Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Fél éve volt egy mélypont a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fél éve volt egy mélypont a kapcsolatomban. Folyton veszekedtünk, és sokáig szex sem volt köztünk. Azóta rendbe jöttek a dologok, de tegnap kiderült, hogy a párom annak idején maszturbált párszor egy régi ismerösére gondolva. Lelkileg megcsalt?

Figyelt kérdés

Azt mondta azert csinálta, mert mi távol voltunk egymástól, és vágyott gondolatban egy vékonyabb nöre. Nem konkrétan arra a csajra, csak az ö teste maradt meg az emlékeiben számára úgymond ideálnak.

Ezért úgy volt vele, ha már gondol valakire, akkor egy szexisebb csajra gondol, mint én. Én is tettem ugyanezt másik srácra gondoltam, miközben maszturbáltam. De én rá pár napra elmondtam neki. Az ö dolga viszont most derïlt ki, mikor rákérdeztem. Annakidején is kérdeztem, de akkor tagadta. A szemembe hazudott. Azt mondta azért, mert nagyon szégyellte és félt, hogy elveszít. Tudom, hogy nem lenne jogom haragudni rá, hiszen én is megtettem akkor, de mégis bánt. Föleg az, hogy letagadta. Miért nem tudom túltenni magam ezen? Miért haragszok rá, ha én is ugyanazt tettem? Lehet hogy arra a másik nöre vágyik? És lehet, hogy egyszer ezek a képzelgések tettek lesznek nála?


2009. okt. 1. 11:11
 1/6 anonim ***** válasza:
Milyen helyes a párod, hogy ezt így elmondta neked, hogy kire is gondolt és milyen testi adottságai miatt... Gondolatrendőrség nincsen...
2009. okt. 1. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

nincs jogod haragudni rá... mondjuk ettől nyugodtan haragudhatsz rá, de ne csodálkozz ha elveszíted. ha nincs szex, az ember segít magán. az hogy mire gondol közben az magánügy. sőt ha nem szeretkeztetek, akk sztem az is magánügy, hogy maszturbált. tegnap egy másik lánnyal álmodtam... most rohanjak haza és mondjam el a barátnőmnek? hoyg szarul érezze magát? érted a lényeget? :) sztem jót tenne nektek némi klüönlét, és utánna le kéne ülnötök hogy tényleg szügséges e ez a kapcsolat..

sok sikert

2009. okt. 1. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Jó ürügy, ha újból össze akarsz veszni vele.

De nem árt ha tudod, a férfiak jelentős része másra gondol, miközben az asszonyt dugja.

2009. okt. 1. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
A ferfiak 99% masra gondol maszti kozben.mivel te ott vagy neki, rad nem fog gondolni.
2009. okt. 1. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Ha a mélypont idején nem foglalkoztál vele, nem feküdtél le vele, akkor ne csodálkozz, hogy segít magán. Én, amikor napokig nem kívánok szexelni a párom pornót néz. És engem nem zavar már, mert rájöttemz, hogy inkább csinálja egyedül de otthon, mint valaki mással - máshol. Az a lényeg, hogy veled van, és nem csalt meg, pedig sokan biztos azt tették volna. Szerintem ez miatt ne veszekedj vele, teljesen mindegy a gondolata. Rég volt, elmúlt, és nem voltál ott neki -= te is hibás vagy. Törekedj arra, hogy a jövőben elkerüljétek ezeket a mélypontos időszakokat. A nő fő feladata a "mekrgz" nyugodt otthon megtérítése, ahova a férfi haza megy pihenni, le nyugodni.
2017. jún. 25. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

* meleg, nyugodt otthon, légkör megteremtése

(bocsánat, félre a telefonom)

2017. jún. 25. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!