Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek van még értelme...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek van még értelme kűzdenem a páromért?

Figyelt kérdés
Párommal lassan 9 éve vagyunk együtt, mindketten 28 évesek vagyunk, és van egy 2 és fél éves kislányunk. 1 hónapja kiderült hogy megcsalt egy 40 éves, 3 gyerekes nővel. Persze ahogy kiderült, rögtön kiadtam az útját, akkor úgy gondoltam itt a vége, még egy ilyen megaláztatást nem viselek el. Azt hittem könnyebben viselem, de annyira hiányzott, és az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy a kislányunk is folyton apát kereste és emlegette. 2 hét eltelte után megkeresett és azt mondta minket szeret és akar. Akkor úgy döntöttem hogy egy ilyen kis nőcske miatt nem fogok 9 évet csak úgy a múltba dobni, igenis harcolok azért ami az enyém. Most nem költözött még vissza a párom, de majdnem minden nap itt van, volt hogy itthon is aludt. A facebookon a nő mindenféle ocsmányságot ír rólam. Ezt onnan tudom, hogy egy közelebbi rokonomnak az ismerőse és ő mondta. Aztán perszer meg is néztem a nőci adatlapját, és tele van mindenféle szövegekkel írva, amiről persze rögtön kiderül hogy rólam írta. Olyanok, hogy hiába harcolok mert úgyis ő lesz boldog és nem én, meg hogy egy kis hülye vagyok, ha azt gondolom hogy visszakaphatja amit egyszer elvett. Mindenki azt mondja ne harcoljak egy ilyen emberért, aki egyszer már megcsalt, meg hogy nem kellene megbocsátanom neki. Szerintetek érdemes harcolnom? Mi a véleményetek? Egyébként azt gondolom, ez a nő a nyomomba sem érhet...
2013. aug. 21. 12:56
 1/9 anonim válasza:

"Egyébként azt gondolom, ez a nő a nyomomba sem érhet..."


Akkor mi a kérdés?


Különben meg felnőtt embereknek nem kéne a facebookon élnie az életét, kit érdekel, mit böfög bele az a nő a virtuális valóságba?? Majd ha a kapud előtt fog ordítozni, az fog számítani.

2013. aug. 21. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Harcolni ne harcolj, tartsd meg a büszkeséged, azonban Én inkább a kislány jövőjét tartanám szem előtt. Ha a férjed azt mondta, hogy titeket szeret, akkor úgy is vissza fog menni hozzátok, ha meg nem, akkor keress egy normális családapát, akivel fel lehet nevelni a kislányt. Lépj, ameddig nem késő, mert a kislány lelkivilágának a rovására mehet.

19/F

2013. aug. 21. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

megcsalt. innentől kezdve nincs de meg ha.

hülyevagy ha megbocsájtod bocsi

2013. aug. 21. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
62%
Harcolj a párodért, egy ilyen nő ne tegyen tönkre majdnem 10 éves kapcsolatot, ráadásul ez a gyereknek se lenne kedvező, én ezt gondolom, sok Sikert :) :)
2013. aug. 21. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
De miért van, hogy a sértett élnek kell harcolnia??? A pasidnak kellene tepernie mert ö tolta el az egészet.
2013. aug. 21. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Nos, itt ebben a történetben az a legkevesebb, hogy a másik nő miket ír. A kérdés az, hogy a megrendült bizalommal tudsz-e mit kezdeni. Az se számít, hogy a gyerek mennyire hiányolja az apját, mert ha teszemazt visszafogadod, akkor simán lehet, hogy pokol lesz az életetek és az a gyereknek se lesz jó.


Azt tudom tanácsolni, amit egy baráti párnak is javasoltam évekkel ezelőtt: ha úgy döntesz, hogy visszafogadod, akkor tényleg meg kell bocsánatod a botlást, soha nem szabad a szemére vetned, és NEKED IS dolgozni kell a kapcsolatért. Nem csak elfogadni nagy kegyesen a visszatérést és elvárni, hogy akkor innentől ő tegyen meg mindent, hanem neked is mindent meg kell tenni a kapcsolatért! Újra fel kell fedeznetek egymást.

Ahogy írtam, én ezt sok évvel ezelőtt egy baráti párnak javasoltam... és nekik sikerült. Újra egymásba szerettek egy ilyen félrelépős-különköltözős sztori után, és szebben élnek, mint valaha. Szóval van rá esély, de csak akkor, ha nem akarsz mártírt játszani, hanem emelt fővel megbocsátasz, és olyan nővé válsz, akiért tényleg érdemes küzdeni!

2013. aug. 21. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
Én nem harcolnék. 9 év sok idő, de aki igazán szereti a másikat, nem alázza meg azzal, hogy megcsalja, méghozzá egy ilyen undorító nővel. Bennem folyton az lenne, hogy "Ha 9 évet nem bírt ki, hogy fogja a hátralévő életünket?". Én nem harcolnék ezért az emberért.
2013. aug. 21. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

ezüst nyíl: attól, hogy fb-n most ilyen undorító, a fiúval nem biztos, hogy az volt.

Nagyon sok mérlegelendő dolog van. Egyrészt, egy korábbi válaszoló nagyon helyesen írta, hogy ha megbeszélitek, SOHA, ismétlem SOHA nem szabad előhoznod,a fejéhez vágnod, hogy mit tett. Küzdenie kell neki is, Neked is. Nem gondolnám, hogy egy félrelépés megbocsáthatatlan lenne, de ezt Neked kell érezni, hogy működhet-e. Mindenképpen feltételként szabnám, hogy SOHA nem találkozhat a párod a nővel. Emellett nem tudom, hogy előtted milyen kapcsolatai voltak, ha Te voltál neki az első, akkor lehet, hogy hiányolja a fiatalkori bulizásokat. Ez nem mentség, de figyelembe kell venni. Illetve, ha megcsalt, akkor valami nem volt jó nálatok, és akkor van esélyetek rendbe hozni, ami történt, ha kiderítitek, hogy mi nem volt jó, és azt vagy el tudjátok fogadni, vagy tudtok rajta változtatni...

2013. aug. 21. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Valaki azt írta: SOHA nem találhozhat nővel mi ez? netán egymás tulajdonai vagytok komolyan mondom tiszta nevetség egy ilyen miatt kukába dobni a kapcsolatot. Na meg, hogy egy felnőttnek ne legyen fb-ja na és ha van akkor sem lesz vége a világnak. Elmondom, hogy én is felnőtt vagyok, és mindezek mellett is van fb-om pedig aztán a nők sem vetik meg a fb-ot ők meg igen aktívan használják mi ez? Netán a férjnek ez meg van tiltva, hogy az asszony kicsi büszkesége nehogy megsérüljön?..Egyébként meg rohadtul utálom azokat a nőket, akik nem látnak tovább a kicsinyes büszkeségüknél. Nekem az asszony biztos nem fog dirigálni, sem elzavarni a közös házból. Viszont ha az asszonynak van fb-ja akkor nekem miért ne legyen?, mert nekem megtiltja, hogy nehogy megsérüljön a büszkesége?. Hát azért áljon már meg az a fáklyás menet, nekem egy asszony sem fogja megszabni, hogy kivel mikor nővel férfival fiúval, vagy kislánnyal találkozom-e ha meg ezen megsértődik az az ő baja nem leshetem minden kényét kedvét, kívánságát. A kérdezőnek meg azt üzenem, hogy megalázottság ide vagy oda próbálja meg agy kicsit félretenni a büszkeségét, és nézzen egy kicsit mélyebben ezekbe a megcsalásos dolgokba. Persze a büszkeség az nagy úr, de meg kell tanulni felülemelkedni mindezeken. Én inkább azt mondom, hogy a gyereknek egyik sem jó, mert a gyereknek szüksége van a biológiai apjára is. Mindenesetre ezt azért próbáljátok megbeszélni, hogy mi miért is történt.
2018. jún. 9. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!