Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Amióta összeköltöztünk nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Amióta összeköltöztünk nem "esik jól" a barátok társasága, ráadásul az is zavar, ha párom velük van. Pedig időm van, mi lehet velem!?

Figyelt kérdés

2 év kapcsolat után költöztünk össze, már néhány hónapja együtt élünk. Mindketten társasági embernek ismertünk meg egymást, mi is egy ilyen társaságban jöttünk össze. Régen nyitott voltam, vidám, nevetős aki majdnem mindenkivel megtalálta a közös hangot és tényleg jól is érezte magát.


Nekem a barátaimmal durván 1 éve kezdett megromlani a kapcsolatom. Szűk kör voltunk (4-en) de csak ketten maradtak meg, akik közül egy barátnőmmel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, heti szinten. A többiekkel olyan szinten más irányba vezettek útjaink, annyira más értékeket kezdtünk el vallani, hogy havi 1 találkozó alkalmával is "elég belőlük" 2-3 óra. Már ott tartok, hogy nagyon beszélni sincs kedvem velük, csak a kötelezettségből, hogy mégis tudjam, hogy mi van velük. Ők a bajban egyébként sem álltak ki mellettem, talán nem is igaz barátok. Az egyetemről pedig nem szereztem barátokat.


A páromnak kiterjedt baráti társasága van. Jóval nagyobb hangúak mint a miénk, korábban jól éreztem magam velük. De nem értem, hogy miért, azt elmúlt időszakban azt vettem észre magamon, hogy arra fogom, hogy nincs kedvük találkozni velük, hogy túlságokan nyomolósak (ha tehetnék minden egyes estét velük töltenénk, nálunk lebzselnének) vagy, hogy a párom a társaságukban nem foglalkozik velem eleget. Véleménye szerint ez részben igaz.


Nem értem magam, mert taszítani szeretném az embereket magamtól, ugyanakkor nagyon hiányoznak a barátok, a társaság. Azt hiszem legfőképpen az én barátaim, az éjszakába nyúló beszélgetések, séták, nyaralások, kalandok de ahányan vagyunk annyi felé szakadtunk és már nem is találjuk jó ideje a közös hangot.


Mára olyan lettem, hogy folyton feszengeg, görcsölök a párom társaságában, próbálom magamhoz láncolni őt közben mert bizonytalan vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon rossz ezért szeretnék változtatni! Miért vagyok ilyen?


21/L



2013. júl. 10. 07:59
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem itt alapvetően két külön probléma van:


1.: a barátok: szerintem a felnőttéválásnak szinte kötelező része az, hogy szűkül a baráti kör. Akkor ismerik meg igazán egymást az emberek, mikor önállóvá válnak, mikor saját kezükbe veszik az életüket. És bizony előfordul, hogy nem tetszik nekünk az, amivé a másik válik. A Trainspottingban(nem tudom, láttad-e) valahogy úgy fogalmazzák meg ezt, hogy: "kinőttük egymást". Párommal rendszeresen feljön köztünk ez a téma, mikor a barátainkról beszélünk. Ő is, én is érezzük, hogy nagyon sok emberrel megszakadt a kapcsolatunk, pont azért, mert ahogy érünk, egyre szembetűnőbbek lesznek a különbségek köztünk, és a "barátaink" között. Az meg már nem barátság, ha nem tudjuk megérteni, feltétlenül támogatni a másikat, és főleg: nem is igazán érezzük jól magunkat a társaságukban. Szerintem ez törvényszerűség, sajnos vagy nem sajnos.


2. A pároddal való viszonyod. Szerintem alapvetően nagy változás az, ha az ember összeköltözik a barátjával. Kell idő, mire kialakul az új rend, és ez egy "érzelmi utazás" is (ma reggel marhára ezoterikus vagyok. :) )

Nem tudom, mennyit beszélgettetek régebben, mennyire voltatok nyíltak egymás felé, de az biztos, hogy sokat segít, ha ezt meg tudjátok beszélni. Adott esetben ő is elmondhatja a véleményét, megértőbb, figyelmesebb tud lenni, lehetséges, hogy erre van szükséged.


3: ahol a kettő összekapcsolódik: ahogy az ember szépen kezdi "elveszíteni" a barátokat, egyre inkább kapaszkodik abba, ami/aki maradt: lásd te a barátodba. Szerintem most van egy kisebb zűrzavar körülötted, meg kell még szoknod, hogy kevesebb(de annál értékesebb) baráti kapcsolataid vannak, és ez nem azt jelenti, hogy csak a barátod maradt neked. Ha egyébként jól működik egy kapcsolat, tilos rágörcsölni, mert előbb-utóbb észreveszi rajtad a barátod, hogy valamiért feszült vagy. Ezt megelőzendő, beszélgessetek egy kicsit az érzéseidről. Jót fog tenni :)

20L

2013. júl. 10. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Első, nagyon szépen mondtad, öröm volt olvasni. :-) Kérdező, az első válaszoló tényleg mindenre kitért. :-)
2013. júl. 10. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!