Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Le lehet élni egy egész életet egyedül?

Figyelt kérdés
30 leszek, sosem volt barátnőm, külsőleg nincs gond velem a lányok szerint, de elég félénk, nehezen kezdeményező jellem vagyok, nem csak a párkapcsolatokban, ilyen a személyiségem gyerekkorom óta. 10 évig próbálkoztam a lányoknál, rengeteg időm, energiám és pénzem ment el. Természettudományos szakon tanulok, és eldöntöttem, hogy a tudománynak szentelem az életem, lemondok a barátnő lehetőségéről, azt hiszem egyedül akarom leélni az életem, inkább minden időm, energiám és pénzem erre a célra szentelek, jelenleg ebben látom az életcélom. Félek a pszichológiai hatásoktól, hogy egy életen át ki lehet-e bírni, a lányok úgy sem fognak kezdeményezni, én meg már nem akarok, nem akarom többet, hogy visszautasítsanak, nem tudom, hogy az egyedüllét mennyire deformálja egy ember személyiségét, nem-e kattan be az ember egy idő után. Két éve nagyon rossz volt, tavaly volt a tetőpont, de már úgy érzem elmúlt a hiány, annyira nem kattogok ezen, nem hiányzik a párkapcsolat most -van dolgom rengeteg, tanulnom kell- de szeretném, ha ez így is maradna.
2013. aug. 10. 19:19
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
79%
építs egy atomreaktort
2013. aug. 10. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem egyedül se annyira rosz.

Főlag hogy szerelmes se voltál, így nem tudod mit veszítettél...

2013. aug. 10. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
44%

Most lehet, hogy nem hiányzik a párkapcsolat, mert lefoglalod magad, de hidd el, késôbb biztosan fog.

Eltelik egy bizonyos idô és te is szeretnél majd családot.

Az egyedüllétet nem lehet megszokni szerintem.:)

2013. aug. 10. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 Pain for Pleasure ***** válasza:
100%
Persze. Csak találni kell egy életcélt, ahogy olvasom ez meg van már neked. :)
2013. aug. 10. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
57%
hát ha nem éreznéd a hiányát ezt a kérdést se tetted volna fel úgyhogy bármit írsz te is jól tudod hogy szeretnél egy nőt
2013. aug. 10. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
81%
Le lehet élni, de az ember társas lény... Ebből adódik, hogy jóval nehezebb minden, mint ha lenne egy családod.
2013. aug. 10. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
14%
Lelehet csak nem sok értelme lesz az életednek ha 80 éves leszel és nem lesz senki aki aggódik érted ha beteg vagy, senki nem gondoz ha lerobbansz.
2013. aug. 10. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
73%
Én a helyedben azért nem adnám fel! :) Sok az olyan ember, aki normálisabb, tanultabb, mint az átlag, és pont emiatt nem kellenek senkinek, hiszen a mai emberek felszínesek. Legyél büszke arra, hogy te több vagy ezeknél, és ha tényleg nem találsz senkit magadnak, akkor bizony sajnos meg kell szokni az egyedüllétet...:( De nézd a jó oldalát, így legalább a legjobb társaságban leszel, nem lesz aki lehúzzon!!! :) 19/L
2013. aug. 10. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
55%

Jót biztosan nem tesz


:(

2013. aug. 10. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 ebéd elek válasza:

én is hasonló helyzetben vagyok. bár nekem akkor sem hiányoznak az emberek, ha nem foglalom le magam. mondjuk születésem óta ilyen vagyok


"Sok az olyan ember, aki normálisabb, tanultabb, mint az átlag, és pont emiatt nem kellenek senkinek, hiszen a mai emberek felszínesek."

én csak a hozzám hasonlókkal jövök ki, de akkor gond nélkül. ismerkedés is megy velük, mint a karikacsapás. a többiekkel meg szenvedés (meg nem is érdekelnek)

2013. aug. 10. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!