Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megfenyegetett a barátom apja, mit csináljak?

Figyelt kérdés

A barátom egy jómódú családból származik, az apja valami parancsnok volt a katonaságnál, az anyja orvos, ő még dolgozik, az apa nyugdíjas. Tegnap este a barátom anyja áthívott vacsorára. A barátom 3 hétre kiment külföldre munka miatt. Szóval egyedül élek és az anyukája áthívott. Ott volt az anya, az apa meg a barátom bátyja. Minden szépen ment vacsikor, beszélgettünk meg minden, vacsi után segítettem mosogatni meg rendet rakni, aztán a két szülő felment lepihenni én meg a barátom bátyával a nappaliban sörözgettem meg filmet néztünk, dumáltunk, vele jó a viszonyom. Nem sokra rá lejött az apa, félrehívott és a következőt mondta nekem(nem biztos, hogy szó szerint így de igyekszem úgy leírni): Ha nem szakítasz a fiammal, elmondom neki, hogy megcsalod fűvel fával. (Soha nem csaltam meg a 3 és fél év alatt!) Nem akarok egy ilyen kis számító szukát a fiam közelében látni. És ha erről szólsz neki letagadom és talán még a munkahelyednek is búcsút mondhatsz.

Semmi rosszat nem tettem neki, annyi, hogy n szegény családból származom. Korábban is tett néhány apró megjegyzést és sosem szívlelt engem igazán, de úgy voltam, vele, hogy majd elfogad egyszer. Visszament a szobájába, én elmondtam ezt a barátom bátyjának, aki mondta, hogy ne foglalkozzak vele, majd ő beszél vele, nem fog semmit csinálni. Mindig ilyen volt.

Nem merem elmondani a barátomnak, nem akarom, hogy szétszedjen minket ez az ember. Mit tehetnék? Bevallom, picit félek tőle... Picit nagyon. Én tényleg soha nem csaltam meg a barátom, nem tudom ezt honnan szedte. Senkinek nem ártottam a családból. Miért ilyen velem?


2013. okt. 29. 09:54
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Nem foglalkoznék vele nagyon, de a helyedben elmondanám a barátodnak
2013. okt. 29. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
1%

Ez az ember mindent kiderített rólad. Ez előtt te már nem tudod megjátszani magad és idő kérdése a komplett bukásod.

Egyszerűen meghagyta a menekülési útvonaladat, hogy a fia ne szembesüljön azzal mennyire átvágtad mint embert.


Te döntesz, mert ez az ember nem fogja hagyni, hogy tovább szórakozz, és biztos vagyok benne, hogy komoly bizonyitékai is vannak a kezébe. Ugyanis ezt és így, csak ekkor lépi meg az ember. Sosem máskor.

2013. okt. 29. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
Mondd el a pasidnak. Ha a bátyja szerint is kattant az öreg akkor ezt a pasid is fogja tudni, és így áll majd hozzá. Leoltják helyetted, te meg ne izgulj. Kettyós az öreg, kéne neki egy seprűnyél szárazon hátulról. :S
2013. okt. 29. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
0%
A barátodat nem fogod tudni befolyásolni, ha a kezébe leteszik a bizonyitékot. Már pedig a kisöreg lefogja, ha nem lépsz.
2013. okt. 29. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
Barátodnak egyelőre ne említsd abból csak gubanc lesz. Az jó hogy a bátyjának említetted innentől ha az apja valamit bekever ott lesz a bátyó aki kiáll melletted. Ne foglalkozz azzal amit mond a vén csataló :) 23/F
2013. okt. 29. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:

A zsarolásnak soha nem szabad engedni!

Mondd csak el barátodnak! Tudod, szétszedni is csak azokat lehet, akik hagyják. Engem például fél tucat ember akar szétszedni barátnőmmel, mégse sikerült. Bizalom kérdése az egész. Nekem is mondták már, hogy a barátnőm megcsal fűvel-fával, meg hogy csak a pénzemért van velem (ami önmagában is röhejes, mert egyáltalán nem keresek sokat). Fel se vettem, amiket mondtak. Én ismerem őt, tudom, hogy mennyire hűséges, most pár rosszakaró nem fog tudni bekavarni.

Ha barátod normális, és szeret, akkor őt se fogja apuci csak úgy elválasztani tőled.

(Mellesleg korotok?)

Ha elmondod, búcsút mondhatsz a munkahelyednek? Persze, valamivel meg kellett, hogy fenyegessen téged, mert nagyon jól tudta, hogy amúgy nem szakítanál vele. És azt is nagyon jól tudta, hogy ha elmondod neki, akkor neked fog hinni. Üres fenyegetés ez, semmi több. Attól meg, hogy valamikor ő volt a katonaságnál a helyi góré, még nem tehet meg akármit.

2013. okt. 29. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
Nem lehetnek bizonyítékai, hiszen sosem csaltam meg. Soha. De kinézem belőle, hogy valahogy rám varrja a dolgot... A bátyja igen, ő mellettem áll, de attól félek, hogyha az öreg nagyon ki akar csinálni, akkor sikerülni fog neki. Pláne hogy tudja, hogy tartok tőle. Illetve csak attól, hogy valahogyan szétszakít minket.
2013. okt. 29. 10:07
 8/15 A kérdező kommentje:
Én 22 vagyok a barátom 24. Szóval akkor szóljak a barátomnak? Szerintem biztosan mellettem állna, csak mondom, félek az öregtől, sokmindent kinézek belőle ezek után...:S
2013. okt. 29. 10:10
 9/15 anonim ***** válasza:
(3) Az ostoba ember fejjel megy a falnak, az okos meg gondolkodik.
2013. okt. 29. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
Ha a barátod melletted állna, akkor szólj neki persze, meg, ha az anyukájával jóban vagy, akkor neki is szólhatsz.
2013. okt. 29. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!