Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Eljutottam addig a pontig,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Eljutottam addig a pontig, hogy gyakorlatilag már félek barátomtól, mert kezd egyre furcsább lenni. Hogy mondhatnám el neki? (többi lent)

Figyelt kérdés

3 hónapja hónapja vagyunk együtt, nem olyan sok, de ennyi idő is elég volt, hogy teljesen totál a másik feléről ismerjem meg. Egyiptomból származik és onnan ismertem meg, hogy itt laknak a rokonai és 2 hétig náluk volt. Egyik nap odajött hozzám, az elején még csak úgy beszélgettünk, aztán néhány nap után összejöttünk. Úgy 1 hete újra visszajött, de most már miattam, és ekkor kezdett teljesen más lenni. Úgy indult, hogy ha valamit véletlenül rosszul csináltam, akkor illetett néhány csúnya szóval, de utána bocsánatot kért, és mondta, hogy nézzem el, mivel katonaként szolgál, ezért sokszor előfordul, hogy kicsit agresszívabb. Viszont néhány napja kezdett elfajulni a helyzet, ha valami nem úgy van, ahogy neki tetszik, akkor rögtön lehord, ha úgy tartja kedve, akkor mindig nekem kell kiszolgálnom stb.

Tegnap ment vissza és mondta, ha megpróbálom megcsalni vagy azt tervezem, hogy ott hagyom, vagy valami hasonló akkor számítsak sokkal rosszabbra.


24/N


2013. nov. 17. 23:14
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
74%
Késő bánat!
2013. nov. 17. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
én is megijednék
2013. nov. 17. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
90%
Allahuahbar
2013. nov. 17. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
58%
Lányok, ezért kell nektek sötétbőrű hapsi mint arab, néger, cigány.... Meg is érdemlitek. Inkább jöttél volna össze egy japán fiúval, ők hasonlóan jó fejek, mint a fehérek.
2013. nov. 17. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd ott!És közöld vele,ha zaklatni fog,feljelented!Ennyi!
2013. nov. 17. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%
Ez már fenyegetés !te jó ég el ne nézd neki!!! azonnal szakítani kell vele, de lehetőleg valami olyan helyen ahol sokan vannak és nem tud jelenetet rendezni, vagy valami még rosszabbat :s
2013. nov. 17. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

nem elkeserítésből de ő már nem fog megváltozni

jobban jársz ha elhagyod, sok fejfájást megkíméled vele magadat

2013. nov. 17. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
91%
Szia! El kell hogy mondjam hogy 0 tapasztalatom van a párkapcsolatokban. VISZONT ez nem egészséges. Egy normális kapcsolatban nem hajtjuk szolga sorsba a másikat, márpedig ahogy leírtad eléggé úgy hangzik. Nem a csicskája vagy hogy mindenben 100%-ban meg kell neki felelj, és csak az ő kénye kedve szerint járj el. Állj a sarkadra, és mondd meg neki hogy nem tetszik amit művel, vagy ő változik meg, vagy ott hagyod. Ha meg utána zsarolgat, az már végképp őt minősíti, még jó hogy vannak barátaid akik meg védenek(Ugye vannak?). Ha visszajön, és gorombáskodik, akkor mondd meg neki hogy adsz neki mi a szitu. Egyébként Egyiptomban nem tudom milyen a férfi női viszony, de ő jött ide, neki kell alkalmazkodnia! Csak ennyi. 19/F
2013. nov. 17. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
89%

azonnal vess véget ennek, még mielőtt tényleg komolyabb bajod esik. sajnos olyan szintű a kulturális szakadék köztetek, amit nem lehet áthidalni. ez egyikőtöknek sem a hibája, sajnos ez van. ahány ismerősöm összejött egy másik kultúrából származó féllel, mindnek az lett a vége, hogy az egyik idomult a másik kultúrájához, és a kompromisszumos út nem működött.


és kultúrától függetlenül soha, senkitől ne toleráld az agressziót.

2013. nov. 17. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
60%

Most ment egy nemmondom milyem ratyi film, de ugyanerről szólt, h a férf veri a barátnőjét és nem engedi el maga mellől. Később egyre durvább mivel a nő ott akarja hagyni, de akkor már egyre keményebb eszközökkel zsarolja/tartja magánál. Meg h akkor hagyhatja ott h öngyilkos lesz stb. Sztem vagy kommunikáld vele h vagy abba hagyja ezt a lenéző szemléletet és továbbra is kutyaként bánik veled, vagy otthagyod.


De most komolyan azt hittem h csak filmekben létezik ilyen ember, ilyen férfit nem tudok elképzelni főleg magamból kiindulva... ;) Am a film címe 'családi gubancok', nem volt időm végig nézni h a csaj h szabadult meg, mert igy is hajnali 1 után kezdődőtt pont tegnap TV2-n.


Ha a helyzet tovább romlik vagy nem hagyja abba kérj külső segítséget és hagyd ott, az ilyenek nem érdemlik meg h nőjük legyen... Szánalmaskiscsíra.


Sok sikert! ;ddd Remélem megoldódik a problémád! ;DDD

2013. nov. 17. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!