( 20/L ), és hogy vannak dolgok amik zavarják őt bennem. Mikor utolsó alkalommal mondta ezt, hogy ne találkozzunk többet, már olyan könnyedén vettem, és nem érdekelt, mert már annyiszor megbántott ezzel, hogy nem tudtam volna sírni...Nem érdekelt, persze legbelül igen, de próbáltam túltenni magamat. Most együtt vagyunk, megkérdezte hogy leszek e a barátnője ? ! Természetesen igennel feleltem, de ma reggel összekaptunk olyanon, hogy ment volna dolgozni, én viszont örömet akartam neki okozni,még a készülődés előtt , és mikor elkezdtem orálisan,hagyta, nem ellenkezett..Persze előtte, mondta hogy nem kéne, mert készülnie kell, stb.. Aztán mikor úgy gondoltam hogy orálisból elég, és felülök rá, bepipult, hogy miért erőszakoskodom, hogy neki kötelességei vannak, és készülődnie kell.Most nagyon haragszik rám.Gyerekesnek tart. Azt mondja neki kötelességei vannak, nem kellett volna rá másznom reggel munka előtt. Hogy ő munka előtt szeret pihenni, stb stb...Aztán haza fele mentem mikor írt, hogy Beszélnünk kell majd pár dologról, nem akar megbántani, de kell. Rögtön arra gondoltam hogy szakítani akar :( Előtte 2 nappal is összevesztünk, olyan kis jelentéktelen dolgon, hogy hihetetlen. Én mindig megbocsájtok neki, ha olyat csinál ami nekem nem tetszik, vagy megbánt, de ő egyből megsértődik, és mindig neki van igaza.! Igazi büszke ember! Aki bármikor megsértődhet, és nem képes megbocsájtani, vagy csak órák után... Nem azt mondani, egy ilyen jelent után hogy : Nem volt elég világos amit mondtam ? ! : Készülődnöm kell. Nem értem miért akaratoskodsz.. !! Nem szeretném őt elveszíteni, nagyon szeretem, de egy nagyon furcsa, érdekes ember... Aki minden egyes dolog miatt képes leszidni, finoman persze.Tudja nagyon jól milyen fontos nekem, de ha ilyen apró dolgokon kiakad..

2013. máj. 13. 16:05
 1/4 anonim ***** válasza:

Igaza volt, oké hogy szex meg minden, de egy dolgozó embernek sajnos nem mindig oké a dolog. Te mivel még éretlen vagy, ezt nehezen fogod fel gondolom.

Most jöhetnek a nethuszár férfiak, akik leszólják a palit, hogy mekkora lúzer, de állítom ezek a nethuszárok még életükben nem láttak pi nát, nemhogy azt tudják, milyen melózni menni.

2013. máj. 13. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Adhatok egy tanácsot? Ne vedd fel pár napig a telefont ha hív, és ne keresd, sőt, ne is hagyd, hogy elérjen. Mivel írtad: "Mikor utolsó alkalommal mondta ezt, hogy ne találkozzunk többet, már olyan könnyedén vettem, és nem érdekelt, mert már annyiszor megbántott ezzel, hogy nem tudtam volna sírni.." Ezután összejöttetek, mert látta, hogy nem veszed olyan komolyan. Szóval ne vedd. Ha azt látja rajtad, hogy neked nem olyan fontos, és annyira nem érint mélyen, ha nem találkoztok, akkor ő fog a lábaid elé borulni.

Mégis melyik pasi ne szeretné, ha reggel rámászna a barátnője? :D Ha keres Írj neki egy sms-t, hogy túl sokat hisztizik, és nincs kedved találkozni. Utána pár napig hanyagold. Biztos nehéz lesz, mert kedveled, és hiányozni fog, de biztos vagyok benne, hogy sikered lesz, ha kibírod. :)

23/N

2013. máj. 13. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
1. Válaszoló. Én ezt teljesen megértem, csak olyan jeleket adott amiből én arra következtettem, hogy nem zavarja, ha lecsúszom. Utána meg azt mondta, hogy nem adott semmi olyan jelet. Én megértem őt. Bocsánatot is kértem, de ilyenért elhagyni gáz lenne.. És akkor nem is szeretne.
2013. máj. 13. 16:12
 4/4 anonim ***** válasza:

ELső válaszoló: Igazad van persze, de te nem olvastad végig? Ez a pasi alapból elég bunkó. (Bocs kérdező, de így van. ) Úgyhogy nem csak az itt a probléma, hogy ő egy dolgozó ember. Egyékbént meg a férfiak később érnek, szóval nem tudom mire van olyan nagyra a korával.

2. voltam

2013. máj. 13. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!