Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Eljutottam addig a pontig,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Eljutottam addig a pontig, hogy gyakorlatilag már félek barátomtól, mert kezd egyre furcsább lenni. Hogy mondhatnám el neki? (többi lent)

Figyelt kérdés

3 hónapja hónapja vagyunk együtt, nem olyan sok, de ennyi idő is elég volt, hogy teljesen totál a másik feléről ismerjem meg. Egyiptomból származik és onnan ismertem meg, hogy itt laknak a rokonai és 2 hétig náluk volt. Egyik nap odajött hozzám, az elején még csak úgy beszélgettünk, aztán néhány nap után összejöttünk. Úgy 1 hete újra visszajött, de most már miattam, és ekkor kezdett teljesen más lenni. Úgy indult, hogy ha valamit véletlenül rosszul csináltam, akkor illetett néhány csúnya szóval, de utána bocsánatot kért, és mondta, hogy nézzem el, mivel katonaként szolgál, ezért sokszor előfordul, hogy kicsit agresszívabb. Viszont néhány napja kezdett elfajulni a helyzet, ha valami nem úgy van, ahogy neki tetszik, akkor rögtön lehord, ha úgy tartja kedve, akkor mindig nekem kell kiszolgálnom stb.

Tegnap ment vissza és mondta, ha megpróbálom megcsalni vagy azt tervezem, hogy ott hagyom, vagy valami hasonló akkor számítsak sokkal rosszabbra.


24/N


2013. nov. 17. 23:14
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
Szakíts és ne is találkozz vele többet!
2013. nov. 17. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
Lapátra vele!De szó szerint.A szívlapát a leguniverzálisabb eszköz a világon.Agyon ütheted vele és utána még el is tudod ásni vele.
2013. nov. 18. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
0%
Ezt inkább egy egyiptomi gyra írd ki! Mert ugye már nem magyar vagy. Megérdemled...
2013. nov. 18. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:

Arab fiúval nem ismerkedünk, ezt vajon mikor tanulják meg a magyar lányok? Totál más kultúra és teljesen máshogy gondolkodnak a férfi-nő kapcsolatról is, mint az európai emberek. Csak egy példa. Ismerős családban még évekkel ezelőtt volt egy csúnya eset. A csaj 30 múlt éppen összejött egy arab sráccal, valamelyik észak-afrikai országból volt, egyiptom, tunézia, nem emlékszem, nem is ez a lényeg. 2-3 évig jártak, minden happy, minden ismerősnek bizonygatta, hogy az arabok teljesen kedvesek és minden rendben velük. Srác eljegyezte, bemutatta a családnak is kint külföldön, a csaj igent mondott, pedig minden ismerős, rokon mondta, hogy ne. Itthon polgári aztán kiutaztak az igazi lagzira ha már az itthoniak ennyire utálták az élete szerelmét. Na és ott koppant egy hatalmasat. Szép esküvő, aztán a nászéjszaka... az egy dolog, hogy férjjel hancúrozik de aztán jött az após, sógor és egyéb közeli férfi rokonok, hogy felmérjék a terepet, hogy milyen nő kerül mégis a családba, mert a srác volt a következő "családfő". Ezek után mivel nem tudott főzni kikötötték a kecske mellé az ólba, hogy ne lábatlankodjon a házban ha úgyse tud semmit csinálni és ugyanúgy rájártak a férfi rokonok. Valahogy sikerült megszöknie és hazajutott de azóta is egy lelkironcs a csaj. Ráadásul még házas odakint, mert csak itthon tudott elválni.


Szóval kérj segítséget és szakíts meg vele minden kapcsolatot mielőtt nagyobb bajod esik.

2013. nov. 18. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:

Félelemben nem jó élni.

Nem a baj, hogy katona volt, az a baj, hogy náluk a nő az személyes, használati TÁRGY.

2013. nov. 18. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
0%
A nő szánalmas egy élőlény tud lenni, amikor nem az esze irányít...
2013. nov. 18. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Szakíts meg vele mindenféle kapcsolatot!
2013. nov. 18. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Az arab kultúra nagyon más, ezért érdemes hasonló nemzetiségű párt találni. Nekik normális, vagy legalábbis az a megszokott Egyiptomban, hogy a nőket így kezelik, az elején persze hercegnőként kezelik őket, de aztán előjön a valódi énjük. Erre lehet számítani
2013. nov. 19. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

de akkor ezek szerint még nem költöztetek össze. hát akkor csak szimplán ne találkozzatok. ha izmozik meg zaklat akkor irány rendőrség távoltartást kérni stb. ha nem magyar állampolgár akkor elég csak a kiutasítást meglebegtetni neki mint lehetséges büntető szankció és visszavesz kicsit.


persze a magyar nőket én sem értem azaz értem csak nem tudom miért nincs eszük. ha valaki külföldi akkor az már akkora szexepil hogy pár napalatt össze kell vele jönni?

gondolom muszlim... ott a nőknek kuss a nevük


tervezem hogy majd sok ilyen kamukérdést írok hogy az elrettentés erejével elejét vegyem annak hogy sok unatkozó magyar csajszi idegen kultúrájú dákóra bukjon

2013. nov. 29. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!